Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

EU-s pályázatírási alapismeretek

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "EU-s pályázatírási alapismeretek"— Előadás másolata:

1 EU-s pályázatírási alapismeretek
Az Ölelő Kéz Alapítvány által, az NCA támogatásával szervezett pályázatíró tanfolyam Előadó: Tóth István, igazgató Bács Kiskun megyei Civil Szolgáltató Központ Kecskemét, január 26.

2 Intézményrendszer A Kormány dönt a Nemzeti Fejlesztési Terv (ÚMFT) és az operatív programok tartalmára vonatkozóan az Európai Bizottság számára benyújtandó javaslatokról és jóváhagyja az akcióterveket és azok módosításait

3 Intézményrendszer A Fejlesztéspolitikai Irányító Testület véleményezi az akcióterveket, a pályázatok tartalmát és a pályázatok mechanizmusát A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) feladata az NFT és az OP-k tervezésének, programozásának és megvalósításának koordinációja , valamint az operatív programok megvalósításával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátása, a pályázati kiírások jóváhagyása

4 Intézményrendszer Az érintett miniszter feladata az akcióterv szakmai kidolgozásában való részvétel, a Kormány szakpolitikájának érvényesítése, javaslatot tesz az akcióterv tartalmára, valamint módosítására

5 Intézményrendszer A közreműködő szervezet (KSZ) az akcióterv alapján a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség koordinációja és felügyelete mellett és a minisztériummal egyeztetve elkészíti a pályázati kiírás tervezetét, egyeztetések után a jóváhagyásokat, engedélyeket begyűjti, majd meghirdeti, fogadja és kezeli a pályázatokat

6 A TÁMOP és TIOP KSZ-e ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (ESZA Nonprofit Kft.) Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága Strukturális Alapok Programiroda (csak TIOP)

7 Monitoring Bizottság (MB)
Az operatív programok végrehajtásának nyomon követése Az Akciótervek megtárgyalása Az éves jelentések elfogadása Legfeljebb 35 tagja lehet köztük civil szervezetek delegáltjai

8 Civil partnerség a tervezésben
Társadalmi egyeztetések Tervezési dokumentumok az NFU honlapján Társadalmi egyeztetés az alapdokumentumoknál és a kiírások megjelentetése előtt (csak elektronikusan, válasz a beérkező észrevételekre)

9 Civil partnerség a tervezésben
Civil delegálás A Pályázat Előkészítő Munkacsoportba (PEMCS) A Monitoring Bizottságokba

10 Az OP-ék végrehajtásának intézményrendszere (2007-2013)
Ellenőrző Hat. (+ell-ő szerv-ek) Önkormányzati és területfejlesztési miniszter Igazoló Hatóság ÁROP, EKOP Monitoring Bizottság TÁMOP és TIOP Monitoring Bizottságok KÖZOP Monitoring Bizottság KEOP Monitoring Bizottság Monitoring Bizottságok (7 db ROP) GOP Monitoring Bizottság Monitoring Bizottság Monitoring Bizottság NFÜ - Koordinációs IH Főosztály (VOP) Gazdaság-fejlesztési Programok IH (GOP) Közlekedési Programok IH (KÖZOP) Közigazgatási Reform Programok IH (ÁROP, EKOP) Humán Erőforrás Programok IH (TÁMOP, TIOP) Környezet-védelmi Programok IH (KEOP) Regionális Fejlesztési Programok IH (7 db. ROP) Közreműködő szervezet Közreműködő szervezet Közreműködő szervezet Közreműködő szervezet Közreműködő szervezet Közreműködő szervezetek Kedvezmé-nyezettek Kedvezmé-nyezettek Kedvezmé-nyezettek Kedvezmé-nyezettek Kedvezmé-nyezettek Kedvezmé-nyezettek

11 A pályázati rendszer

12 Projekt-kiválasztási eljárások
nagyprojekt; kiemelt projekt; kétfordulós pályázat; egyfordulós pályázat.

13 Nagyprojekt Azok a projektek, melyeknek összes költsége a környezetvédelem esetében meghaladja a 25 millió eurót, minden más területen pedig az 50 millió eurót nagy projekteknek minősülnek. (pl. úthálózat fejlesztés, metró, szennyvíz, stb) A nagyprojekteket az operatív program vagy az akcióterv tartalmazza.

14 Kiemelt projekt A Kormány által egyedileg, pályáztatás nélkül jóváhagyott projekt, amelyet az akcióterv nevesítve tartalmaz. Projektgazda költségvetési szerv, 100%-os állami tulajdonban lévő szervezet (pl. regionális munkaügyi központok), önkormányzat, önkormányzati társulás vagy önkormányzati intézmény, egyház.

15 Pályázatos projektek Kétfordulós pályázat
előzetes projekt javaslat  bírálat bírálat után a pályázat teljes kidolgozása Egyfordulós pályázat - kizárólag részletes projekt javaslat kerül benyújtásra Itt már lehetnek a civil szervezetek is a kedvezményezettek

16 Alapfogalmak program – projekt – pályázat
A programban meghatározott átfogó, nagyszabású, szektoriális vagy földrajzi cél érdekében több, azonos célt szolgáló, de a cél elérését különböző módon megvalósító projektek sorozata (projekttömeg)

17 Mit nevezünk projektnek
valamilyen változást szolgáló konkrét cél/ eredmény érdekében történő tevékenységek időben, térben, szervezetrendszerben, költségeiben meghatározott sorozata pontosan meghatározott célok (eredmények) elérése megadott időre (kezdési és befejezési időpont adott) adott költségkeret mellett egyszeri tevékenység összetettség, komplexitás saját (átmeneti) szervezeti háttér

18 Pályázat A projekt finanszírozásához szükséges támogatások megszerzése érdekében készített meghatározott rend szerint készült támogatási igény dokumentációja

19 Minden nyúlra lövünk? Stratégiába illeszkedő fejlesztési elképzelések
Projekt Forrásszerzési lehetőség

20 Projekttervezés, felkészülés a pályázatírásra

21 A jó projekt = jó pályázat ismérvei
RELEVÁNS valós igényre alapul cél-orientált a kiírásnak megfelel MEGVALÓSÍTHATÓ jól átgondolt, következetes eredményei mérhetők reális költségvetés világos munkamegosztás előzetesen felmért kockázatok FENNTARTHATÓ a célcsoport számára nyújtott előnyök a fejlesztés után is biztosíthatók

22 Relevancia Követelmények :
a projekt pontosan meghatározott célcsoport részletes problémaelemzéssel feltárt valós, igényének kielégítést célozza, illetve problémájukra nyújt megoldást, illeszkedik a program prioritásaihoz és célkitűzéseihez, megfelel a pályázati kiírásban megfogalmazott elvárásoknak.

23 Relevancia Hiba: Ha nem mutatható ki érdemi kapcsolat a projekt cél és a pályázati kiírásban megfogalmazott célok között Ha a projekt csak a támogatási források eléérhetősége miatt került kidolgozásra nem a célcsoport igényeit szolgálja

24 Megvalósíthatóság Követelmények A célok reálisak,
a tevékenységek pontosan megtervezettek, és ütemezettek, a tevékenységekből logikusan következik a projekt várt eredménye, az eredmény mérhető, a kockázatok előzetesen felmérésre kerültek, azok a projekt megvalósítását nem akadályozzák, illetve megalapozottak a pályázatban bemutatott kockázatkezelési technikák a költségvetés reális.

25 Megvalósíthatóság Hiba
Gyenge helyzetelemzés, nincs mögötte probléma- és célelemzés, nem világos a projekt indokoltsága Nem teljes körű a várható kockázatok feltárása, vagy a feltárt kockázatokra nincs logikus kezelési mód megállapítva Ponttalan és nem alátámasztott a költségvetés, A tevékenységek ütemezése logikátlan, a feladatok nem következnek a projekt célból, a feladatok egymásra épülése és ütemezése nem követhető, nem konzisztens, Pontatlan a dokumentáció, nem támasztja alá a projekt tervezett megvalósítását A korábbi tapasztalatok hiányoznak, vagy nem kerültek hasznosításra

26 Fenntarthatóság Követelmények:
a kedvezményezettek, a célcsoport számára nyújtott előnyök, megvalósult eredmények a projekt befejezését követő elvárt időtávon is biztosíthatók

27 Fenntarthatóság Hiba A projekt kedvezményezettekre gyakorolt hatása nem felmérhető, nem igazolható A projekt kedvezményezettekre gyakorolt hatása csak rövid távon igazolható A projekt fenntarthatósága nem biztosított

28 Projektciklus menedzsment (PCM)
Programozás Azonosítás (problémák) Kidolgozás Finanszírozás Megvalósítás Értékelés

29 PCM A PCM a program vagy projekt minden szintjén használható, a logikai keretmátrixon alapul A PCM segít megtalálni - az igazi problémát - a problémák közötti kapcsolatot - a legjobb megoldást - a megoldások közötti kapcsolatot az érintetteket - akikkel problémák lehetnek - akik segíthetnek

30 Pályázati dokumentáció részei
Pályázati felhívás Pályázati útmutató Pályázati adatlap Részletes költségvetés specifikáció Projekt adatlap kitöltési útmutató Esélyegyenlőségi útmutató Fenntartható fejlődés útmutató Támogatási szerződés és útmutatója

31 Pályázati felhívás Rövid, 5-6 oldal
A pályázat célja, rendelkezésre álló forrás A pályázók köre A pályázat tartalma Pénzügyi támogatás (a támogatás formája, mértéke, összege) Kiválasztási kritériumok Adminisztratív információk (a benyújtás módja, ideje)

32 Pályázati útmutató Részletes ( oldal) kifejtése a pályázati felhívásnak. Megtudható belőle minden fontos információ pl. a pályázati kiírás hátteréről, alapvető céljairól, részcélokról.

33 Pályázati adatlap A projekt összegző adatai:
A projekt címe (max. 250 karakter) A projekt megvalósulásának helyszíne A projekt megvalósításának kezdete – vége A projekt elszámolható költségei - az igényelt támogatás összege (ezer Ft) - a támogatás mértéke (%) A pályázó adatai: neve, címe, számai (TEÁOR!), gazdálkodási adatok

34 Pályázati adatlap – a projekt rövid(!) összefoglalása
Az összefoglalás során ki kell térnünk mi az a probléma, és kit érint, amin javítani szeretnénk Mit tervezünk megvalósítani és kivel Mi lesz az eredmény és a hatása a projektünknek Figyelem! Ez max 250 leütés általában.

35 A pályázó bemutatása – jelenlegi helyzet (adatlap szerint, 4000 karakter)
Ismertesse a szervezet történetét. (Mutassa be az alapítás és egyéb jogi státuszban bekövetkezett változásokat, dátummal együtt). HF Mutassa be a szervezet szolgáltatásait/tevékenységi körét és ezek piaci helyzetét. HF Ismertesse főbb szervezeti céljait és fejlődési lehetőségeit! Kérjük, amennyiben lehetséges, számszerűen adja meg céljait. HF

36 A pályázó bemutatása – jelenlegi helyzet (magyarázat)
Az alapítás, az azóta bekövetkezett változások pontos dátummal, misszió célszerű bemutatni a stratégia terv főbb elemeit: a fejlesztési lehetőségeket és a kijelölt irányokat, a terv eddigi megvalósulásának eredményeit, illeszkedését jelen pályázati célhoz Referenciákat (pl. együttműködési megállapodás)

37 A pályázó bemutatása A szervezet alapítói (tulajdonos/alapító/felügyeleti szerv) a szervezet felépítése, a pályázatért felelős szervezeti egység/személy helyzete, függetlensége a szervezeten belül a pályázat miként járul hozzá a szervezet leírt céljaihoz, fejlődési lehetőségeihez az elmúlt öt évben állami támogatásból megvalósított projekteket a projekt megvalósításának időpontjában milyen egyéb jelentős projektet valósít meg milyen humán erőforrást tud a projekt végrehajtásához rendelkezésre bocsátani milyen, nem az elnyert támogatásból megvásárolt tárgyi vagy immateriális eszköz (pl.licencek, szoftverek), ingatlan, vagy egyéb nem emberi erőforrás szükséges a projekt tevékenységei közül melyiket végzi saját kivitelezésben és mely tevékenységekbe von be külső szállítót vagy egyéb együttműködő partner szervezetet

38 A PROJEKT RÉSZLETES BEMUTATÁSA
Kérjük, fejtse ki a projekt indokoltságát (szükségletelemzés, eredmények megadása) A projekt hosszú távú és közvetlen céljai A projekt célcsoportját a projektben részvevők adatai a fejlesztés részletes szakmai tartalmát a projekt tevékenységek szerinti ütemezése

39 A projekt költségvetése
A PÁLYÁZAT SIKERÉNEK EGYIK KULCSA Legyen: részletes, tételes, reális! A költségvetés elemei: Előkészítés költségei Emberi erőforrás Dologi kiadások Szolgáltatások vásárlása Működési költségek

40 Számszerűsíthető eredmények INDIKÁTOROK!!!!!
A pályázati kiírásban meghatározzák a kötelezően teljesítendő indikátorokat, ezen túl csak mértékkel vállaljunk Példa: Indikátor Output Eredmény Hatás Képzés Résztvevők száma Sikeresen elvégzettetek száma A megszerzett tudást hasznosítók száma

41 Tájékoztatási követelmények
A projektek nyilvánosságának biztosítása szükséges, mert: EU rendelet rögzíti A transzparencia (átláthatóság) érdekében A nyilvánosság egyben a projekt kommunikációja is

42 A kommunikáció szintjei
Projektszervezeten belüli kommunikáció Az intézményrendszer felé történő Külső szervezetek felé irányuló (arculati kézikönyv)

43 Fenntarthatóság Fontos, hogy be tudjuk mutatni, a program a támogatás után is életképes lesz és tovább folytatódik. Három féle fenntarthatóságról beszélhetünk: Szakmai Pénzügyi Intézményi

44 Esélyegyenlőség érvényesülése
Kötelező és fontos eleme a pályázatnak Férfiak és nők közötti különbségek csökkentése Fogyatékossággal élők Kisebbségek

45 A 6 FŐ ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERÜLET
Családbarát munkahelyi körülmények megteremtése, erősítése Nemek (férfiak és nők) közti esélykülönbségek csökkentése Az akadálymentesítés előrehaladása Fogyatékossággal élők életminőségének és munkapiaci esélyeinek javítása Cigányok/romák életminőségének és munkapiaci esélyeinek javítása Más hátrányos helyzetű csoportok munkapiaci és társadalmi esélyeinek javítása

46 Környezeti fenntarthatóság
Nem elég, hogy a projektünk nem rombolja a környezet, be kell mutatni a projekt környezeti fenntarthatóságát: milyen lépéseket teszünk a környezet tudatos védelme, a környezetszennyezés elhárítása érdekében.

47 Nyilatkozatok Több oldalnyi nyilatkozat, de ügyelni kell a kitöltésénél, ne legyen automatikus!

48 KÖSZÖNÖM A KITARTÓ FIGYELMET
Tóth István Az előadás anyaga letölthető és szabadon felhasználható a honlapról


Letölteni ppt "EU-s pályázatírási alapismeretek"

Hasonló előadás


Google Hirdetések