Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Jókai Mór (1825-1904) 10.D.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Jókai Mór (1825-1904) 10.D."— Előadás másolata:

1 Jókai Mór ( ) 10.D

2 Jókay címer

3 Neve Eredetileg Jókay Móricnak hívták, mivel Móric néven anyakönyvezték. Egy anekdota szerint írótársa, Tóth Lőrinc címzett először egy levelet „Jókay Mór úrnak”, amin Jókai kezdetben bosszankodott, s frappáns válaszul ő maga is „Tóth Lőr úrnak” címezte leveleit. Később Petőfi noszogatására kezdte az irodalmi életben a Jókay Mór nevet használni március 15. után nevében az y-t i-re cserélte, ezzel is jelezte, hogy nem akar élni a nemesi származás előnyeivel, így legismertebb regényei már Jókai Mór néven jelentek meg.

4 Aláírása

5 Az író

6 Családfa

7 Testvérei Jókai Károly
1814. május 3-án született Rév-Komáromban. Pápán jogot végzett, ügyvédi diplomát nyert Pesten, városi árvagyám volt Komáromban. Felesége Csontos Klára, leányaik: Jolán (Hegedûs Sándorné) és Etelka (Ihász Lajosné), fiuk: Géza, ifj. Jókai Mór. Roppant emlékező tehetsége a multak krónikájává teszi, kitől Jókai Mór sok adatot kapott munkáihoz.

8 Testvérei Jókai Eszter
1816. február 15-én született Rév-Komáromban ben ment férjhez Váli Ferencz tanárhoz december. 13-án halt meg Pápán. Czikkei, rajzai, humorisztikus elbeszélései s visszaemlékezései jelentek meg

9 Testvérei Jókai Lajos 1818. február 20-án született, azonban 1820-ban meghalt. 1822. április 6-án született, csupán 1 évet élt.

10 Édesanyja

11 Jókainé Laborfalvi Róza egy 1848-as, Barabás Miklós készítette litográfián

12 Laborfalvi Róza 1817. április 8-án született Benke Judit néven, apja Benke József volt. A család nemesi előnevét használta mûvésznévnek. Első fellépése október 27-én volt Náni szobalány szerepében (Cuno: Benjámin Lengyelországból) a budai Várszínházban. 1837-ben átszerződött a Nemzeti Színházba, ahol tragikai szerepeket játszott, Kántorné Engelhardt Anna kezéből véve át a stafétabotot. Sokat dicsérték mélyzengésû hangját, szavalótehetségét, alakját és kifejező tekintetét.

13 Laborfalvi Róza 1848. március 15-én, Katona József Bánk bánjának az előadásán találkozott a tőle 8 évvel fiatalabb Jókai Mórral, egy kokárdát tûzve a férfi kabátjának hajtókájára. Még ebben az évben feleségül ment hozzá. A házasság nagy botrányt kavart, az író családja és barátai (például Petőfi Sándor) is nehezen törődött bele a kapcsolatba, különösen, mert a feleségnek volt egy házasságon kívül született, ekkor 12 éves lánya, Benke Róza. Övé volt a legmagasabb színész fizetés - évi 2200 forint ban. Utolsó fellépése március 7. (Predszláva, Szigligeti Ede: A trónkereső) volt. Nyugdíjba vonulása után gyakran vendégszerepelt vidéken november 20-án halt meg.

14 Jókai és Laborfalvi Róza egy 1873-as fényképen

15 Nagy Bella, házasságkötésük évében

16 Nagy Bella 1879. július 4-én született Jákón, apja Grósz Mór gépész, anyja Flamm Éva. Óbudán végzett kereskedelmi iskolát, de színésznő lett, a SzAk, majd Rákosi Szidi növendéke volt. Az óbudai Kisfaludy Színházban lépett fel először 19 évesen, Sudermann: Otthon címû drámájának Magda-szerepében. A Budai Nyári Színkörben Jókai: Dalma címû drámájának címszerepét alakította nagy sikerrel, majd ugyanott a Petőfi halálának 50 éves évfordulóján rendezett díszelőadáson Jókai: Apotheosis címû drámai költeményében a Nemtő szerepét játszotta. Következő évben a Vígszínház szerződtette, de esküvője után visszavonult. 1899. szeptember 16-án házasodtak össze a gyár-utcai anyakönyvvezetô-hivatalban. Feltûnő drámai erejû hangja és alkata nagy pályát jósolt neki. Londonban halt meg január 30-án.  

17 Jókai és neje, Nagy Bella

18 Jókai a képről Jókai és neje, Nagy Bella 1899-ben, olaszországi nászútjuk során készült fényképen. Jókai a képről a következő tréfás megjegyzést tette: "A nápolyi fényképész ugyancsak becsületes ember volt; engem húsz évvel fiatalabbá tett, nőmet tízzel öregbítette s így harmincz évvel közelebb hozott egymáshoz"

19 Fogadott gyermekei Benke Róza II.
1836-ban született. Róza törvénytelen lánya apja a kor ünnepelt színésze, Lendvay Márton. Állítólag nagyon ledér életet élt. Törvénytelen leányának, Róza III.-nak valódi apja a későbbi miniszterelnök, id. Andrássy Gyula gróf volt. Alig 24 évesen, 1860- ban halt meg.

20 Fogadott gyermekei Róza III.
1859. február 20-án született. Jókai hivatalosan 1886-ban adoptálta. Budapesten Székely Bertalantól és Lotz Károlytól tanult festeni, majd a müncheni festőak.-n Liezen Mayer Sándor tanítványa. Kiállításokon gyakran szerepeltek arcképeket és alakos intérieuröket ábrázoló festményei. Öregkorában két memoár jellegû könyvben: Akik elmentek… (1923), A tegnap (1924) írta meg Jókai környezetében, az író- és mûvészvilágban szerzett élményeit ban férjhez ment Feszty Árpád festőmûvészhez január 28-án halt meg.

21 Unokái Feszty Masa, Mária 1895. január 31-én született.
Feszty Árpád és Jókay Róza leánya. Édesanyjától, majd az Iparmûvészeti Főiskolán Szablya-Frischauf Ferenc mellett szerzett mûvészeti ismereteket. Tudását Münchenben és Firenzében tökéletesítette. Első kiállítását 1922-ben az Ernst Múzeumban rendezték meg. Elsősorban oltárképeket, portrékat és tájképeket festett. Mûvészetére az olasz cinquecento rajzos, színes zeneisége hatott. Vásznain a biztos rajzosság ünnepélyes színvilággal, dekoratív festői hatással jelent meg. Kompozíciói harmonikusak, tájképei bensőségesek. Anyjáról és Kallós Ede szobrászról készített portréi az MNG-ben láthatók. 1979. március 1-én halt meg.

22 1904. május 5-én este 9 óra „Aludni akarok.”

23 Jókai-lepel A Jókai-lepel az író temetésére (1904) készült, fekete tüllel bevont nemzeti színű selyem lepel. Később nagy írók, újságírók temetését tisztelték meg azzal, hogy sírjukra a Jókai-leplet borították és nevüket arannyal ráhímezték a lepelre.  1927 és 1938 között 84 írót, újságírót takart, többek között: Tóth Árpád (1928), Osvát Ernő (1929), Szini Gyula (1932), Krúdy Gyula (1933), Kosztolányi Dezső (1936). A lepel jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeumban található.

24 Tudta? Jókainak is köszönhetjük a Feszty-körképet Ugyanis ő bíztatta vejét, Feszty Árpádot, hogy nekivágjon a nagy vállalkozásnak. Rá is festette Jókait a Körképre, a bejövő magyarok közé (Árpád arcképe pedig önmaga). örökbefogadott lányának (Rózának) valódi apja a későbbi miniszterelnök, id. Andrássy Gyula gróf volt. 74 évesen vette feleségül 20 éves szerelmét, Nagy Bellát a mai Jókai téren álló anyakönyvi hivatalban.

25 Tudta? Csak olyan cselédet alkalmazott, aki szépen tudott dalolni.
Dédunokája, Feszty Masa festő ( ) Csodagyereknek számított, akinek tíz évesen már verse jelent meg. Azért tanult meg angolul, hogy eredetiben olvashassa Cooper és Dickens műveit. A fafaragásai (pipák) és rajzai is igen tetszetősek. 3 hét alatt írta meg a Mégis mozog a föld című regényét.

26 Tudta? Sajó, Kakas Márton, Tallérosy Zebulon, Kis Endymion álneveken írt. A Szent-István-rend lovagja volt. Gyerekként rettegett a nagyszakállú zsidóktól, a kutyáktól és különösen attól, hogy élve eltemetik. Beszélt franciául, angolul, olaszul. A világosi fegyverletétel után öngyilkos akart lenni.

27 Tudta? Anyjának menyasszony korában ezt jósolta egy cigányasszony: "A te vőlegényed mostan vitézkedik, de nem hal meg, hazakerül, hanem azért ez a könyv is (Mária a kertben épp könyvet olvasott) megszáll téged: akárhová eldugod, kinő a földből, nagy fa lesz belőle, akinek minden ágán csupa könyv terem majd, mint vadkörtefán a vackor."

28 Tudta? A fészekfentő szép magyar szó, az utolsó gyermeket jelenti, aki után nem születik több. Apja kedvenc hőse, Gróf Benyovszky Móric tiszteletére keresztelték Móricnak. Pesten van eltemetve, csontjai mégis komáromi földben porladoznak. Ugyanis a komáromi küldöttség, mely május 9-én részt vett a temetésen, Jókai szülőházának földjét vitte magával, és elsőnek azt szórták a koporsóra.

29 Tudta? Jókai címer: A pajzs alját sátorok alatt tanyázó török tábor foglalja el, középen a basa sátorával. A tábor fölött feljebb várbástya nyúlik el, melynek tetején egy magyar vitéz, baljában zászlót tartva, egy ágyút süt el. A pajzs fölötti sisak koronáján férfikar könyököl kivont kardot villogtatva; kétfelől zászló lengedez. A pajzsot szokásos foszladék veszi körül. Annyira hiú volt, hogy egyszer egy lemondott estjére az ólomból készült mellszobrát küldte el.

30 Tudta? Maga mondta, hogy úgy úszik, "mint az öreg fejsze".
Elvállalta egy szabadságharcos honvédezredes két leányának gyámságát, azonban az egyik fiatal leány, Ottilia irányában kialakuló bensőséges kapcsolat lassan szerelemmé mélyült. A pletykák miatt Arácson vett neki házat, ahol ő maga is gyakori vendég volt. Jókai volt Jókay Jolán írónő nagybátyja, Paulay Erzsi színésznő keresztapja, Váli Ferenc pedagógus sógora, Gózon Antal színész unokatestvére.

31 Tudta? Sírfelirata: "Ami bennem lélek, veletek megy. Ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik, s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani." (És mégis mozog a föld / Alkonysugarak)

32 Tudta? A Tímea Jókai Mór által alkotott női név.  Először Az arany ember című regényében tűnt fel, vélhetően a görög Euthümia névből alkotta. ( Az eredeti jelentése: jó és tisztelet.) Mindig ostáblát (backgammon) játszottak odahaza. Csak úgy ette meg a ribizlidzsemet, ha a ribizlit kimagozták. Sok éven át vívott, járt vívómesterhez. A 'Vak apád' rendes szavajárása volt Jókainak, ha nem tetszett neki valami.

33 Tudta? Kedvenc ételei: a paprikás csirke, túrós csusza, szalonnába göngyölt veréb, bab (görögolvasó aranybakanccsal), mokka kávé édesen, sűrű tejszínnel (csak Róza készíthette). Tavasszal a kőttes(komáromi étel): csíráztatott búza összetörve, annak a leve liszttel összekavarva és megsütve. ősszel a kék bodros káposzta füstölt disznóorrjával, mézzel, mazsolával és sült gesztenyével. Ha valami bántotta, mindig Napoleon-pasziánszt vetett. Legkedvesebb zsoltára a XLII-ik volt.

34 Tudta? A Petőfi-szobor javára rendezett ünnepélyre írta a "Holt költő szerelmé"-t, melyet Liszt zenésített meg. Róza elbeszélése alapján (és Rózának) írta Vörösmarty 'Az árvizi hajós' című költeményét. (őket is Wesselényi mentette ki az árból.) Mikor Laborfalvi Rózának (törvénytelen) gyermeke született Lendvai Mártontól, a színész felesége, Hivatal Anikó (a kor híres naivája) mindenben segítette őket, nagyon szerette Rózát.

35 Tudta? Cigánybáró című műve alapján készült a Szaffi című rajzfilm. A Cigánybárót Johann Strauss zenésítette meg 1885-ben. A Svábhegyen siller (kastélyos) bort termesztett. Baba-nyelv szótárat is írt. Az első regény, amit olvasott Walter Scott: Ivanhoe volt. Hangját megörökítették fonogrammon. Egyes források szerint utolsó éveiben felesége és annak családja megkeserítette az életét (bezárták, éheztették, bántalmazták). Síremlékének tervezésekor figyelembe vették a kívánságát, hogy sírhantja felett ne legyen kő. Levente című drámájában Jahel szerepét Bellának írta.

36 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!


Letölteni ppt "Jókai Mór (1825-1904) 10.D."

Hasonló előadás


Google Hirdetések