Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Agymosás Álomszövők 6.rész.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Agymosás Álomszövők 6.rész."— Előadás másolata:

1 Agymosás Álomszövők 6.rész

2 A leghosszabb út, amit meg kell tenned életed során,
A leghosszabb út, amit meg kell tenned életed során, az agyadon keresztül Tőled Hozzád vezet. Lépj be a Mátrixba! Mi segítünk ebben!

3 Cyborg Cyborg A kiborg (angol: cyborg) szó a kibernetikus organizmus kifejezés rövidítése. Általánosságban igaz, hogy ember / élőlény (szerves) és gép (szintetikus) keveréke. Ami mégis megkülönbözteti a psziborg, android(=robot) kifejezésektől, az az, hogy az agy mindig szerves, tehát az eredeti biológiai lény agya, míg a test egésze – legyen az bármilyen méretű, formájú – vagy egyes részei szervetlen anyagokból (implantátumokból) épül fel. Alapvetően olyan esetekben nyújt megoldást, amikor a szerves test teljes egészében, vagy részben elpusztul, roncsolódik, miközben az agy érintetlen marad. Ekkor vagy ebbe a gépi testbe helyezik el a biológiai agyat, vagy cserélik, pótolják az elpusztult szerves részeket. Bizonyos lények önként vetik alá magukat kiborgizálásnak, abból a célból, hogy az új implantátumok segítségével újabb képességek birtokába kerüljenek (érzékelés), nagyobb erőkifejtésre legyenek képesek, tartósabbak legyenek, rezisztensek legyenek bizonyos fizikai, biológiai hatásokra, melyeket a szerves testük nem viselne el. A Discovery tv-csatorna The Real Man in Black (Az igazi fekete ruhás emberek) című műsorában egy fiatal hölgy nyilatkozik szörnyű kettős életéről: ,,Gyerekkoromban kezdődött. Apám orgyilkos volt. Emellett részt vett gyerekeken végzett kísérletekben is, hogy mennyire lehet a gyerekeket irányítani kínzással, az elme befolyásolásával, hipnózissal és más eszközökkel. Kísérleti nyúlnak használt, hogy megmutassa társainak, főként a CIA-nek, mi mindent végbe tud vinni egy gyereken. Ezért négyéves koromban megtanított gyilkolni.”

4 Az emberi elme titkos manipulálásának nyomában
Mottó: ,,Isten oltára előtt örök háborút esküdtem az emberi elme fölötti bármilyen zsarnokság ellen." (Thomas Jefferson) A programozott gyilkost látszatra talán semmi nem különbözteti meg a társadalom többi tagjától. Ugyanúgy él, mint a többiek, a társadalom bármely rétegéből kikerülhet. Látszólag semmi különös nincs benne, egyetlen dolgot leszámítva. Valamilyen titkos jelre van élesítve, melyet csak programozói ismernek és adnak meg a kellő pillanatban. Ez lehet egy telefonhívás egy meghatározott személytől. Ha a feleség telefonál ,,Ugye ma együtt ebédelünk, drágám?, a válasz valószínűleg az lesz: ,,Hát persze, így beszéltük meg. De ha a hívás a programozó által megnevezett személytől érkezik, a programozott gyilkos személyiséget cserél és küldetésének megvalósításába kezd... Mielőtt az Olvasó hitetlenkedne, olvasson tovább és gondolkozzon el azon, milyen világban találhatja magát a közeljövőben, ha a technológia mai, rohamos szintű fejlődése az erkölcsi értékek ilyen rohamos szintű hanyatlásával párosul? Kik az Új Világrend elkötelezett zsoldosai? Erre adjuk meg a választ ebben az írásban. Az alábbiaban leírtakat tekintsék egy kirakósjáték részének, melynek egyes elemei feltárulnak Önök előtt. Most bepillantást nyernek abba a gondosan eltitkolt történetbe, mely ugyan kezd körvonalazódni, de bizonyos köröknek érdekük, hogy teljes egészében soha ne kerüljön napvilágra. Képzeletbeli zseblámpánkkal rávilágítunk néhány eseményre, melyek eddig a sötétben rejtőztek.

5 A Discovery tv-csatorna The Real Man in Black (Az igazi fekete ruhás emberek) című műsorában egy fiatal hölgy nyilatkozik szörnyű kettős életéről: ,,Gyerekkoromban kezdődött. Apám orgyilkos volt. Emellett részt vett gyerekeken végzett kísérletekben is, hogy mennyire lehet a gyerekeket irányítani kínzással, az elme befolyásolásával, hipnózissal és más eszközökkel. Kísérleti nyúlnak használt, hogy megmutassa társainak, főként a CIA-nek, mi mindent végbe tud vinni egy gyereken. Ezért négyéves koromban megtanított gyilkolni.

6 Valószínűleg a hetvenes évek legelején kezdődött és 1990-ben ért véget: több mint 76 halál okozója voltam. Egyszer prostituáltként kellett hozzáférkőznöm az áldozathoz, s mialatt a férfi aludt, a sálat, amit adtak nekem, be kellett mártanom a vécébe. A víz valahogy aktiválta a sálban lévő mérget. Az arcára szorítottam és ő meghalt. Beprogramoztak az úgynevezett Naomira is. Tűt szúrtunk egy tubus kenőcsbe, amelyben méreg volt, majd megkarcoltuk az áldozat bőrét. A pisztolyokról is sokat tudtam, bár nem engedték, hogy állandóan nálam legyen. Most tartok otthon pisztolyt, és tudom használni. Amikor először próbáltam lőni, felfedeztem, hogy kitűnően célzok. Pedig nem emlékszem, hogy tanultam volna valaha. A riport alanya beismerte, hogy többszörösen hasadt személyisége van, amit szándékosan idéztek elő nála. Valószínűleg a Long Island-i Montaukban van a világ legkülönösebb nemzeti parkja. A Camp Hero Nemzeti Parkba nincs bejárása a nagyközönségnek. A terület hivatalosan a légierő bázisa volt egészen 1969-ig, amikor is bezárták, majd nemzeti parknak minősítették. A parkot körülvevő szögesdrótba áramot vezettek. Mozgásérzékelők vannak mindenfelé. A kerítéshez látogatókat leplezetlenül figyelik az amerikai kormány emberei és félreértés nélkül adják tudtukra, hogy a kormánylétesítménytől azonnal távozniuk kell. Nem árulják el, mi folyik odabenn, és a felszínen sincs semmi, amiből arra következtetni lehetne. Néhány kiürített és lepusztult épület, egy elhagyott radarállomás, valamint kidobott elektromos felszerelések hevernek szanaszét. Számos megfigyelő szerint így akarják elterelni a figyelmet arról a titkos állami létesítményről, ahol valójában az elme manipulálásával kísérleteznek még napjainkban is, néhányszáz méterrel a föld felszíne alatt.

7 ELEKTRONIKUS ELMEMANIPULÁLÁS
Preston Nichols 1968-tól 1983-ig elektromérnökként dolgozott a bázison. Egy elektromos eszközökkel jól felszerelt mozgó laboratóriumból figyeli a területről kiszivárgó elektromos impulzusokat. 435 MHz-es FM modulációt mér, mely kb. 800 m mélyről jöhet. Meggyőződése, hogy a kísérleteket még ma is folytatják. Állítása szerint 435 MHz-es UHF hullámokat használva próbálták az emberek elméjét befolyásolni. Kezdetben nem tudott semmiről, majd amikor a 70-es évek közepén rájött, mi folyik a bázison, már túl késő volt ahhoz, hogy kiszálljon. A kísérletek mikrohullámok, kábítószerek, elektrosokk, ingerelvonás, pszichoprogramozás, radioaktív anyagok, beültetések és pszichosebészeti eljárások alkalmazásával zajlottak. A Montauk-project a hírhedt MK ULTRA program része volt. De mit takar ez a megnevezés? ,,Szükségünk van egy olyan pszichosebészeti programra, mely biztosítja a társadalom feletti politikai kontrollt. Bárkit, aki eltér a megadott normától, műtét által csonkíthatunk. (Dr. Jose M. R. Delgadon neuropszichiátriai igazgató, Yale Egyetem február 24.) A második világháborút követően a nagyhatalmak egymással versenyeztek a náci tudósok megszerzéséért, akiket Dél-Amerikán és a Vatikánon keresztül csempésztek az USA-ba a Paperclip (gemkapocs) Project keretében. Az egyik verzió szerint az MK a Mind Kontrolle (az elme kontrollálása) szavak kezdőbetűiből tevődik össze. Az angol Control helyett a német Kontrolle szót használva. John McCarthy nyugalmazott kapitány szerint (aki az Egyesült Államok Különleges Egységénél szolgált és CIA bérgyilkos-osztagokat menekített ki Saigonból a vietnámi háború alatt) az MK ULTRA egy CIA mozaikszó, melyből az MK a Manufacturing Killers, azaz a gyilkosok gyártásának rövidítése.

8 Végül is teljesen mindegy, hogy melyik választ tartjuk igaznak, az előkerült dokumentumok megerősítik azt a tényt, hogy a CIA elmemanipulációs kísérleteinek erőfeszítései egy olyan programozott gyilkos megalkotásában tetőztek, akinek tudatos szinten fogalma sincs elvégzendő feladatáról, s annak teljesítése után mindent elfelejt. A kísérletek több szálon futottak, és az ártatlan, mit sem sejtő ,,kísérleti nyúlként használt áldozatok száma óvatos becslések szerint is több tízezerre tehető. A TAVISTOCK INTÉZET SZEREPE Napjaink komputerizált társadalmában a média bőségesen ellát minket reklámokkal, szappanoperákkal, akcióhősökkel, erotikával, hírekkel és dokumentumfilmekkel. Bankkártyával vásárolunk, mobiltelefonnal, digitális vonalakon, faxon, en, interneten kommunikálunk. A termékek vonalkóddal vannak ellátva. Az elektromos berendezések, még a bioelektromos elven működő emberi agy is ,,sugároz�. Amit befogadunk, az az elménkben hagy nyomot, amit elküldünk, talán a szuperszámítógépekben. Az információ hatalom. De kiktől származik és kiknek az érdekeit szolgálja? Rólunk milyen információkat rögzítenek? A Londonban 1921-ben megalakult Emberi Kapcsolatok Tavistock Intézete az emberi tűréshatár tanulmányozásával foglalkozott a Brit Hadsereg Pszichológiai Hadviselés Irodájának irányítása alatt. A harmincas években a Tavistock Intézet kétirányú kapcsolatokat fejlesztett ki a Társadalomkutatás Frankfurti Intézetével, mely a kultúra tanulmányozásával és kritizálásával foglalkozott egyfajta neo-freudi nézőpontból. A harmincas évek végén a Társadalomkutatás Frankfurti Intézete New Yorkba költözött, s megkezdte a tömegtájékoztatás hatásának tanulmányozását a Rockefeller Alapítvány támogatásával, a Rádió Kutatási Project keretein belül. A kísérlet alapját olyan korábbi feltevéseken alapuló kutatások képezték, melyek célja az egyén mentális leépítése volt a tömegkommunikáción keresztül.

9 A Tavistock Intézet igazgatója 1932-től 1969-ben bekövetkezett haláláig John Rawling Rees, a brit hadsereg konzultáló pszichiátere, a Mentális Egészség Világszövetségének megalapítója és első elnöke. A háború után a Tavistock Intézet amerikai szövetségeseivel együtt megteremtette a Rees által ,,kultúrharcosoknak nevezett néhányezer fős csapatát, mely mára milliókat foglal magába. Ez a hálózat határozza meg döntő mértékben a tömegmédia tartalmát és arculatát. A csatát sikeresen megvívták. Mint ahogy az M április 9-ei, A jövő Magyarországa című adásában is elhangzott: ,,A média most már átvette valahol a család szerepét. A műsor meghívott vendégei pszichiáterek voltak, akik hangsúlyozták, mennyire fontos, hogy már az iskola is részt vegyen a gyermekek mentális nevelésében. A Magyarországon szerencsére még gyerekcipőben járó programnak az USA-ban már súlyos és beláthatatlan következményei vannak. A Tavistock-hálózat tagjai 1947-ben létrehozták a National Training Laboratories-t (Nemzeti Oktatási Laboratórium), mely az 50-es években az Egyesült Államok legnagyobb tanárokat tömörítő szervezetét részesíti képzésben. Az eredmény: az iskolai képességmutató tesztek eredményeinek azóta is tartó folyamatos és megállíthatatlan romlása szerte az USA-ban, valamint az erőszak fékezhetetlennek tűnő terjedése pszichiáterek által kezelt iskoláskorú gyermekek között, akik pszichiátriai drogok hatása alatt osztálytársaikat mészárolják le.

10 NÁCI GYÖKEREK A 20-as években a Rockefeller Alapítvány támogatásával Németországban megkezdődtek a pszichiátriai kutatások az eugenetika (fajnemesítés) és a skizofrénia területén től a Skót Rituális Szabadkőművesség (Scottish Rite Masons) is csatlakozik a kutatások finanszírozásához, melyek a náci sterilizációs törvény megalkotásában is részt vevő Earnst Rudin pszichiáter vezetésével zajlanak Rudin munkatársa Franz J. Kallmann, a Skót Rituális Szabadkőművesség irányítása alatt álló New York Állami Pszichiátriai Intézet kutatási igazgatója lesz. A skizofrénia terén végzett kutatásait egyidejűleg publikálják az Egyesült Államokban és a náci Németországban, 1938-ban. Az előszóban Kallmann köszönetet mond a Skót Rituális Szabadkőművességnek és mentorának, Rudinnak, s a következőket jegyzi meg: ,,Még a szabadság legelkötelezettebb híve is... boldogabb lenne nélkülük (a skizofrének nélkül)...Vonakodom elfogadni a különböző eugenetikai programok szükségességét a demokrata és a fasiszta közösségek részéről... Nincsenek sem biológiai, sem szociológiai különbségek a demokrata és a totalitáriánus skizofrén között. Kallmann amerikai kutatásainak eredményét a náci kormány arra használta, hogy 1939-ben mérgesgázzal és halálos injekcióval ezer mentális beteg életét oltsa ki, többségükben gyermekekét. A náci Németországban zajló eugenetikai kutatások látszólag nem vágnak a témába, de a kutatások anyagi hátterét biztosító szponzorok és abban részt vevő személyek és nyilatkozataik érdekes összefüggéseket világítanak meg. Úgy tűnik, ezek az emberek a legsötétebb erőktől vezetve semmilyen eszköztől sem riadnak vissza világuralomra törő, sátánista tervük véghezvitelében.

11 A második világháború folyamán Dachauban hipnózissal és az LSD-hez hasonló víziókat produkáló hallucinogén meszkalinnal kísérleteztek, melyet az Egyesült Államok Haditengerészetének Technikai Missziója tárt fel 1945 októberében. A világháború után az Egyesült Államok a Védelmi Minisztérium közbenjárására közel 2000 német és olasz fasiszta tudóst fogadott be. A német Reinhardt Gehlen tábornok, Hitler Oroszország elleni hírszerzési főnöke 1945-ben Washingtonba utazik, és kiterjedt megbeszéléseket folytat Truman elnökkel, valamint Allen Dullesszel, aki később a CIA feje lesz. A találkozások célja a CIA megszervezése és megalakítása volt. Gehlennek az 1947-es nemzetbiztonsági törvény megalkotásában is szerepe volt, melyet azért rögzítettek, hogy titokban tarthassák a kormány illegális tevékenységeit, beleértve a titkos elme manipulációs kísérleteket is. ,,Teremts káoszt a pszicho-politikával... A nemzet veszítse el vezetőjét... Öld meg ellenségeinket...mondta Berija, a Lenini Pszicho-politikai Intézet igazgatója 1933-ban amerikai marxista pszichológus hallgatóinak. Kenneth Goff, aki ezt papírra vetette, 1943-ban rejtélyes mérgezésben halt meg. Viszont éppilyen különös módon a hatvanas évektől kezdődően a politikai vezetők elleni merényletek egyre gyakoribbá váltak. Bill Clinton például 1992-es megválasztása óta közel húsz gyilkossági kísérletnek volt a célpontja. Számos merénylet elkövetőjéről kiderült, hogy destruktív pszichiátriai programok résztvevői voltak, illetve pszichiáterek által manipulált szekták tagjai. Ezzel párhuzamosan a ,,másik oldal, az USA hírhedt szektafigyelő hálózata, a CAN (Cult Awareness Network) is pszichiáterek terméke. A már leleplezett, bűnözők által irányított ,,felvilágosító szervezet közvetlen kapcsolatban állt Dr. West pszichiáterrel, aki hírnevét onnan szerezte, hogy az MK ULTRA program keretében LSD-25 injekcióval ölt meg egy elefántot. Dr. West az Amerikai Légierő és a CIA agymosó specialistája. Az érdekesség kedvéért megemlítjük, hogy egyben a CAN keretein belül működő Amerikai Családi Alapítvány nevezetű pszichiátriai ügynökség igazgatója is.

12 Dr. Louis Jolyon West az 1995-ös oklahomai robbantást követően annak a pszichológuscsapatnak a vezetőjeként érkezik a helyszínre, mely az áldozatokat és azok családjait részesíti mentális segítségnyújtásban. Dr. Ross Adey egykori NASA agykutató, aki az USA-ban letelepedett náci doktorokkal karöltve dolgozott, szintén részt vesz a segítségnyújtásban. Egyes megfigyelők felhívják a figyelmet arra, hogy a robbantás egyik vádlottja korábban az USA egyik TOP SECRET minősítésű mikroelektronikai cégénél dolgozott, mely a NASA és a Légierő részére végzett kutatásokat. A merénylő McVeigh egy évvel munkába lépése után azzal vádolta a kormányt, hogy beültetést végeztek rajta, azaz olyan apró elektromos szerkezetet ültettek a testébe, mellyel távolról, a tudat szintje alatt hipnotikusan ható parancsokat tudnak elméjébe továbbítani. Elképzelhető, hogy az egész merénylet tulajdonképpen egy traumaalapú elmemanipulálási kísérlet megvalósítása volt?

13 MINDSZENTY BÍBOROS KIRAKATPERE
1948-ban az egypártrendszert megvalósító kommunisták elhatározták, hogy elhallgattatják és elmozdítják helyéről a kommunista ellenállás jelképévé vált Mindszenty József érseket. A pszichológiai előkészítés részeként Mindszentyvel kapcsolatban álló lelkészeket tartóztattak le, hogy kínvallatással bizonyítékokat szerezzenek a prímás ellen. Mindszenty, akinek egyre inkább világossá kezdett válni Rákosi kegyetlen terve, egy Bécsbe kijuttatott nyilatkozatban leszögezte, hogy nincs miről vallania, és ha mégis ilyet tenne, az egyedül az emberi test gyöngeségének tudható be és semmisnek kell tekinteni. 1948 karácsonyán Mindszentyt letartóztatja az ÁVÓ és 38 napos szüntelen kínvallatás során annyira megtörik, hogy minden ellene felhozott vádat beismer. A szovjetek demonstrálták, hogy kínzással, hipnózissal és kémiai szerek alkalmazásával áldozatukat bármire rá tudják venni. Egyúttal tökéletes indítékot szállítottak USA-beli kollegáiknak, hogy mi indokolja egy demokráciában a hasonló kísérletek beindítását hiszen önkénteseken a kísérlet nyilvánvalóan nem reprodukálható. Ez az egész világot megrázó kirakatper valójában az agymosás egyik fejezete volt. A CIA erre az incidensre hivatkozva indította be saját programját, miközben egy kémen keresztül a színfalak mögött forródrót-összeköttetésben állt az Andrássy úttal. Még a programozást végző szovjet tiszt nevét is tudták. Valójában többet tudtak arról, mi történik a bíborossal, mint maga a bíboros. *4 Minden lépést ismertek, mely Mindszenty lelkierejének megtörésére és a kommunista akarat érvényre juttatására irányult.

14 NÉHÁNY SZÓ AZ LSD-RŐL ,,Az LSD-25-tel folytatott kísérleteink jól haladnak, bár némileg meglepnek az eredmények, melyek a legkáprázatosabb drog-tolerancia példái a számomra, melyet valaha is láttam. Vannak páciensek, akik már több mint 42 napja kapják a drogot. Mind a hét rendkívüli tűrőképességet tanúsít mind a fiziológiai, mind pedig a mentális hatásokkal szemben. Megkíséreltük áttörni ezt a tűrőképességet kétszeres, háromszoros és négyszeres dózisok alkalmazásával... Idézet egy, a titkosság alól feloldott dokumentumból, melyet a Mentális Egészség Nemzeti Intézetének Függőség Kutató Osztálya végzett az MK ULTRA program keretében. Az LSD-t (lizergsav dietil-amid, németül lyserg-saure-diathylamid) egy szisztematikus kutatási program keretében a Londoni S. G. Warburg tulajdonában álló svájci Sandoz AG fejlesztette ki 1938-ban. A 30-as években a New York-i Rockefeller Intézet két kutatójának sikerült izolálnia az ergot (anyarozs) alkaloidák közös alkotóelemét, amit lysergic acidnak neveztek el. Az ergot először a középkorban tűnik fel tömeges mérgezéseket okozva, majd szülészeti gyógyszerként alkalmazzák 1582-ben. Úgy tűnik, a kutatásokat az ergot gyógyászati értéke indokolta, mivel addig még senkinek nem sikerült azonosítani a terápiás eredményeket kiváltó alkotórész Magát a drogot Albert Hofmann a lizergsavval végzett kísérleteinek 25. szintéziseként hozta létre. Innen a gyakori LSD-25 megnevezés. Az állatkísérletek semmi különös eredményt nem hoztak, ezért az új vegyület feledésbe merült és csak öt évvel később, amikor Hofmann további kutatásokba kezd, tűnik fel ismét ban további tesztelések végett Hofmann megismétli az LSD-25 szintézisét. A művelet utolsó szakaszában furcsa nyugtalanságot és szédülést észlel magán, majd hazaérve erős hallucinációi támadnak. Csukott szemmel különös formákat lát, színek kaleidoszkopikus játékát.

15 A pszichedelikus hatások felfedezését követően Hofmann és az intézet munkatársai saját magukon próbálják ki a szert, s rögzítik tapasztalataikat, valamint ezzel egyidőben állatkísérleteket is végeznek. Az ezt követő első emberi kísérletekre a Zürichi Egyetem pszichiátriai klinikáján kerül sor. A kísérleteket Albert Hofmann fönökének egyik fia, Werner A. Stoll pszichiáter vezeti. Az elmemanipulációs kísérletek kedvenc vegyületévé vált LSD hatásai közt szerepel az én-te határ elmosódása vagy akár megszűnése, valamint a megnövekedett befolyásolhatóság, melyek a programozás szempontjából mindenféleképpen jelentős előnynek számítanak. Hofmann az LSD pszichoterápiás alkalmazásával kapcsolatban megjegyzi: ,,Az LSD alkalmassága és sikere a pszichoanalízisben és pszichoterápiában még mind a mai napig vita tárgya szakmai körökben. Ugyanezt mondhatjuk el azonban a pszichiátriában használt egyéb módszerekről is, mint amilyen az elektrosokk, az inzulin terápia, vagy a pszichosebészet, mely beavatkozások az LSD alkalmazásánál sokkal nagyobb veszéllyel járnak. Az LSD hatásai között szerepel a realitásérzék elvesztése, előfordulnak rémlátomások és jónéhány haláleset is összefüggésbe hozható az LSD-vel. Ezek többnyire úgy fordulnak elő, hogy a drog hatása alatt álló személy a térben közlekedve nem számol a zuhanás lehetőségével, egyszerűen azt hiszi, hogy következmények nélkül ugorhat. Egy évvel rá, hogy a drog az USA-ba érkezik, 1950 májusában megjelennek az első amerikai cikkek az LSD-vel kapcsolatban az Amerikai Pszichiátriai Közlönyben. Néhány évvel később, amikor a CIA-kísérletek már javában zajlanak az LSD-vel, Dr. Humphrey Osmond pszichiáternek az a különös ötlete támad, hogy a droggal alkoholistákat kezeljenek. A mit sem sejtő nagyközönséget a későbbiek folyamán is előszeretettel vonják be a kísérletekbe, pl. a woodstocki rockfesztivál alkalmával. Timothy Leary pszichológus az USA-t járja a drog népszerűsítésének céljával (egyesek szerint a CIA ügynökeként, mely ugyan nem nyert megerősítést, de Leary kétértelmű megjegyzései is ezt látszanak alátámasztani).

16 MK ULTRA - Rémálom vagy valóság?
Végül is a CIA programjai a Tavistock Intézet útmutatásaira épültek, melynek egyértelmű stratégiája a drogok használata volt az agymosás és a tömegkontrol szolgálatában. MK ULTRA - Rémálom vagy valóság? A CIA szupertitkos projectje, az MK ULTRA egy korábbi titkos projectből, a Blue Birdből (kék madár) származik. A Blue Birdöt a hivatalos jelentések szerint azért hozták létre, hogy utolérjék a szovjeteket az agymosás területén. A project célja azon elmemanipulációs kísérletek tanulmányozása volt, melyek során narko-hipnózissal, azaz elmére ható kábítószerek és hipnotikus programozás segítségével igyekeztek az egyén feletti abszolút kontrollt elérni. A programban részt vett többek között a hadsereg, a haditengerészet és az FBI hírszerző részlegei. A kísérletek elmegyógyintézetekben, börtönökben, nevelőintézetekben, katonai támaszpontokon zajlottak. Egy 1952-es feljegyzés a következő kérdést teszi fel a programmal kapcsolatban: ,,Képesek lehetünk olyan kontrollt gyakorolni egy ember felett, hogy eljussunk addig a pontig, ahol akarata ellenére engedelmeskedik nekünk, és még olyan természettörvényeket is figyelmen kívül hagy, mint az önmegóvás? Bár a tesztek elkezdésének hivatalos indoklásául az szolgált, hogy utolérjék a szovjeteket, a valóságban a szovjetek öt évvel le voltak maradva a nyugati kutatásoktól. 1953. április 13-án megszületik az MK ULTRA, 149 alprojecttel. Ezek egyike a MONARCH, a traumán alapuló komplex elmemanipulálás, melyet a hadsereg kezdett meg a 60-as évek elején. Jelenleg is TOP SECRET minősítésű anyag.

17 A projectben részt vevő személyek beszámolói szerint, olyan ,,alvó gyilkosok előállítása volt a cél, akik egy bizonyos jelre aktivizálódnak, azaz poszthipnotikus transzba esnek és végrehajtják az elméjükbe beprogramozott feladatot. A MONARCH program keretében előszeretettel alkalmaztak a hipnózisra fogékonyabb nőket és fiatal gyerekeket, akiket sokkal könnyebb volt ,,programozni, hiszen gyerekkorban gyengébb az ellenállás mindenféle behatással szemben. A program gerincét elektrosokk-kezelések, drogok és hipnózis alkalmazása alkotják a hasadt személyiség kifejlesztése érdekében. A kísérletek számos halálos áldozattal jártak. A viselkedésmódosító kutatások egyik legnagyobb támogatója a Mentális Egészség Nemzeti Intézete volt. A 60-as években bírósági ügyek áradata zúdult az igazságszolgáltatásra. Ennek eredménye volt a későbbi szenátusi vizsgálat, melynek szívszaggató eredményéről a média nagyokat hallgatott. ,,A világ feletti uralom megszerzéséhez az emberek fejéből ki kell verni az egységükhöz, a családi hagyományokhoz, a hazájukhoz és a vallási dogmáikhoz való ragaszkodást.” (G. Brock Chisholm kanadai pszichiáter, a Mentális Egészség Világszövetsége (World Federation for Mental Health) egyik alapító tagja) Az MK ULTRA egyik legismertebb fejezete a montreaáli Royal Victorian Hospitalban játszódott a pszichiáter dr. D. Ewen Cameron, a Kanadai Pszichológiai Társaság igazgatójának vezetésével. A Rockefeller Alapítvány, a kanadai hadsereg és a CIA által felkarolt kísérletsorozat keretében 53 betegnek adott óriási dózisban LSD-t és jegyezte fel megfigyeléseit.

18 A kísérleteknek nevezett kínzások elektrosokk kezelést és olyan elmemanipulációs technikákat is magukba foglalnak, mint rögzített szövegek ismétlőpdő és folyamatos lejátszását a nap huszonnégy órájában, heteken keresztül a félig kábultan fekvő pácienseknek. Ez utóbbiról a fej mellé helyezett magnetofon gondoskodott. Az állandó ismétlés szerepe új viselkedésminta beégetése az elmébe. Egyik paciens esetében az üzenet így hangzott: ,,Megölted az anyádat. Miután ,,gyógyultan kiengedték az intézetből, szinte sokkos állapotba került, amikor hazaérve édesanyja nyitott ajtót, akiről azt hitte, hogy már halott. A visszaemlékezéséről készült videofelvételen nehezen tudja megfogalmazni a mondatokat és szinte sírvafakad. Egy másik páciens, aki szülés utáni enyhe depresszióval került az intézetbe, a sokk-kezelések hatására két évtized emlékezetét vesztette el. Az intézetből úgy engedték ki, hogy nem tudta irányítani anyagcseréjét, s még a cipőfűzőjének a bekötését is újra meg kellett tanulnia. A ,,kezelés után nem emlékezett saját nevére és azt is elfelejtette, hogy gyermekei vannak. Számos páciens perelte a CIA-t és a kanadai kormányt, míg végül peren kívüli megegyezésre jutottak. Az áldozatoktól azóta sem kértek bocsánatot. 1965-ben a CIA lezárja az MK ULTRA programot és elkezdi a hivatalosan 1972-ig tartó MK SEARCH-öt, az MK ULTRA ,,karcsúsított változatát, dr. Sidney Gottlieb irányításával. 1966-ban a programban oszlopos szerepet vállaló dr. Jose M. R. Delgado kutatásai összegzéseként kijelentette, hogy a mozgás, az érzelmek és a viselkedés elektromossággal irányítható folyamatok. ,,Az embereket úgy lehet nyomógombokkal irányítani, mintha robotok lennének mondta.

19 Az agytevékenység manipulálása halk hangokkal és szuperszámítógépekkel
 Az emberi agy tevékenységének manipulálására alkalmas eljárás egy olyan High-tech eszközöket alkalmazó művelet, amely az agy tudatalatti régióit befolyásolja: A „Csendes Szórt Spektrum” (SSSS) eljárást, amit néha "S-quad"-nak vagy "Squad"-nak is neveznek, Dr Oliver Lowery (Norcross, Georgia) fejlesztette ki és az Amerikai Szabadalmi Hivatalnál as számon jegyezték be „Csendes Tudatalatti Bemutató Rendszer" néven 1992 október 27-én. Részlet a szabadalomból: "Egy csendes kommunikációs rendszer, amely a nagyon alacsony, vagy nagyon magas hangtartományban, esetleg ultrahang frekvenciatartományban speciálisan modulált hordozóhullámokat sugároz abból a célból, hogy a besugárzott személyek tudatállapotát és ezáltal viselkedését a kívánt módon befolyásolja. Ennek érdekében a kisugárzott akusztikus hullámokat „értelemmel” (speciális tartalommal) modulálják és akusztikusan vagy vibrációval juttatják az agyba. Általában ezekhez a műveletekhez hangosbeszélőket, fülhallgatókat vagy piezoelektromos átalakítókat alkalmaznak.A modulált hullámokat azonnal valós időben lehet sugározni, vagy akár rögzíteni és tárolni mechanikus, mágneses vagy optikai médiumon a későbbi vagy ismételt lejátszáshoz."

20 A Silent Sounds Inc. írása szerint mostmár az is lehetséges, hogy szuperszámítógépek segítségével emberi érzések EEG jeleit analizáljuk és lemásoljuk majd tároljuk ezeket az "érzelem jelző halmazokat" egy másik számítógépen és kívánság szerint "halkan előidézzük és megváltoztassuk az emberek érzelmi állapotát". A Silent Sounds Inc. állítása szerint csak a pozitív érzelmek irányában érdekeltek, de a katonaság nem korlátozott. Nyilvánvaló, hogy ez az Amerikai Nemzetvédelmi Minisztérium egyik projektje. A Silent Sounds Inc. elnöke Edward Tilton ezt írja az S-quad-ról egy december 13-án írt levelében: "Minden vázlat titkosítva lett az amerikai kormány által és nem hozhatjuk nyilvánosságra a pontos részleteket kazettákat és CDket készítünk a német kormánynak, de még a volt Szovjetunió államainak is! Tesszük mindezt az amerikai kormány engedélyével. A rendszert a Sivatagi Vihar hadműveletben (Irak) sikeresen alkalmazták." Az "Indukált alfától thetáig terjedő biológiai visszacsatolási halmazmozgás" címet viselő grafikus illusztráció ami az íráshoz tartozik, "#AB nyílt" jelzést kapott és ez a "világ leghatékonyabb és legérzékenyebb elektroencefalográf (EEG) gépének" kimeneti eredménye. Az erősítése szeres, amíg a használatban lévő EEG gépek kb szeres erősítésre képesek. Egy program irányítja a "számítógépek leggyorsabbja" által, ami hangnullázó technológiát használ, mint a nukleáris tengeralattjárók érzékelő rendszere, melynek segítségével hatalmas távolságokból érzékelhetőek kis objektumok.

21 AZ ÉRZELMEK KLÓNOZÁSA Ezeknek a számítógéppel gyorsított EEGk használatával a tudósok képesek meghatározni és elkülöníteni az agy alacsony hullámhosszú "érzelem jelző halmazait", szintetizálni és tárolni tudják őket egy másik számítógépen. Más szóval az agyhullám minták finom eltéréseit tanulmányozva, miközben a célszemély egy speciális érzelmet él át, a tudósok képesek felismerni az agyhullám minta kísérő jelenségeit, sőt jelenleg már reprodukálni is tudják ezeket. „A tárolt agyhullám mintákat a Silent Sound hordozó frekvenciájára modulálják és csendben előidézik ugyanazt az alap érzelmet egy másik emberben! A RENDSZER MŰKÖDÉSE Többről van itt szó mint egy egyszerű tudatalatti hangrendszerről. Rengeteg szabadalmaztatott technológia létezik, amelyeket a megfelelő frequenciára hangolva különböző hatásokat érhetünk el. Kétféle módszer létezik. Egyik az agyba irányított mikrohullám, de ez csak rövid távú működést tesz lehetővé. A másik módszer, amint már feljebb leírtam, az egyszerű rádió és televízió frequenciákat használja. Az eljárásnak határtalan pozitív felhasználási területe létezik, a negatívról nem is beszélve. Habár az tény, hogy a hangokat műszerek nélkül észlelni lehetetlen, ezért a technika felelőtlen használata komoly veszélyforrást jelenthet.

22 Nem mindegy, hogy ki, mit suttog
VOICE-FM HYPNOSIS SYSTEM Nem mindegy, hogy ki, mit suttog és az sem mindegy, hogyan.

23 Hivatalosan tagadva Tény, hogy az USA kormányzata, évek óta tagadja, illetve visszautasítja a tudat befolyásoló fegyverek létezését. Az elmúlt évben jelent meg egy cikk a US NEWS & WORLD REPORT ban Csodafegyverek címmel, amelyben egyszerűen áttekintették a nem-halálos és a kevésbé halálos fegyvereket. Egy szó sem esett az S-quad -ról, habár ezt a technológiát már több mint 6 éve alkalmazzák.

24 A DARPA (Amerikai Védelmi Minisztérium Kutatási Részlege) néhány évenként előáll azzal, hogy a központi idegrendszer irányítása megvalósíthatatlan. Dr. F. Terry Hambrecht , aki a Neural Protézis Program vezetője úgy nyilatkozott, hogy semmi sem lehetetlen, de ez túlságosan is science-fiction és ezért tartja azt teljességgel valószínűtlennek. Lehet, hogy ez túlságosan science-fiction és ezért valószínűtlennek hangzik, de nem az. Viszont ez az, amit a hatalom el akar velünk hitetni. A gondolat, ami a nem halálos fegyverek mögött van, az, hogy anélkül tegyék harcképtelenné az ellenséget, hogy megölnék azt. Ezen kívül lázadás esetén képesek legyenek irányítani, illetve biztosítani a szituációkat úgy, hogy maradandó sérülés nélkül megbénítsák a résztvevőket, anélkül, hogy tudatában lennének ennek Az elektromágneses tudatbefolyásoló technológiáknak bele kéne esniük ebbe a fegyverosztályba, de mivel létezésüket hivatalosan tagadják, ki az aki el tudná dönteni mikor és hol fogják azokat bevetni? És akkor miért kellene kiválasztott cégeknek a szórakoztató iparban engedélyezni a hozzáférést ehhez a technológiához, amikor annak létezését a nagyközönség előtt hivatalosan cáfolják. A legutóbbi időkig ez a kőfalszerű elzárkózás, totális méretű tagadás, illetve hallgatás még mindig szilárdan tartja magát az Amerikai Kongresszus bizottságai felé. A Gazdasági Bizottság elnöke, Jim Saxton 1998 Február 25.-én kongresszusi meghallgatást rendelt el a Rádiófrekvenciás fegyverek elburjánzásának potenciálisan a gazdaságra gyakorolt hatásai miatt. A felkért tanúvallomásokat tevő személyek között számos katonai szakértő volt.

25 Dr. Alan Kehs, az Amerikai Katonai Laboratóriumoktól átfogóan kifejtette az RF fenyegetést.
Mr James O’Bryon a Pentagon egyik magas rangú fegyvertesztelési igazgatója kifejtette az éles tesztelés szerepét, illetve azt, hogy hogyan működnek a teszt katonai felszerelésben szereplő RF fegyverek. Mr David Schriner az elektronikai hadviselés szakértője beszélt az RF fegyverek építésének nehézségeiről és a terroristafenyegetésről. Dr. Ira Merritt a Rakéta Védelmi és Űrtechnológiai Központ egyik vezető munkatársa beszélt az RF fegyverek alkalmazásának volt Szovjetunió területén történő elszaporodásáról. Habár ezek az államok adnak némi információt technikai érdekeltségeikről, meglehet, hogy sokkal fontosabb azaz információ, amit nem adnak ki: információ azokról a létező rádiófrekvenciás fegyverekről, amelyek közvetlenül hatnak az emberi agyra is az idegrendszerre.

26 Congress: 1998 Joint Economic Committee Hearing
Radio Frequency Weapons and Proliferation: Potential Impact on the Economy Chairman Jim Saxton's Prepared Statement Witnesses: James O'Bryon Department of Defense David Schriner Electronic Warfare Association Dr. Ira Merritt Missile Defense Space Tech Center Dr. Alan Kehs U.S. Army Research Laboratories Mr. Glickman: Do you think – I hate to get involved in the issue of Gun Control, and this is not a gun in the classic sense. But, do you think that we ought to consider banning these kinds of devices ? Mr. Schwartau: If you did, you would be banning the microwave and telecommunications industry from its existence. (Laughter) Wednesday, February 25, 1998 Source:

27 Weapons of Mass Disruption
HERF Guns EMP Bombs LERF

28 Az első kép központjában egy kör alakú szerkezet látható, melyhez bal oldalon kapcsolódik egy V-alakú antenna, aminek alakja hasonló egy olcsó TV teleszkóp ( „szarv”) antennájához. Ez a konfiguráció ideális az agyban elnyelt (sugárzott ektromágneses energia) elektromos feszültséggé történő átalakításához, mely feszültség az agytevékenység befolyásolására alkalmazható. MRI 1

29 A kifinomultabb szonár és radartechnológiákat piezoelektromos anyagokra alapozzák.
A molekuláris rácsok alakjai kristályoban és a ploikristályos anyagok, mint például a kvarc, elgörbülnek mikor elektromos Fezsültséget kapcsolnak az anyagra. Ismert a másik működési mód is, amikor a piezoelektromos anyagra ható mechanikus torzítóerő hatására elektromos feszültség jön létre. MRI 2.

30

31 SZUPERSZÁMÍTÓGÉPEK COLUMBIA
A Silicon Graphics októberében bemutatta a NASA megrendelésére készült új szuperszámítógépét, melynek teljesítménye jócskán meghaladja a szuperszámítógépek ranglistáját korábban vezető gépekét. A bemutató napján közzétett adatok szerint a Columbia névre keresztelt új szuperszámítógép 42,7 billió lebegőpontos műveletet hajt végre másodpercenként, amivel jócskán maga mögött hagyta az 500 leggyorsabb szuperszámítógép rangsorát korábban évekig vezető NEC Earth Simulatort (35,9 teraflop) és az IBM által nemrég kifejlesztett Blue Gene/L rendszert (36 teraflop). Bob Bishop, az SGI vezérigazgatója azonban elmondta, hogy a teszteléskor nem használták ki a Columbia teljes kapacitását, és a szuperszámítógép húsz szerveréből csak tizenhatot kapcsoltak be - ami azt jelenti, hogy az említett eredmény eléréséhez a Itanium processzorból 2048-at nem is vettek igénybe.

32 Szuperszámítógépek A drezdai International Supercomputing Conference (ISC2006) rendezvényen hozták nyilvánosságra a legfrissebb Top500 listát, a világ 500 legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépének a rangsorát. Az évente kétszer frissített erősorrendet sorozatban negyedszer vezeti az IBM Blue Gene/L. Töretlen fejlődés Hogy a szuperszámítógépek teljesítménye milyen rohamos ütemben fejődik, azt jól mutatja, hogy az egy évvel korábbi listán 158 olyan rendszer volt, amelynek a friss rangsorban már nem fértek be az első 500 közé. Az új Top500 lista utolsó helyéhez az iparág-szerte szabványként használt Linpack tesztben 2,03 teraFLOPS teljesítmény kellett, egy éve még 1,17 TeraLFOPS is elég volt a felkerüléshez. Az 500-as listán szerelő gépek összesített teljesítménye 2,79 petaFLOPS, egy éve még csak 1,69 petaFLOPS volt. A világ legerősebb szuperszámítógépe a Lawrence Livermore National Laboratory-ban telepített BlueGene/L, amelynek összesen 131 ezer processzora másodpercenként 280,6 billió művelet (teraFLOPS) végrehajtására képes. Szakértők szerint ez a teljesítmény még jó ideig elég lehet a csúcson maradáshoz. A második helyen szintén egy BlueGene rendszer található, ez azonban csak 40 ezer processzorból áll, ami 91 teraFLOPS-os teljesíményre elég.

33 BlueGene/L A világ legerősebb szuperszámítógépe a Lawrence Livermore National Laboratory-ban telepített BlueGene/L, amelynek összesen 131 ezer processzora másodpercenként 280,6 billió művelet (teraFLOPS) végrehajtására képes.

34 World Wide Web Az örök élet ígérete A technika fejlődésének története azt mutatja, hogy amint egyik módja kimeríti lehetőségeit, egy új, körmönfontabb paradigma lép a helyébe és veszi át az uralmat és 1950 között háromévenként, 1950 és 1966 között kétévenként, míg napjainkban évenként kétszereződik meg a komputertechnológia fejlettsége. Az előrejelzések szerint 2020-ra az ezerdolláros személyi számítógép kapacitása az emberi agy kapacitásával megegyező lesz ban egy ugyanilyen értékű komputer egy kisváros emberiagy kapacitásával, 2050-re pedig az összes, a Földön élő ember agyának teljesítőképességével lesz egyenlő. 2030-ra tehát képesek leszünk számítógépbe táplálni és ott elektronikusan működésbe hozni az emberi agyat. Ez a legtöbb ember által felfoghatatlan forradalmi változás az emberi intelligencia evolúciójával megegyező jelentőségű lesz - véli Dr. Raymond Kurzweil. E messze tekintő jóslatok szerint ebben az elképzelt világban a gépek az ember mintájára lesznek programozva, másolt aggyal és szinapszisokkal, sőt emocionális válaszkészséggel is. Az emberek ugyanakkor elgépiesednek - biológiai agyunk és testünk kapacitása milliárd "nanobot"-tal, azaz mikroszkopikus méretű robottal lesz felturbózva, amelyek egész testünkben hemzsegve transzponálhatnak minket be- és ki a virtuális realitásból.

35 A folyamat természetesen az agy számítógépbe történő betáplálásával kezdődik. Ha most még nem is, a közeli jövőben a tudósok képesek lesznek erre - a halál előtti pillanatokban hirtelen lehűtött agy állapota lehetővé teszi, hogy könnyedén, rétegenként lemásolhassák az összes neuront, a neuronális kapcsolatokat és az ingerületátvivő anyag koncentrátumát. Mindez a halhatatlanság záloga lesz, a halott testet eltemethetik ugyan, de a szellem, az agy tovább élhet a virtuális körülmények között. Nemcsak tovább élhet, de szabadon kommunikálhat a többi, virtuálisan létező entitással. A biológiai lények sincsenek kizárva a fejlődésből: 30 éven belül arra is képesek leszünk, hogy eljuttassuk sejtméretű kis robotjaink milliárdjait az emberi test és az agy legrejtettebb hajszálcsövecskéibe is, amiből teljes képet kaphatunk majd annak anatómiai, képességbeli és személyiség-jellemzőiről, bemásolva az így kapott információt egy komputer memóriájába. 12 évvel ezelőtt, mikor az első ilyen irányú kísérletek elkezdődtek, mindez ijesztőnek tűnhetett. A szkeptikusok akkor úgy tartották, hogy a feladat megoldása ezer évekbe telhet, de a projekt a gyors technikai fejlődésnek köszönhetően hamarosan befejeződhet. A neurális implantátumokat ma már sikeresen alkalmazzák a Parkinson kór okozta remegés ellen csakúgy, mint a sclerosis multiplex gyógyításában. A német Max Planck biokémiai intézetben kifejlesztették a neuron tranzisztort, ami lehetővé teszi a kommunikációt az elektronikus és a biológiai neuron között. Amikor majd be akarunk lépni a speciálisan virtuális körülmények közé, a nanobotok - amelyek megtalálhatók lesznek az összes, érzékszerveink felől érkező idegvégződéseinknél - elnyomják reális érzeteinket, és virtuálisakkal helyettesítik azokat. Így tudunk majd mozogni, beszélni, kommunikálni a virtuális körülmények között, ami éppolyan valószerű lesz, mint a realitás. A technika fejlettsége így teszi majd lehetővé, hogy az ember ahelyett, hogy felhívja egy barátját, találkozhat vele egy itáliai kávéházban vagy a trópusi tengerparton akár, és mindez reálisnak hat majd. Az emberek bármilyen típusú tapasztalatot képesek lesznek megosztani egymással, legyen az szociális, üzleti, vagy akár romantikus, szexuális.

36 A nanobotok szerencsére programozottak lesznek, és ha már elege van valakinek a virtuális utazásból, egyetlen gondolatával kikapcsolhatja, de akár ki is küldheti őket testéből. A robotok képesek lesznek megváltoztatni saját konfigurációikat, átalakítani szoftvereiket. Az evolúció szükségszerűen következő lépése, hogy az emberi értelem megszabaduljon fizikai korlátaitól. A gépek humanizálódnak, az ember elgépiesedik. A technikai fejlődés kérlelhetetlenül közelebb visz minket ahhoz, hogy olyanok legyünk, mint Isten. Természetesen mindez rengeteg filozófiai kérdést vet fel: Vajon a virtuális élet, vagyis a halhatatlanság ígérete elejét veszi-e a halálfélelemnek? Tudásunk és emlékezetünk betöltése egy komputerbe biztosítja-e számunkra az örök életet? Egyáltalán mit jelent az emberi élet? Talán a tudatosságot? Ha, tegyük fel, valakit betáplálnak egy komputerbe, és rögzítik agyának pontos állapotát, a neurotranszmittereket, szinapszisokat, neurális kapcsolatokat és minden más releváns részletét, melyikük mondhatja el magáról, hogy ő lesz a reális Én? Ki élne tovább a biológiai test halála után, a biológiai személy vagy annak "digitális ikertestvére"? És vajon ki kontrollálja ezeket a miniatűr robotokat? Szervezetek, az állam vagy egy okos személy? Az agy számítógépes modellezésére vonatkozó próbálkozások még nem szaladtak ennyire előre. Szinte a számítógéppel egy időben születtek meg a különböző elmeprogramok, az analógia adja magát. Először természetesen nem az agy hű bemásolásával próbálkoztak, hiszen erre a számítógépek teljesítőképessége - mint ahogy most sem - messze nem volt elegendő. A hetvenes évekig épp a számítógép működésmódjának mintájára "soros" feldolgozást tételeztek fel, azaz úgy gondolták, hogy az agy sorban egymás után végzi el az egy-egy feladat megoldásához szükséges műveleteket. A kimerítő kísérletek alatt azonban lassan ráébredtek a tudósok, hogy az agy, szemben a hagyományos számítógéppel, inkább párhuzamos feldolgozást végez, vagyis több, néha igen nagyszámú műveletet hajt végre egy időben.

37 Míg a soros feldolgozás általában ott működik, ahol viszonylag kevés bemenő adaton kell nagyszámú transzformációt végezni, addig ez nagyszámú bemenő adat estén reménytelen vállalkozás, ekkor jöhet a párhuzamos feldolgozás. Persze mindenképpen felvetődik a kérdés, hogy jelentés nélküli szimbólumok manipulálása meghatározott szabályrendszer szerint egyáltalán létrehozhat-e valami olyasmit, amit jelentésnek nevezhetünk. Sokan úgy gondolják, hogy szemantikus kapacitással csupán az emberi elme rendelkezhet. A funkcionalisták szerint viszont egyszer képesek leszünk a számítógépprogramokhoz hasonlóan fogalmilag izolálni az "agy programját" is, mint elvont funkciók összességét. Eszerint észleléseink, gondolataink mind egy-egy jól körülhatárolt belső állapotnak felelnek meg, így a neurobiológiai háttér elhanyagolható. A konnekcionizmus hívei viszont épp mesterséges neuronhálózatok készítésével és viselkedésével foglalkoznak. Az így előállított hálózatok tulajdonságai absztrakt szinten nagyjából megfelelnek a valódi idegrendszerekben lévő neuronhálózatok tulajdonságainak. Képesek például beszédhang azonosításra, vizuális mintázat felismerésére, kétértelmű ábrák megkülönböztetésére. Nem képesek viszont bonyolult feladatok megoldására. Egy neuronhálózati modell csak egyféle feladattípussal birkózik meg. Bármily kezdetleges is teljesítménye, működésmódját tekintve ez a modell emlékeztet legjobban az agyműködésre. Sajnos, mégis feltételezhető, hogy a pszichológiai jelenségek szintjét jóval összetettebb agyi struktúrák hozzák létre, bonyolultabb, esetleg teljesen eltérő elvek szerint. Ma még a legtöbb esetben az agy kapcsolati struktúrájából nem lehet visszakövetkeztetni az ellátott funkcióra, annak belső logikájára. Maguk a neurobiológiai ismeretek is meglehetősen hiányosak, így a szakemberek a modellezés során általánosításokra kényszerülnek, a korlátozott számítógépes kapacitásról nem is beszélve.

38 Még egy fontos, újszerű próbálkozásról kell szót ejteni ezen a téren, a neurális hálózatok dinamikai rendszerként való felfogásáról. Feltételezések szerint az idegrendszer működése közben a kaotikus rendszerekre jellemző tulajdonságokat mutat, azaz az idő függvényében a determinisztikusnak tűnő folyamatok is előre jelezhetetlen, aperiodikus viselkedést eredményeznek. Ezt támasztják alá a különböző idegélettani vizsgálatok is, amelyek szerint akár az agy egyszerű elemei, akár maga a központi idegrendszer is hasonló elvek szerint dolgozik, magasabb szinten szervezett aktivitási mintázattá rendeződve. A mentális funkciók tehát ilyen önszerveződő, dinamikus struktúrák többszintű rendszeréből állnak össze. Mint látható, a kognitív pszichológia művelői sokféle módon próbálták az agy működését modellezni, optimizmusuk azonban közel sem olyan töretlen. A sikerhez még megszámlálhatatlan mennyiségű problémát kell megoldani, ami alól az agy számítógépes lemásolása sem kivétel, hiszen a rendszer létrehozása még nem egyenlő annak működésével. A struktúra nem egyenlő a funkcióval, és még minden modellnek meg kell birkóznia a szemantika, a szubjektív élményminőségek, a működés közbeni kaotikus aperiodikus viselkedés zavaró kérdéseivel. A számítógép teljesítőképességén és működésmódján is nagyvonalúan siklottunk át, bár ez is csak egy "apró" technikai probléma, amit a viharos fejlődés hamar megold. Már csak harminc évet kell várnunk... és már el is jutottunk a XVIII. századba, a virtuális téren át Berkeley hangja sejlik fel, aki azt suttogja, hogy "anyagi szubsztancia nincs a világon". A reális világ föltett szubsztrátumául szolgáló anyag ideákká oldódik fel, és a világ realitása az elmébe kerül. Mint agyak a tartályban.

39 New York Times Building...

40 Tömegtájékoztatás vagy agymosás?
Ma a tájékozódásnak/tájékoztatásnak más akadályai vannak. Noam Chomsky*, a neves amerikai nyelvész és korunk visszás társadalmi jelenségeinek megfigyelője, kutatója sok évvel ezelőtt egy előadásában föltette a kérdést a hallgatóinak: Ki hallott önök közül Kelet-Timorról? Miután senki sem jelentkezett, elmagyarázta, hogy azért nem hallhattak és olvashattak semmit erről a volt portugál gyarmatról s annak Indonézia által történt elfoglalásáról, az azt követő népirtásról, mert mindez egyértelmű amerikai és ausztráliai jóváhagyással történt. A sajtó, a tévé- és a rádióállomások legnagyobb része a nemzetek feletti óriásvállalatok kezében van, és ezek csakis arról adnak hírt, amit gazdáik megengednek. Kelet-Timorról pedig nem volt illendő beszélni, mert hadiipari érdekeket, például Indonézia számára történő repülőgépszállításokat érintett. Chomsky elmondja például, hogy régen arról olvashattunk: Pol Pot katonái kétmillió kambodzsaitgyilkoltak meg, de a nemszeretem vietnami megszállás után a halottak száma az ezredrészére csökkent, már csak mintegy kétezer� Pol Pot-áldozatról olvashattunk. Chomsky számtalan példát sorol föl a világsajtó hazugságairól: legyen szó közép-amerikai, izraeli-palesztin eseményekről vagy éppen az úgynevezett tiszta Öböl-háborúról. A hazudozás érvényesül környezeti kérdésekben is. Chomsky érzékeny az ilyen ügyek iránt, és egy alkalommal kijelentette: A zöld mozgalom a természet ellensége, ha nem az alapvető okok ellen támad. Más szavakkal: nem elégíthet ki bennünket néhány fókabébi megmentése, ha szabad teret engedünk a nemzetek feletti vállalatok természeti környezetet pusztító, önző, jövőnket megsemmisítő tevékenységének.

41 A nagyvállalatok hallatlan erőfeszítéseket tesznek, hogy kifogják a szelet az erősödő, fejlődő zöld mozgalom vitorláiból. Az erre a célra alkalmazott agymosó (úgynevezett PR /piár/, közönségkapcsolat) cégek, mint például a Burson-Marsteller, a Bonner and Associates és társak bebizonyítják az olvasóknak és a tévénézőknek, hogy a védett területek, nemzeti parkok, erdők és vizes területek értéktelenek, helyesebb, jövedelmezőbb azokat bölcsen kiaknázni a termelés és fogyasztás érdekében. A Wall Street Journal címoldalán közölte, hogy az éghajlat fölmelegedése csalás, a lapok arról írnak, hogy az éghajlatváltozás csupán hisztéria, az ózonlyuk nemkülönben, a nagy vegyi gyárak és olajvállalatok természetbarátok. Erre az úgynevezett �zöldre festés�-re a mamutvállalatok évente mintegy egymilliárd dollárt költenek. Az ilyen hírverés, reklámozás általános jelenség, és külföldön és itthon egyaránt nem csak az (x) jellel ellátott fizetett hirdetésekben jelenik meg. (A zöld gondolat annyira rokonszenves az emberek szemében, hogy újabban az Egyesült Államok hadseregében is működik egy környezeti biztonsági helyettes államtitkár.) Hazánkban is mindennapos az álcázott hirdetés. A közszolgálati televízió NATO-val foglalkozó Atlanti Express című műsoráról az Alba Kör panaszára az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága is megállapította, hogy nem volt tárgyilagos, nem tisztelte a hivatalostól eltérő véleményeket. A műsor a Külügyminisztérium 9 millió forintos támogatásával készült, de ezt nem tüntették föl. A bizottság kijelentette, hogy a műsor a megrendelő vélhető szempontjait juttatva érvényre, a műsorok manipulálnak, nem informálnak, hanem meggyőzni kívánnak.

42 A cenzúrának ma sokféle fajtája van
A cenzúrának ma sokféle fajtája van. A sajtó a tulajdonosok utasítása, elvárása vagy vélt elvárása szerint jár el. Előfordult, hogy egy francia tulajdonban levő lapban nem jelenhetett meg a természetromboló golfpályák építése elleni cikk, s ugyanott nem közöltek egy nemzetiségi kérdésről szóló tanulmányt, mert abban a szerző nemcsak a szomszédaink, hanem például a franciák nemzetiségi politikájáról is ítéletet mondott. (E közvetlenebb cenzúra mellett gyakran előfordul az is, hogy a kellemetlenkedő lapok nem kapnak anyagi támogatást ezért nem egy újság megalkuszik, például elfogad etikátlan hirdetéseket.) A magyarországi zöld mozgalom számára komoly gondot jelent, hogy egyre nehezebb megtalálni azokat a legalább tízezrek által olvasott lapokat, amelyek tárgyilagosságra törekednek, adatokat közölnek, s megírják az igazat. A pénzhatalom szabja meg, hogy mi a véleményünk. Chomsky szerint ez éppen olyan hatékony parancsuralom, mint a kommunista egypártrendszeré volt, csak az eszközei mások. Media agymosás: Amerikaiak a célpontjai a történelem legnagyobb Média Átnevelés Kampánynak Vége a hatodik résznek


Letölteni ppt "Agymosás Álomszövők 6.rész."

Hasonló előadás


Google Hirdetések