Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A gyermekek jogai és az idegenforgalom

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A gyermekek jogai és az idegenforgalom"— Előadás másolata:

1 A gyermekek jogai és az idegenforgalom
1. rész A gyermekek jogai és az idegenforgalom

2 Mit jelent a 'gyermekjogok' kifejezés?
Az emberi jogok mellett, amelyek minden embert megilletnek, a gyermekeknek meghatározott jogaik vannak, amelyek tükrözik a sajátos szükségleteiket. A gyermekjogok védelmére létrehozott legfontosabb nemzetközi jogi eszköz az ENSZ ben elfogadott Gyermekjogi Egyezménye.

3 Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye
A Gyermekjogi Egyezmény négy alapelvre épül: A gyermekek joga az életben maradáshoz és a fejlődéshez A megkülönböztetésmentesség (az összes jog vonatkozik minden gyermekre) A gyermek mindenek felett álló érdeke (elismeri, hogy a gyermekek kiszolgáltatottak, ezért különleges támogatást és védelmet igényelnek) Részvétel (a gyermekeket be kell vonni az őket érintő döntésekbe)

4 A gyermekek jogai és az idegenforgalom
Az idegenforgalom hatással van a gyermekek életére Az idegenforgalom fejlődésével a gyermekek jogait fokozottan védeni kell

5 A gyermekek jogai és az idegenforgalom
A gyermekjogokat be kell illeszteni az idegenforgalmi fejlesztési politikák közé Az idegenforgalom fejlődése védi és egyben meg is sérti az emberi jogokat és a gyermekjogokat. A gyermekeknek sajátos szükségleteik és gyenge pontjaik vannak. A turisták azok az emberek, akik "kikapcsolódásból, üzleti ügyek miatt vagy más, a turisztikai célponton jövedelmet nem termelő tevékenység miatt elutaznak és egy teljes évnél nem hosszabb időt töltenek egy a megszokott környezetüktől eltérő helyen“ (UNWTO)

6 A fenntartható turizmus
Ahhoz, hogya turizmus fenntartható legyen, magában kell foglalnia a felelős turizmus gyakorlatait a természeti, kulturális és emberi javak megóvása érdekében. Az emberi javak között szerepelnek a gyermekek, akiknek különleges védelemre és oltalomra van szükségük, hogy meg tudják önmagukat valósítani a jövőben. 6

7 A felelős turizmus A felelős turizmus (FT) a turizmus egy fejlett változata, amely biztosítja a természet védelmét, a kultúrák iránti tiszteletet és a helyi gazdaságok pozíciójának erősítését. Az ECPAT International úgy véli, hogy az FT-nek magában kell foglalnia a gyermekjogok védelmét is. Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének a Turizmus Globális Etikai Kódexe szerint “Emberek bármilyen formában történő kizsákmányolása, különösen szexuális úton, legfőképpen, ha gyermekek ellen irányul, a turizmus alapvető céljaival ellentétes és nem más, mint a turizmus megtagadása […]” (2.3 cikk). 7

8 2. rész A gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolása és a gyermekekre irányuló szexturizmus

9 A gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolása (GYKSZK)
“Amikor a felnőttek szexuális örömszerzésre használják a gyermekeket a gyermeknek vagy harmadik személy(ek)nek adott készpénz vagy természetbeni juttatás ellenében. Ez a kényszer és a gyermek elleni erőszak egy formájának tekinthető, ami a kényszermukának és a modern kori rabszolgaság egy változatának felel meg”

10 A GYKSZK és a gyermekekkel való szexuális visszaélés
Bár mindkettő a gyermekek elleni erőszak egy-egy formája bizonyos hasonlóságokkal, a gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolása eltér a gyermekekkel való szexuális visszaéléstől (GYSZV).

11 A GYKSZK és a gyermekekkel való szexuális visszaélés
GYKSZK kontra Az elkövető gyakran idegen, és a visszaélés ismeretlen helyen történik Általában nem titkolják a barátok és a társak előtt  A társaság többi tagja nem feltétlenül ítéli el Gyermekekkel való szexuális visszaélés Az elkövető általában ismert és a visszaélés ismert környezetben történik  Rendszerint titkolják a barátok és a társak előtt Az elkövetőn kívül a többi ember helyteleníti

12 A gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolása (GYKSZK)
GYKSZK kontra A gyermek gyakran aktív és erősnek érzi magát  Gyakran kifejezi az érzelmeit a GYKSZK-ról  Agresszív lehet és látszólagos bizalmat tanúsíthat  A közösség nagy része és a jogrendszer helyteleníti a gyermek magatartását Gyermekekkel való szexuális visszaélés A gyermek általában passzív és tehetetlennek érzi magát  Gyakran vonakodva beszél a GYSZV-ről   Visszahúzódó és csendes lehet  A közösség nagy része és a jogrendszer együttérző és támogató

13 A gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolása (GYKSZK)
A GYKSZK fő típusai: Gyermekprostitúció Gyermekpornográfia Szexuális célú gyermekkereskedelem További megnyilvánulási formák: A gyermekekre irányuló szexturizmus Korai házasságok

14 A gyermekekre iránuló szexturizmus (GYSZT)
A gyermekekre irányuló szexturizmus (GYSZT) a gyermekek szexuális kizsákmányolása egy vagy több személy által, akik azért utaznak el az otthoni körzetükből, földrajzi régiójukból vagy országukból, hogy gyermekekkel szexuális kapcsolatot létesítsenek. A gyermekekre vadászó szexturisták belföldi utazók vagy nemzetközi turisták is lehetnek. A GYSZT-hez gyakran hozzátartozik a szállás, közlekedés vagy más idegenforgalommal kapcsolatos szolgáltatás igénybevétele, amelyek megkönnyítik a gyermekekkel való kapcsolatteremtést, és lehetővé teszik az elkövető számára, hogy viszonylag feltűnés nélkül elvegyüljön a környező emberek között és az ottani környezetben.

15 A gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolása
Gyermekekr e irányuló szexturizmu s Gyermekpro stitúció A szexuális kizsákmányolás más formái (gyermekházassá gok) Szexuális célú gyermekkere skedelem Gyermekpornogr áfia A gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolása 15

16 A gyermekekre irányuló szexturizmus (GYSZT)
A GYSZT és a gyermekkereskedelem A GYSZT és a gyermekpornográfia + =

17 A gyermekekre irányuló szexturizmus (GYSZT)
Indulás előtt Utazási iroda Utazásszervező Légitársaság On-line foglalással foglalkozó iroda Útközben Repülőgép Busz Vonat Csónak Érkezéskor Szálloda, vendégház, bérelt apartman Utazásszervező Taxik, autókölcsönzők Bárok, éttermek Klubok

18 Kiszolgáltatot t gyermekek vagy GYKSZK
A GYKSZK és a gyermekekre irányuló szexturizmus Turista célpont Kiszolgáltatot t gyermekek vagy GYKSZK

19 A gyermekere irányuló szexturizmus:
3. rész A gyermekere irányuló szexturizmus: Hol, kik és hogyan?

20 A gyermekeke irányuló szexturizmus (GYSZT)
Hol? Kik? Hogyan?

21 Hol?

22 GYSZT gócpontok

23 Hol? Bordélyházak és klubok
Tengerpartok és utcák a turista célpontokon Szállodák és vendégházak Bérelt házak (lakások, apartmanok, villák, stb.)

24 Kik? A gyermekekkel alkalmi kapcsolatba keveredő szexturista
Kísérletképpen, válogatás nélkül, a turistáskodással járó névtelenség és büntetlenség hatására él vissza a gyermekekkel. Nem kizárólag a gyermekekhez vonzódik szexuálisan. A gyermekekkel kapcsolatba kerülő szexturisták zöme

25 Kik? A gyermekeket jobban kedvelő szexturista
Kifejezetten a gyermekekhez vonzódik jobban szexuálisan. Általában a gyermekeket részesíti előnyben szexuális kapcsolat létesítése céljából, illetve kizárólag a gyermekek iránt érez szexuális vágyat. A gyermekekre vadászó szexturisták kisebb hányada

26 Kik? Pedofilok A pedofil betegségben, illetve patológiai rendellenességben szenved, és kizárólag gyermekekkel akar szexuális kapcsolatot létesíteni, nem pedig felnőttekkel. Általában a kiskamaszokat kedveli jobban. A gyermekek ellen szexuális bűncselekményt elkövetők nagyon csekély hányada.

27 Kik? Gyarmati vagy történelmi utak: Regionális utak:
Francia turisták Nyugat-Afrikában Brit állampolgárok Indiában Japán állampolgárok Délkelet-Ázsiában Regionális utak: Amerikai és kanadai állampolgárok Mexikóban és a Karib-térségben Kelet-ázsiaiak Délkelet-Ázsiában Skandinávok Északkelet- és Délkelet-Európában AZONBAN a gyermekekre irányuló szexturizmusnak váratlanul új útjai lettek: Olasz turisták Kolumbiában Svéd állampolgárok Paraguayban Svájci férfiak Dél-Afrikában

28 Kik? Az áldozatok általában hátrányos helyzetűek: De vannak közöttük:
Szegények Az utcán/tengerparton élnek Etnikai kisebbséghez tartoznak Alacsony iskolázottságúak Nem működő vagy felbomlott családokból származnak A családon belüli visszaélések áldozatai De vannak közöttük: Középosztálybeliek Az anyagiasság és a fogyasztói szemlélet által vezéreltek (gyakran a társak nyomására) Nincsenek tisztában a veszélyekkel/következményekkel

29 Hogyan? Anyagi különbségek a turisták és a nélkülözésben élő helyi gyermekek között A dolgozó és utcagyerekek a turisták közvetlen közelébe kerülnek

30 Hogyan? Utazás: A gyermekekkel való kapcsolatteremtés: Szervezett utak
Egyéni utazás A gyermekekkel való kapcsolatteremtés: Harmadik személy (taxisok, pincérek, árusok) Közvetlen kapcsolat a gyermekekkel (utca- /tengerparti gyermekek, gyermekekkel foglalkozó szervezetek)

31 Hogyan? Fizetés: Harmadik személynek (futtatónak, bordélyház- tulajdonosnak, családtagnak, szállástulajdonosnak) Közvetlenül a gyermeknek Kapcsolatteremtési folyamat/a gyermek érzelmi behálózása

32 A fő tényezők Az idegenforgalom nem szabályozott fejlődése
Széles körben elterjedt szegénység A törvények nem megfelelő vérehajtása A gyermekekkel való szexuális kapcsolat iránti kereslet Gazdasági különbségek Anyagias és fogyasztói szemlélet (traditional livelihoods destroyed, displacement, insufficiently educated workforce) (under-resourced staff, language difficulties, corruption) (especially in tourism destinations). 32

33 Tévhitek Minden gyermekekre vadászó szexturista külföldi
Minden gyermekekre vadászó szexturista idősebb férfi A gyermekekre irányuló szexturizmus csak tengerparti, napsütötte helyeken fordul elő A gyermekek örömmel vesznek részt a gyermekekre irányuló szexturizmusban, és ezt szabad akaratukból teszik (a beleegyezés kérdése) A gyermekekre irányuló szexturizmus csak Délkelet- Ázsiában és Dél-Amerikában fordul elő A gyermekekre irányuló szexturizmus okai a benne résztvevő gyermekek

34 A társadalomra gyakorolt hatások
Egészségügyi kockázatok – különösen a HIV/AIDS és a szexuális úton terjedő betegségek sújtják a helyi közösséget Társadalmi és kulturális károk: a kulturális identitás elvesztése és a turisták pénzétől való függés Árt a turista célpontról és az idegenforgalmi ágazatról alkotott képnek – RENDKÍVÜL nehéz megszabadulni a szexturizmusról kialakított képtől Aláássa a fenntartható turizmus fejlődését – bizonytalan befektetési kilátások 34

35 Az egyénre gyakorolt hatások
Hosszútávú lelki (és valószínűleg testi) traumák Egézségügyi kockázatok – különösen HIV/AIDS és szexuális úton terjedő betegségek A család és a közvetlen környezet megbélyegzése A kirekesztésből fakadó anyagi nehézségek – a prostitúcióhoz visszavezető ördögi kör Az önbecsülés elvesztése 35

36 Esettanulmány: Amerika
Az amerikai kontinensen… Az amerikai kontinensen a gyermekekre irányuló szexturizmus az iparosodott országból a fejlődő ország felé mintát követi, azaz kanadai és egyesült államokbeli állampolgárok utaznak a déli országokba, hogy anyagi jólétüket kihasználva üzleti céllal szexuálisan kizsákmányolják a gyermekeket. Néhány turista célpont már több mint húsz éve küzd az északi szomszédaik által folytatott, gyermekekre irányuló szexturizmussal, míg más országokban, például Kolumbiában, viszonylag újkeletű a jelenség.

37 Esettanulmány: Mexikó
Tijuana ! Mexikó Egy 2005-ös becslés szerint több mint gyermek vált a prostitúció áldozatává. Azok a helyek, ahol a jelentések szerint a leggyakrabban fordul elő a visszaélés, a turisták által leglátogatottabb városok: Tijuana, Acapulco, Cancún, és Guadalajara. Az amerikai állampolgárságú, gyermekeket becserkésző szexturistákkal kapcsolatos vizsgálatok sorozata vezette rá a hatóságokat a Mexikóban elkövetett bűncselekményekre: 2003 és között az amerikai, gyermekekre irányuló szexturizmushoz kötődő esetek közül 50-ből 18-at (azaz a bűncselekmények 36%-át) Mexikóban követték el. Guadalajara ! Cancun ! Acapulco !

38 Esettanulmány: Kolumbia
A Kolumbiába utazó külföldi turisták a tengerparti Cartagena városában, valamint néha Bogotában folytatnak gyermekekre irányuló szexturizmust. Az NGO-k, az UNICEF és a bűnüldöző szervek közös becslése szerint és közé tehető a GYKSZK gyermekáldozatainak száma Kolumbiában. Cartagena a Karib-tenger menti elhelyezkedése miatt a világ minden részéből vonza a turistákat, és ebben a városban a becslések alapján fiút és lányt zsákmányolnak ki a szexiparban, amihez a szembetűnően kiskorú prostituáltakat kereső külföldi turisták is hozzájárulnak. Mivel a probléma csak súlyosbodik, a cartagenai hatóságok kidolgoztak egy tervet, hogy felvegyék a harcot a városban a GYKSZK-val szemben.

39 4. rész A jogi keret

40 A jogi keret Nem elég idegenforgalmi vállalat és turista van tisztában a gyermekekre irányuló szexturizmus jogi következményeivel. Számos turista még mindig azt gondolja, hogy a GYSZT nem ütközik törvénybe.

41 A nemzetközi jogi keret
Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye Fakultatív Jegyzőkönyv a gyermekek eladásáról 182. sz. ILO Egyezmény és Ajánlások a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolásáról Kiegészítő Jegyzőkönyv az emberkereskedelem, különösen a nők és a gyermekek kereskedelme megelőzéséről, visszaszorításáról és büntetéséről

42 A nemzetközi jogi keret
Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye: 34. cikk A szexuális kizsákmányolás és a nemi erőszak minden formájától való védelem. […] Az Egyezményben részes államok hazai, kétoldalú és többoldalú síkon különösen az alábbiak megakadályozására tesznek intézkedéseket: (a) a gyermek ösztönzése vagy kényszerítése törvénytelen szexuális tevékenységekre; (b) a gyermekek kizsákmányolása prostitúció vagy más törvénytelen szexuális tevékenység céljára; (c) a gyermekek kizsákmányolása pornográf jellegű műsorok vagy anyagok elkészítése céljából.

43 A hazai jogi keret A hazai jogszabályok országonként eltérőek lehetnek
A felnőttek által gyermekek sérelmére elkövetett szexuális kizsákmányolás minden országban törvényellenes Számos országban létezik a területen kívüli joghatóság is

44 Esettanulmány: belga elkövető Kambodzsában
2006-ban egy gyermekek elleni szexuális bűncselekményekért korábban már saját hazájában elítélt belga állampolgárt Kambodzsában is elítéltek gyermekekkel való szexuális visszaélés miatt. A férfit egy phnom penhi vendégházban meztelenül találták egy 13 éves fiúval, akivel már két-három éve folytatott szexuális visszaélést, s cserébe anyagi támogatást nyújtott a fiú családjának. A férfi az eddig kiszabott legsúlyosabb büntetést, 18 év letöltendő szabadságvesztést kapott. A gyermekekre irányuló szexturizmus ezen esetének tárgyalását Belgiumban is megtarthatták volna, de az eljárást a kiskorúak megrontásáról szóló hazai törvény értelmében Kambodzsában folytatták le, s ez azt a világos üzenetet közvetítette, hogy Kambodzsa egyre szigorúbban veszi a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni hazai jogszabályok végrehajtását. [i] Prak Chan Thul, Douglas Gillison. Belgian Gets 18 Years for Sex With Underage Boy. The Cambodia Daily November 2006 44

45 Területen kívüli joghatóság
Jelenleg 44 ország rendelkezik területen kívüli joghatósággal, amely lehetővé teszi, hogy eljárást folytassanak állampolgáraik ellen gyermekek sérelmére külföldön elkövetett bűncselekmények miatt is. Algéria Andorra Ausztrália Ausztria Belgium Bulgária Kanada Chile Kína Costa Rica Ciprus Dánia Etiópia Finnország Franciaország Németország Izland Indonézia Írország Olaszország Japán Kirgizisztán Laosz Luxemburg Mauritius* Mexikó Marokkó Hollandia Új-Zéland Norvégia Portugália Szingapúr Szlovénia Dél-Afrika Spanyolország Szudán Svédország Svájc Taiwan Thaiföld Togo Ukrajna Egyesült Királyság Egyesült Államok (*) Csak a gyermekkereskedelemmel foglalkozik

46 A területen kívüli joghatóság esete: Ausztrália
1. rész 2007 szeptemberében Ausztrália igazságügyi minisztere, Philip Ruddock azt mondta a parlamentnek, hogy állampolgártásaiknak nagy szerepe van a tengeren túli, gyermekeket foglalkoztazó szexiparban. Ruddock olyan új intézkedéseket vezetett be, amelyek kiterjesztik a jog hatáskörét, hogy eljárhassanak az ENSZ által “a modernkori rabszolgaság egyik legrosszabb formájának” ítélt, gyermekekre irányuló szexturizmusban benne lévő ausztráliaiakkal szemben. Az ausztráliai jog már kiterjed a tengeren túl élő ausztráliaiakra, akik szexuális kapcsolatot vagy más erkölcstelenséget folytatnak gyermekekkel, valamint akik egy másik személlyel történő szexuális aktusra késztetnek egy gyermeket. Ruddock állítása szerint ezen törvények 1994-es bevezetése óta több mint 20 eljárást folytattak le, és közel 5 embert ítéltek el. A miniszter azt mondta, hogy az új intézkedések hiányt pótolnak azáltal, hogy új behálózással és kerítéssel kapcsolatos, valamint előkészítő bűncselekményeket határoznak meg. “Ezen intézkedések főleg megelőző jellegűek,” hangoztatta Ruddock. “Az a céljuk, hogy a bűnüldöző hivataloknak és az ügyészeknek felhatalmazásuk legyen fellépni, mielőtt még bármelyik gyermeket baj érné.” Hozzátette, hogy a behálózásba tartozik az is, amikor a gyermekkel elhitetik, hogy romantikus érdeklődés fűzi egy felnőtthöz vagy amikor érzéketlenné teszik a gyermeket a felnőttekkel folytatott szex gondolatára. [i] Prak Chan Thul, Douglas Gillison. Belgian Gets 18 Years for Sex With Underage Boy. The Cambodia Daily November 2006 46

47 A területen kívüli joghatóság esete: Ausztrália
2. rész Kerítésről beszélünk, amikor egy gyermeket arra biztatnak, vesznek rá, toboroznak, illetve késztetnek, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen felnőttel. Az előkészítő bűncselekmények közé számos olyan magatartásmód tartozik, amelyek a szexuális bűncselekmények tervezési részét képezik, például szállodafoglalás egy a gyermekre irányuló szexturizmusról ismert helyen, amennyiben ez a bűnelkövetési szándékhoz kapcsolódik. A gyermekek kerítése 15 év, a behálózás pedig 12 év börtönbüntetéssel jár. “A gyermekekre irányuló szexturizmus súlyos probléma számos kevésbé fejlett országban,” nyilatkozta Ruddock. “Sok ilyen országnak nincsenek hatékony törvényei vagy ahol ezek megvannak, ott nem képesek, illetve nem hajlandók azokat végrehajtani. “Sajnos az ausztráliaiaknak nagy szerepe van a tengeren túli, gyermekeket foglalkoztató szexiparban, különösen az ázsiai és a csendes-óceáni országokban.” Az igazságügyi miniszter kijelentette, hogy az új intézkedések erőteljes üzenetet közvetítenek azon ausztráliaiak felé, akiknek a tengeren túlon ilyen szándékaik lennének (AAP news cikk). [i] Prak Chan Thul, Douglas Gillison. Belgian Gets 18 Years for Sex With Underage Boy. The Cambodia Daily November 2006 47

48 A GYSZT és az idegenforgalmi dolgozók egyedülálló helyzete
5. rész A GYSZT és az idegenforgalmi dolgozók egyedülálló helyzete

49 Az elkövetők igénybe veszik az idegenforgalmi szolgáltatásokat
HA NEM VEZETNEK BE A JELENSÉG FELSZÁMOLÁSÁRA IRÁNYULÓ MECHANIZMUSOKAT, AKKOR AZ IDEGENFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOK ELŐSEGÍTHETIK A GYERMEKEK SZEXUÁLIS KIZSÁKMÁNYOLÁSÁT Állítsuk meg a gyermekekre irányuló szexturizmust!

50 Az elkövetők igénybe veszik az idegenforgalmi szolgáltatásokat
Mint bármelyik turista, az utazás előtt az elkövetők is igénybe veszik az utazási irodák és az utazásszervezők szolgáltatásait (gyakran internetes foglalási oldalon keresztül). Ezért ezek első konkrét állomásai lehetnek a felvilágosításnak.

51 Az utazási irodák és az utazásszervezők katalógusai

52 Az utazási irodák és az utazásszervezők cédulái

53 Tájékoztató füzetek a Gyermekvédelmi Magatartási Kódexről

54 Az elkövetők igénybe veszik az idegenforgalmi szolgáltatásokat
A személyszállítási szolgáltatások, mint például a légitársaságok, autóbuszok, vonatok, taxik, stb. elősegítik a rossz szándékú turisták utazását.

55 Az elkövetők igénybe veszik az idegenforgalmi szolgáltatásokat
A szállodákat, vendégházakat, üdülőket, óceánjáró hajókat, szállásokat és más szolgáltatásokat a kizsákmányolás színhelyéül használnak.

56 Az idegenforgalmi ágazat helyzete
Az idegenforgalmi ágazatnak kivételes szerepe van abban, hogy tájékoztatást és felvilágosítást végezzenek a célcsoportok között proaktívan járuljanak hozzá a gyermekekre irányuló szexturizmust megelőző rendszerhez védjék a turista célponton élő gyermekeket jelentést tegyenek az illetékes hatóságoknak a problémáról befolyást gyakoroljanak az idegenforgalmi politikai döntéshozókra egyéb…

57 A gyermekvédelem kidolgozása és végrehajtása a vállalaton belül
6. rész A gyermekvédelem kidolgozása és végrehajtása a vállalaton belül

58 A gyermekvédelmi politika és eljárás kidolgozása
Írj meg egy szöveget, amely tükrözi a vállalat vagy a szervezet gyermekekre irányuló szexturizmussal kapcsolatos álláspontját Juttasd el ezt a politikát az összes alkalmazottnak Terjeszd és a politikát ismertesd meg a szolgáltatókkal és az üzleti partnerekkel

59 A gyermekvédelmi politika és eljárás kidolgozása
Példa: A Sun Travel Tours úgy véli, hogy azok a turisták, akik a gyermekekkel való szexuális kapcsolatteremtésre használják az idegenforgalmi szolgáltatásokat, súlyosan megsértik a gyermekek jogait. A gyermekekre irányuló szexturizmus ellentétes az emberi jogokkal és a turizmus értékeivel. A Sun Travel Tours határozottan ellenzi a gyermekek idegenforgalomban előforduló szexuális kizsákmányolását, és nem hajlandó üzletelni egy olyan személlyel vagy vállalattal sem, akik benne vannak a kizsákmányolásban vagy közük van hozzá.

60 A gyermekvédelmi politika és eljárás kidolgozása
Világos és könnyen követhető eljárást kell alkalmazni, ha a vállalat kapcsolatba kerül egy gyermekek elleni szexuális bűncselekményt elkövetővel vagy egy potenciális gyermekáldozattal A turistákkal érintkező alkalmazottaknak szimulációs/szerepjátékokat kellene játszaniuk, hogy gyakorolják, hogyan kell reagálni a kizsákmányoláshoz kötődő helyzetekre

61 A gyermekvédelmi politika és eljárás végrehajtása
Ha az alkalmazottakban felmerül a szexuális visszaélés vagy egy gyermek kizsákmányolásának gyanúja, a következő lépéseket kell követni: Ha a szállodai alkalmazottak úgy gondolják, hogy a szálloda területén visszaélnek egy gyermekkel, illetve kizsákmányolják őt, akkor először értesítsék a helyi rendőrséget, mivel az eset sürgős. Ha a gyanús elkövetőnek és a gyermeknek nem sikerült szobához jutniuk a szállodában vagy ha ott tartózkodtak, de már elhagyták a szálloda területét, akkor az alkalmazottak tájékoztassák a helyi rendőrséget a gyanújukról. Függetlenül attól, hogy a helyi rendőrségnek vagy egy helyi gyermekjogi szervezetnek tesznek bejelentést, fontos, hogy az információkat továbbítsák a gyanúsított állampolgár nagykövetségére is. A bejelentéskor Fontos megadni a helyi vagy a nemzetközi bűnüldöző szerveknek a gyanúsított elkövető nevét, állampolgárságát, útlevélszámát, stb.

62 A gyermekvédelmi politika és eljárás kidolgozása
A turisták túlnyomó többsége szívesebben utazik olyan irodával, amelyik komolyan veszi ezt a kérdést, és nem gondolható róla, hogy illegális tevékenységet segít elő.

63 A gyermekvédelmi politika és eljárás kidolgozása
Mit gondol a többi turista? Európában az emberek 84%-a úgy véli, hogy az Európai Uniónak részt kell vennie a gyermekekre irányuló szexturizmus elleni küzdelemben. Felvilágosító kampányok Az olaszok és a svédek jobban hisznek az ilyen felvilágosító vagy információs kampányok hatékonyságában (64%). Svédországban az emberek 52%-a, míg Olaszországban a megkérdezettek 50%-a találja elég hasznosnak ezeket a kampányokat.

64 7. rész Mire kell figyelni

65 Mire kell figyelni Ha valaki
rendszeresen beszélget a kiszolgáltatott gyermekekkel (utcagyerekek, dolgozó gyermekek) egyedül van egy gyermekkel pénzt, ajándékokat vagy élelmet ad a családoknak vagy a gyermekeknek azt hangoztatja, mennyire szereti a gyermekeket a gyermekek helyzetéről kérdezősködik

66 Kit kell bejelenteni Egy turista megpróbál fizetni a gyermeknek a szexuális kizsákmányolásért Ha egy turista odamegy a helyiekhez, a szállodai személyzethez, más idegenforgalmi dolgozókhoz vagy akár más turistákhoz, és megkérdezi tőlük, hogy hol tud kisgyermekekkel való szexuális szolgáltatást venni, akkor azt jelenteni kell a hatóságoknak. Az ilyen turistát lehet látni, hogy bemegy egy bordélyházba, klubba vagy masszázsszalonba, amely arról híres, hogy gyermek által nyújtott szexuális szolgáltatást árul.

67 Kit kell bejelenteni Egy turista szexuális visszaélést folytat ey gyermekkel Ez azt jelenti, hogy egy felnőtt nem megfelelő módon fog meg egy gyermeket, illetve arra kényszeríti a gyermeket, hogy őt érintse meg oda nem illő módon. A turista érintkezés nélküli szexuális visszaéIést is elkövethet, például ha mutogatja magát egy gyermeknek, arra kéri a gyermeket, hogy vetkőzzön le, arra kényszeríti a gyermekeket, hogy fogdossák egymást vagy ha a fenti szituációk egyikében lefényképez egy gyermeket.

68 Kit kell bejelenteni Egy személy árusítja a gyermeket
Ez a valaki egy bárban, szállodában, klubban vagy akár egy bordélyházban is lehet, és megkérdezi a turistáktól, hogy akarnak-e szexuális kapcsolatot létesíteni egy gyermekkel. Gyakran az idegenforgalmi ágazatban dolgozó közvetítők azok (taxisok, pincérek, stb.), akik gyermekekkel foytatott szexet kínálnak a turistáknak. Egy ilyen személy azt is javasolhatja a turistáknak, hogy látogassanak el a piroslámpás negyedbe, ahol kisfiúkkal és kislányokkal ismerkedhetnek meg.

69 Kit kell bejelenteni Egy szálloda vagy utazási iroda megengedi a gyermekek szexuális kizsákmányolását Ha a szállodai személyzet nem ellenőrzi azoknak a gyermekeknek az életkorát, akik egy vendéggel együtt jönnek be a szállodába, és nyilvánvalóan nem családtagok, akkor azzal a szálloda elősegítheti a gyermekekre irányuló szexturizmust, és azt be kell jelenteni. Ha a szállodai személyzet gyermekekkel folytatott szexuális kapcsolatot kínál a vendégeknek, akkor róluk és a szállodáról szintén bejelentést kell tenni. Az is előfordulhat, hogy egy utazásszervező, túravezető vagy más utazási iroda (trekking, kalandturizmus, hajókörutak) olyan helyekre viszi a turistákat, ahol szabadon kapcsolatba kerülhetnek a gyermekekkel.Az ilyen cégek benne vannak a gyermekekre irányuló szexturizmusban, ezért be kell jelenteni őket a helyi vagy a nemzetközi hatóságoknak..

70 Mit kell bejelenteni? Adatok:
Név A visszaélés időpontja(i) és helye Az illető személy lakhelye A gyermek személyleírása vagy ha lehet, a neve Ha az elkövető külföldi, további információkra van szükség: Származási ország Az illető személy tartózkodási helye Útlevélszám , barátok, kollégák, és minden rendelkezésre álló adat

71 Kinek kell bejelentést tenni?
A helyi rendőrségnek Gyermekügyekkel fogalkozó helyi NGO- nak A nagykövetségnek, ha az elkövető külföldi Az olyan telefonos segélyszolgálatoknak, mint a

72 Szimulációs és szerepjátékok
1. jelenet Helyszín: szálloda Éjszakai műszakban dolgozol a recepción. Egy éjjel Donz úr, a szálloda törzsvendége odamegy hozzád beszélgetni, és megkérdezi, hogy mennek a dolgok a szállodában. Pár perc csevegés után elmegy. Pár órával később azt látod, hogy egy kislánnyal tér vissza a szállodába. Ezelőtt soha nem láttad Donz urat ezzel a lánnyal, és úgy tudod, nincs családja. Beszélsz róla egy kollégáddal, aki úgy gondolja, nem érdemes felhozni az esetet a vezetőségnek, mert ezzel csak kellemetlenséget okoznál. Hogy reagálnál erre a helyzetre? Mit mondanál a vendégnek? Mit tennél? Javasolt válaszok: Próbáld meg elmagyarázni a kollégádnak, hogy a gyermekvédelem a vállalati politika része. Szükség esetén fordulj egy felső vezetőhöz Nagyon udvariasan kérdezd meg Donz urat a gyermekről, és ha lehet, próbálj meg a gyermektől is információt szerezni Ellenőrizd a gyermek személyazonosságát Ha a gyermek kiskorú, akkor nem léphet be a szállodába a szülők engedélye nélkül! BÍZZ az ösztöneidben/ítélőképességedben/megérzéseidben: ha valami nem stimmel, kövesd a bejelentési eljárást

73 Szimulációs és szerepjátékok
2. jelenet Helyszín: utazási iroda Onpy úrnak az a feladata, hogy ottani látogatásuk alatt szórakoztassa az üzleti partnereit. Bejön hozzád az irodába, hogy megkérdezze, hová vigye el a kollégáit a közeli tengerparti városban. Te éttermeket, turista látványosságokat és éjszakai piacokat ajánlasz. Ekkor Onpy úr a piroslámpás negyedekről kezd faggatózni, és a tanácsodat kéri abban, hogy hol lehet kislányokat találni. Hogyan válaszolnál? Mit mondanál neki? Mit tennél? Javasolt válaszok: Magyarázd el Onpy úrnak, hogy a hazai jog értelmében törvénytelen kiskorúakkal szexuális kapcsolatba kerülni, és a vállalati politikába ütközik, ha tanácsot adsz neki azzal kapcsoltaban, hogy hova menjen. Különben is az utazási iroda dolgozójának tartózkodnia kell attól, hogy Onpy úrnak piros lámpás helyeket ajánljon, mivel a prostitúció– még akkor is ha legális – bizonyítottan elősegíti a nőkkel és gyermekekkel való kereskedelmet, illetve kizsákmányolásukat.

74 Szimulációs és szerepjátékok
3. jelenet Helyszín: szálloda A takarító személyzet része vagy, és egy napon takarítás közben azt látod, hogy egy nyugati turista és egy helyi fiú együtt sétál a hallban. A fiú nagyon nyugodt, és folyamatosan a földet bámulja, amint elmennek melletted. Az az érzésed, hogy valami nem stimmel, de nincs ráutaló jeled vagy bizonyítékod, hogy visszaélésről lehet szó. Hogyan reagálnál erre a helyzetre? Mit tennél? Javasolt válaszok: Próbálj meg információt kicsalni a vendégtől, kérd el a személyi igazolványát, és próbálj meg beszélni a gyermekkel – bízz az ösztöneidben Ha lehetetlen beszélgetni velük, próbálj meg annyi adatot összegyűjteni, amennyit csak lehet: a szoba száma, személyleírás Keresd meg a felettesedet, és vitasd meg vele az esetet: ha felmerül a visszaélés gyanúja, kövesd a bejelentési eljárást

75 Szimulációs és szerepjátékok
4. jelenet Helyszín: turista hely Túravezető vagy és egy kis turistacsoporttal túrázol egy festői szépségű történelmi helyen. Észrevetted, hogy az egyik turista, Lee úr, állandóan odamegy az út mentén szuveníreket és más apróságokat áruló gyermekekhez. A férfi nagyon barátságosnak tűnik, és azon igyekszik, hogy összebarátkozzon a gyermekekkel. Azt látod, hogy beszélget velük, lefényképezi őket, megtanulja a nevüket, és vásárol tőlük. Hogyan reagálnál erre a helyzetre? Mit tennél? Javasolt válaszok: Úgy, hogy Lee úr is értsen belőle, elmondhatod az egész túrázó csoportnak, hogy a céged nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra, ezért csatlakozott a Gyermekvédelmi Magatartási Kódexhez, és felvilágosítást végez a gyermekekre irányuló szexturizmusról. Említsd meg azt is, hogy ez bűncselekménynek számít, és hogy a gyermekek mindenfajta kizsákmányolása törvényellenes. Beszélhetsz az utcagyerekekkel is, és óva intheted őket azoktól az idegenektől, akik túl kedvesnek tűnnek, és pénzt kínálnak az esetleges visszaélésért.

76 Tippek! Beszélj udvariasan, de határozottan, és a testbeszéded is ezt közvetítse. Egyszerűen magyarázd el a vállalati politikát. Mindig hivatkozz a vállalati politikára, ha nem értenek veled egyet. Szükség esetén mutasd meg a vendégnek, hova van írva. Ne feledd, hogy te csak helyesen cselekszel! Ne félj, és ne legyél ideges, amikor kérdezel vagy amikor elkéred a személyi igazolványt. Ez rutineljárás. én Do not be accusatory or aggressive! Stay calm & use very formal, polite language. Ex. “Sir, may I see your passport and the child’s identification, please? It is our company’s policy that we check identification to ensure the protection of children on our premises. We are following domestic child protection laws and policies, we hope you will cooperate and support our initiative. <CHECK> Thank you very much for understanding.” 76

77 Mi is az a Magatartási Kódex?
8. rész Mi is az a Magatartási Kódex?

78 A Magatartási Kódex Magatartási Kódex a Gyermekek Utazás során és az Idegenforgalomban előforduló Szexuális Kizsákmányolástól való Védelméről

79 A Magatartási Kódex Azért dolgozták ki először ezt a projektet, hogy bevonják az idegenforgalmi magánszférát a gyermekek idegenforgalomban megjelenő szexuális kizsákmányolásának megelőzésébe és leküzdésébe. Az ECPAT Sweden és a skandináv utazásszervezők kezdeményezésére jött létre 1998-ban az ENSZ Turisztikai Világszervezete támogatásával. Közel 23 ország 600 vállalata írta alá eddig a Kódexet (2007).

80 A Magatartási Kódex követelményei
Egy etikus politika létrehozása a gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolásáról. Az alkalmazottak képzése a származási országban és az utazási célpontokon. Egy olyan záradék beillesztése a szolgáltatói szerződésekbe, amely kimondja, hogy mindkét fél elutasítja a gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolását. Információnyújtás az ügyfeleknek (utasoknak) katalógusokkal, brossúrákkal, a repülőgépen vetített filmekkel, jegytokokkal vagy a honlapokon keresztül, stb. Információnyújtás a turista célpontokon élő kulcsfontosságú embereknek. Éves jelentéskészítés.

81 A Magatartási Kódex 1. követelmény: egy etikus politika létrehozása a gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolásáról Az aláíró vállalat elfogad egy vállalati politikát a gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolása ellen. A vállalat tájékoztatja minden alkalmazottját a Magatartási Kódexről. Ezen politikát a Magatartási Kódex aláírásától számítva egy éven belül kell bevezetni. 2. követelmény: az alkalmazottak képzése a származási országban és az utazási célpontokon Az aláíró vállalat alkalmazottait felelősségi körüktől függetlenül tájékoztatni kell, és tréningeket kell nekik tartani a Magatartási Kódexről. A szolgáltatásminőségi rendszer részeként az alkalmazottaknak rendszeres képzéseken kell részt venniük.

82 Minta a gyermekvédelmi politikáról
Vállalatunk elítéli a gyermekek utazás során és az idegenforgalomban megjelenő kizsákmányolását. Tréningeket fogunk tartani az alkalmazottainknak és partnereinknek, hogy tudják, mit kell tenniük, ha munkájuk során felmerül bennük a gyanú egy ilyen jellegű kizsákmányolásról.

83 A Magatartási Kódex 3. követelmény: egy olyan záradék beillesztése a szolgáltatói szerződésekbe, amely kimondja,hogy mindkét fél elutasítja a gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolását A záradék kimondja, hogy a szolgáltatóval kötött szerződést felmondják, ha a szolgáltató nem teljesíti a gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolásának elutasítására vonatkozó vállalásokat a tevékenységei során vagy a cég területén. 4. követelmény: információnyújtás az utazóknak katalógusokkal, brossúrákkal, a repülőgépen vetített filmekkel, jegytokokkal vagy a honlapokon keresztül, stb. Az aláíró vállalat kötelezettséget vállal arra, hogy tájékoztatja az ügyfelet a GYSZT-ről és a GYSZT-ről szóló vállalati politikáról. A vállalat megad az ügyfélnek egy olyan csatornát, amelyen keresztül bejelentést tehet a gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolásáról.

84 Minta a szerződésbe illesztett záradékról
Szerződési feltételeinkben arra kérjük üzleti partnereinket, hogy A szolgáltató létesítményeiben semmiféle gyermekprostitúciót ne engedélyezzenek, illetve ne tűrjenek meg A vendégek részéről tanúsított bármilyen gyanús viselkedést jelenteni kell az illetékes helyi hatóságoknak

85 A Magatartási Kódex 5. követelmény: információnyújtás a turista célpontokon élő kulcsfontosságú embereknek a Magatartási Kódexről és az ezzel kapcsolatos vállalati politikáról A kulcsfontosságú emberek azok, akik kapcsolatba kerülnek az ügyfelekkel (pl. étterem- és bártulajdonosok, taxisok), akiknek befolyásuk van a közösségen belül (pl. döntéshozók, a Kódex helyi képviselője, gyermekjogi szervezetek), valamint akik befolyást gyakorolnak a turista célponton élő gyermekek életére (szociális szolgálatok, bűnüldöző szervek). 6. követelmény: éves jelentéskészítés a gyermekek uatzás során és az idegenforgalomban előforduló szexuális kizsákmányolástól való védelméről szóló Magatartási Kódex végrehajtásának mértékéről Az éves jelentéseknek köszönhetően az aláíró vállalat számba veszi a megtett erőfeszítéseket és az elért eredményeket.

86 9. rész A Magatartási Kódex: Az aláírási folyamat

87 A Magatartási Kódex 1. lépés: a Magatartási Kódex iránti érdeklődés
A tájékoztató lap megtalálható a honlapon, valamint hozzá lehet jutni a “Kódex” Titkárságán és a helyi Kódex képviselőknél. 2. lépés: a Magatartási Kódex aláírása és végrehajtása iránti kérelem A “Kódex” Titkárságához benyújtott kérelem alapján a vállalat kap egy jelentkezési lapot, amellyel elkezdheti a Magatartási Kódex aláírási folyamatát. A kitöltött jelentkezési lapot a “Kódex” Titkárságára kell elküldeni. 87

88 A Magatartási Kódex 3. lépés: a cselekvési terv kidolgozása és beadása
A jelentkezési lap elküldése után a kérelmező vállalat kap egy cselekvési terv űrlapot a “Kódex” Titkárságától. A vállalat a helyi Kódex képviselővel megvitat és elkészít egy cselekvési tervet. 4. lépés: a Magatartási Kódex aláírása A vállalat aláír egy végrehajtási megállapodást a helyi Kódex képviselővel és a Magatartási Kódex Végrehajtó Bizottságának egy képviselőjével.

89 Código de Conducta del Sector Turístico
para la Protección de los frente a la Explotación Sexual Comercial Infantil Barceló és az ECPAT Spain, 2007 Sol Meliá és az ECPAT Spain, 2007

90 A Magatartási Kódex 5. lépés: a Magatartási Kódex végrehajtása
Az aláíró vállalat kinevez egy a Kódex végrehajtásának összehangolásáért felelős személyt. 6. lépés: a végrehajtási folyamat folyamatos nyomonkövetése Az első éves jelentést a Kódex aláírása után egy évvel kell elkészíteni.

91 ...Eredmények A Kódexet 23 ország idegenforgalmi ágazata hajtotta végre (2007) Helyi felelősségvállalás: a Kódex nemzeti változatait elindították Costa Ricában, Brazíliában, Hollandiában, a Dominikai Köztársaságban és Spanyolországban Hatás: évente több mint 30 millió utazó turista veszi igénybe a Magatartási Kódexet aláíró utazásszervezők szolgáltatásait A Kódex elindítása Észak- Amerikában (2004. április 21.) az UNICEF-nél © UNICEF/HQ /Markisz

92 ...Eredmények Az északi országok utazásszervező piacának 80%-a
Az Utazásszervezők Kezdeményezésének (TOI) 23 tagja Az utazásszervezők szövetségei: Németország, Ausztria, Olaszország, USA A British Airways 2003-as ‘Tourism for Tomorrow’ (a 'Holnap Idegenforgalma') Díja, Széleskörű Idegenforgalom

93 A Kódex útjára indítása JAPÁNBAN (2005. március 14.)
...Eredmények A Kódex útjára indítása JAPÁNBAN (2005. március 14.) A Kódexet a JATA, a JTB és több mint 60 japán vállalat írta alá

94 ...Eredmények

95 10. rész A Magatartási Kódex: Nemzetközi szerkezet

96 A Magatartási Kódex Az aláíró vállalatokból és a helyi Kódex partnerekből álló Éves Közgyűlés megválasztja a Kódex Irányító Bizottságot (14). Az Irányító Bizottság (14) szavazással választja meg a Végrehajtó Bizottsági tagokat (5). A Végrehajtó Bizottság (5) szavazással választja meg az Elnököt.

97 AZ IRÁNYÍTÓ BIZOTTSÁG ÖSSZETÉTELE
A Magatartási Kódex AZ IRÁNYÍTÓ BIZOTTSÁG ÖSSZETÉTELE IDEGENFORGALMI ÁGAZAT: 50% (7 hely) Szállodák: 1 szövetség, 1 másik szállodalánc Utazásszervezők: 1 szövetség, 1 másik utazásszervező Utazási irodák: 1 szövetség, 1 másik utazási iroda Egy szabad hely KORMÁNYOK: 14% (2 hely), Egy Nemzeti Idegenforgalmi Hatóság Turisztikai Világszervezet – állandó tag NGO-k: 21% (3 hely) ECPAT International – állandó tag Két másik NGO ALAPÍTÓ SZERV: 8% (1 hely) FÜGGETLEN TAG: 8% (pl. akadémiai, jogi, ifjúsági vagy nemzetközi polgár) Titkárság (nem rendelkezik szavazattal)

98 A Magatartási Kódex A 2008-2010-es Irányító Bizottsági tagok: TOI
KUONI Scandinavia Accor Hotels Sol Meliá (Spanyolország) Sun’n’Sand Resort and Trust (Kenya) DRV (Németország) SKÅL International ECPAT International Paniamor (Costa Rica) FTTSA (Dél-Afrika) WTO UNICEF SECO Switzerland Kaspar Hess (Svájc)

99 A Magatartási Kódex 5 Végrehajtó Bizottsági tag 2007-2009
Idegenforgalmi ágazat: Elnök* Idegenforgalmi ágazat: Kuoni Scandinavia Idegenforgalmi ágazat: Accor Hotels NGO tag: ECPAT International (Elnökhelyettes) Egyéb tag: Paniamor * 2008 novemberéig az elnöki poszt betöltetlen volt, és valószínűleg a Kódex 2009 márciusi Éves Közgyűlésén töltik majd be újra.

100 A GYSZT-re adott egyéb válaszok és a támogatás fontossága
11. rész A GYSZT-re adott egyéb válaszok és a támogatás fontossága

101 A GYSZT-re adott válaszok
Az elkészített anyagok között legtöbbször vannak : Katalógusok Videók Plakátok Poggyászcímkék Jegytokok

102 Repülőtéri reklámtábla – ECPAT Netherlands
ECPAT Cambodia

103 Az adóból leírható adományok reklámja
ECPAT Italy Segélyszolgálat reklámja ECPAT Sweden

104 A tiszteletet népszerűsítő katalógus - Bulgária
Poggyászcímke ECPAT France A tiszteletet népszerűsítő katalógus - Bulgária

105 Példák a GYSZT elleni programokra
Szakképzési programok veszélyeztetett fiatalok számára Szakképzési programok a szexuális kizsákmányolást túlélő gyermekek számára ECPAT csoport Dél-Ázsiában

106 A támogatás fontossága
Az ezen a területen végzett munka folyamatos támogatása nélkülözhetetlen a gyermekekre irányuló szexturizmus elleni küzdelem eredményességéhez, mert ennek köszönhetően népszerűsíteni lehet a társadalmilag felelős és fenntartható turizmus eszméjét; indokolttá válik egy nyílt és nyilvános vita folytatása; egységes frontot lehet alkotni a gyermekekre irányuló szexturizmus ellen; tájékoztatni lehet a turistákat arról, hogy mely vállalatok szolgáltatásait vegyék igénybe; a vállalatok és a turisták tudni fogják, melyik szervezetnek tehetnek bejelentést, ha GYSZT-vel szembesülnek; a vállalatok tudni fogják, melyik szervezet segíthet nekik a gyermekvédelmi program végrehajtásában.

107 A támogatás fontossága
Fontos bevonni a helyi közösségeket és az idegenforgalmi szövetségeket a GYSZT elleni kezdeményezésekbe, mivel ennek hatására a többi vállalat is érdeklődni kezdhet a téma iránt. Vannak olyan nemzetközi fórumok, amelyek bemutatják, hogy milyen munkát végeznek a gyermekekre irányuló szexturizmus elleni küzdelem során, és amelyek pártfogolják az ügyet: Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének Munkacsoportja (évente kétszer) Turisztikai Világfórum a Békéért és a Fenntartható Fejlődésért (évente egyszer) A Békéért a Turizmuson keresztül Nemzetközi Intézet (különböző rendezvények)

108 A támogatás fontossága
Az ECPAT International egy támogató szervezet, amely együttműködik a vállalatokkal és a szövetségekkel a gyermekek idegenforgalomban előforduló szexuális kizsákmányolása elleni harcban. Az ECPAT más szereplőket is támogat, például kormányokat, ENSZ ügynökségeket, nemzetközi NGO-kat, lakóhelyi szervezeteket és a helyi közösségeket.

109 A gyermekjogi szervezetekkel való együttműködés
12. rész A gyermekjogi szervezetekkel való együttműködés

110 A partnerek kiválasztása…
A gyermekekkel vagy a gyermekek érdekeivel foglalkozó legtöbb szervezet törvényes, azonban néhány esetleg nem feltétlenül elkötelezett a gyermekek legfőbb érdekei iránt. Nem érdemes szövetségre lépni olyan szervezettel, amely tevékenységében nem tud eredményeket felmutatni. A gyermekekkel vagy a gyermekek érdekeivel foglalkozó szervezetek sokfajta munkaprogramot valósítanak meg: Közvetlen szolgáltatásokat nyújtanak kiszolgáltatott gyermekeknek Kutatásokat végeznek a gyermekekre irányuló szexturizmusról Telefonos segélyszolgálatokat működtetnek a gyermekek kizsákmányolásáról történő bejelentésekre Együttműködhetnek más társadalmilag felelős vállalatokkal

111 A partnerek kiválasztása…
Ha van a közeledben olyan szervezet, amellyel együtt szeretnél működni: Beszélj a helyi szociális szolgálatokkal vagy más kormányzati hivatalokkal, és kérdezd meg, hogy tudnak-e valamit a szervezetről Keress rá a szervezetre az interneten és a helyi médiumokban, hogy ellenőrizd, követett-e el a szervezet valamilyen szabálytalanságot További információkért fordulj az ECPAT Internationalhez

112 A helyi szervezetekkel való kapcsolatfevétel
Keresd meg a szervezetet levélben, ben vagy telefonon, és magyarázd el, hogy mit szeretne elérni a vállalat a gyermekvédelmi politikájával. Ügyelj arra, hogy ne higyje azt a szervezet, hogy az együttműködéssel finanszírozáshoz is juthat, ha eredetileg nem az a célod. A szervezetek gyanakvással fogadhatják a kívülállókat, különösen ha szexuálisan kizsákmányolt gyermekkel foglalkoznak. Légy türelmes és udvaria, amikor a szervezet egy képviselőjével beszélsz.

113 A helyi szervezetekkel való együttműködés
Egy bizonyos fajta együttműködés során hasznos lehet egy olyan egyetértési nyilatkozat, amely világosan meghatározza mindkét fél kötelességeit az alábbiakra vonatkozóan: pénzgyűjtő akciók az alkalmazottak tréningjei a GYSZT-vel kapcsolatos prospektusok és tájékoztató füzetek osztogatása kapcsolattartó személyek kinevezése a vállalaton és a szervezeten belül

114 13. rész A vállalatokkal és a nemzeti idegenforgalmi hatóságokkal való együttműködés

115 Mielőtt beszélnél egy idegenforgalmi vállalattal...
Ismerd meg a problémát: felmérések és kutatások Tudd meg, milyen üzleti tevékenységet végeznek Ismerd meg a vállalatot és a partnereit (in-bound tourism, outbound tourism, where they advertise, major companies) (who are their partners, where they operate) 115

116 + = Az utazási irodával való kommunikáció:
Ne riasztóan tálald a problémát Magyarázd el az eddigi munkát Magyarázd el, mit tehet a te NGO-d (tájékoztatást nyújt a témáról, összegyűjti a fontos információkat, tréningeket tart az alkalmazottaknak, stb.) Mondd el, milyen intézkedéseket hoztak eddig az idegenforgalmi ágazatban Beszélj az ágazati standardokról (UNWTO, nemzetközi idegenforgalmi szervezetek, IHRA) Pozitív! Támogató! Hasznos! + = IHRA = International Hotel & Restaurant Association 116

117 Hogyan segíthetnek az NGO-k?
Elmennek a turista helyekre, és ott beszélnek a problémáról Helyi workshopokat szerveznek az idegenforgalmi vállalatokkal és reklámokat jelentetnek meg a helyi újságokban vagy a turisztikai folyóiratokban Felveszik a kapcsolatot a témával foglalkozó vállalatokkal (pl. a Kódexszel) Érdeklődnek az ECPAT Internationalnél, hogy hol és miben segíthetnek

118 A nemzeti idegenforgalmi hatóságok: Mi a feladatuk?
Népszerűsítik a saját országaikat a nemzetközi piacon Ágazati standardokat határoznak meg Szabályozzák a különböző turizmus fajtákat Jóváhagyják az üzleti szféra gyermekek érdekében hozott intézkedéseit Népszerűsítik a család- és gyermekbarát turizmust

119 A nemzeti idegenforgalmi hatóságok: Miért hasznos a velük való együttműködés?
A nemzeti idegenforgalmi hatóságok népszerűsítik az országaikat külföldön Meghatározzák az elfogadható üzleti magatartást Értik a turisztikai célpontjaik dinamikáját Kormányzati szervként a nemzeti idegenforgalmi hatóságok felelősek az ország gyermekeinek biztonságáért NTAs in effect decide the official image a country will be given in tourism for a. They sanction business behavior. Thailand promoted accepted its sex industry as a way of bringing tourists and its now trying to change that. They are essential to understanding tourist routes and development as well as cultural values and how to incorporate these into tourism strategies. One must always appeal to what a government primary function is: ensuring the wellbeing and protection of all citizens, especially children. A government who is not doing this is failing. 119

120 Az idegenforgalmi hatóságok bevonásával…
Hangsúlyozod a gyermekbarát turizmus értékét Támogatást és szaktudást nyújtasz Szoros szakmai együttműködést alakítasz ki Húzóerejévé válhatsz a gyermekbarát, de mégis nyereséges turizmusnak! For NGOs, this means approaching NTA’s with the correct information: Family friendly tourism attracts easily as much cash, likely more, than “single” travel. Providing quality support (through media, partner organisations, private companies) and technical expertise (training, information, information material design, guidelines, etc). Working in close collaboration with identified key persons and departments. Like everyone, one must signal abuses/offences when they are seen. Obviously, NGOS and concerned individuals often see this and/or get information related to this and must signal it to NTAs. 120

121 Az idegenforgalmi hatóságok bevonásának következményei:
A felelős turizmus népszerűsítésének erőteljesnek, pozitívnak és támogatónak kell lennie A társadalmilag felelős és környezetbarát turizmus központi fontosságú a gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsámányolástól való oltalmazása és a gyermekjogok védelme tekintetében Csak így lehet szilárd idegenforgalmi fejlődést és hosszútávú társadalmi és gazdasági stabilitást biztosítani


Letölteni ppt "A gyermekek jogai és az idegenforgalom"

Hasonló előadás


Google Hirdetések