Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Jézus, a Messiás.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Jézus, a Messiás."— Előadás másolata:

1 Jézus, a Messiás

2 A Messiás cím jelentősége
A ‘krisztológia’ a Khrisztosz-ból származik: ez volna a központi cím? A zsidóság is minden elképzelést a messiás címhez kapcsolt Ámde: nem volt pontos messiás képzet a nemzeti-zsidó messiás fogalmakkal szemben voltak más elképzelések is: tkp. a keresztény messiás kép is ilyen A keresztények számára a zsidó Messiás-fogalom nem döntő jelentőségű. Miért lett mégis alapvető elnevezéssé? a zsidók számára ez tette érthetővé Jézus szerepét amit a Messiás-képből átvettek, annak döntő jelentősége volt Bár Jézus tartózkodó volt a címmel szemben, mégis már Antióchiában khrisztianoi-nak, a Messiás embereinek nevezték a keresztényeket.

3 Messiás a zsidóságban Történeti értelemben
A történeti ‘massiah’ (fölkent) alapvetően Izrael királya néha más is, akit Isten a nép számára különleges feladattal bízott meg: pap (Ex 28,41): Ezeket add rá bátyádra, Áronra és a fiaira. Kend fel őket, iktasd be és szenteld fel, hogy mint papok szolgáljanak nekem. Illés (1Kir 19,16): Végül Elizeust, Safát fiát, Abel-Melochából kend fel magad helyett prófétává. Kürosz: (Iz 45,1): Így szól az Úr fölkentjéhez, Ciruszhoz, akinek megfogja a jobbját…

4 A Messiás a zsidóságban Eszkatologikus értelemben
2Sám 7,12: Dávid királysága örökre fennmarad A történelem meghazudtolta, eszkatologikus reménységgé vált A végidőben jelenik meg, de földi kereteken belül. A Dávidnak adott ígéretet a fogságtól kezdik messiási módon érteni: Azon a napon - mondja a Seregek Ura -, összetöröm az igát nyakukon és szétzúzom bilincseiket. Nem lesznek többé idegenek szolgái, hanem az Úrnak, Istenüknek fognak szolgálni, és Dávid királynak, akit támasztok nekik. (Jer 30,8-9) Szolgám, Dávid lesz majd a királyuk, és egyetlen pásztora lesz mindnyájuknak. Törvényeimhez igazodnak és szemük előtt tartják parancsaimat és teljesítik őket. Azon a földön laknak majd, amelyet szolgámnak, Jákobnak adtam, s amelyen atyáitok is laktak. Ők is ezen laknak majd, fiaik is, fiaik fiai is, mindörökre, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük mindörökre. (Ez 37,24-25) Zsolt 2; 72

5 Messiás a zsidóságban Eszkatologikus értelemben 2.
A hellenista uralom megaláztatásai alatt lobbant fel a messiás várás hadakozó Messiást várnak: Salamon zsoltárai Kr. u. 1. században megjelenik a közbülső idő gondolata: a Messiás Isten előfutára, ideiglenes birodalmat alapít, a véglegeset maga Jahve hozza el. Ezd Apok., Báruk Apok. Qumrán, Lévi Testamentuma: papi messiás, a politikai neki van alárendelve

6 Messiás a zsidóságban Összefoglalás
Feladatát kizárólag földi téren végzi Fellépésével a világ úr korba lép a régebbi felfogás szerint a végső időt vezeti be az újabb felfogás szerint a közbülső időt vezeti be A Messiás Izrael királya (háborús vagy békés) Dávid leszármazottja

7 Jézus viszonya a Messiás címhez
Volt-e Jézusnak messiási öntudata? Mk 14,61: A főpap újra kérdezte, és ezt mondta: „Te vagy a Messiás, az áldott (Isten) Fia?” Mk 14,62: Jézus így válaszolt: „Én vagyok. És látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin.” Mt 26,64: „Magad mondtad - felelte Jézus. - De mondom nektek, mostantól látni fogjátok az Emberfiát, amint a Hatalom jobbján ül, és amint majd eljön az ég felhőin.” Lk 22,70: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.” „te mondtad” = görögben igen, arámban kitérő válasz Máté: de  nem tagadja, de az Emerfiát hangsúlyozza

8 Jézus viszonya a Messiás címhez Volt-e Jézusnak messiási öntudata? 2.
Mk 15,2: Pilátus megkérdezte: „Te vagy-e a zsidók királya?” „Magad mondod” - válaszolta. Jn 18,36: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innen való.” Lk 23,4: Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a népnek: „Semmiben nem találom ezt az embert bűnösnek.” Pilátus tehát nem látja bizonyítottnak (ld. még Mk 15,14)

9 Jézus viszonya a Messiás címhez Volt-e Jézusnak messiási öntudata? 3.
Mk 8,29-31: Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „A Messiás vagy.” A lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak róla senkinek. Ezután arról beszélt nekik, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. Hallgatási paranccsal válaszol Az Emberfia szenvedéséről kezd el beszélni Péter tiltakozását sátáninak nevezi = Elutasítja a politikai messiás szerepét, mert küldetését az áldozattal és nem politikai eszközökkel kell teljesítenie.

10 Jézus viszonya a Messiás címhez A politikai uralom kísértése
Tanítványai titkolt álma Zebedeus fiak kérése A tanítványok csalódása elfogásakor Júdás árulása A hallgatási parancsok értelme Wrede: az ősegyház spekulációja, miért nem ismerte fel a zsidó nép Jézusban a messiást Ezzel szemben: Jézusra mennek vissza: nem akarja, hogy téves várakozásoknak adjon talajt A Messiással szemben az Emberfia nevet és az Ebed Jahve szerepét hangsúlyozta.

11 Jézus viszonya a Messiás címhez Miért nem utasította el teljesen?
A címben rejlő pozitív vonásokat vállalta: kifejezésre jut benne az Ósz és Jézus közötti folytonosság: ő teljesíti be Izrael egész történelmét a jelenben nem, de eszkatologikusan elfogadja a világ fölötti uralom gondolatát (de nem politikai értelemben) Ezt a feladatot az Emberfia cím jobban kifejezi

12 Jézus viszonya a Messiás címhez A dávidi származás kérdése
Jézus valóban Dávid fia volt-e? Történetileg már akkor sem lehetett igazolni Sok kutató szerint csak a zsidók miatt állították Mt és Lk családfája épp a döntő ponton térnek el egymástól Ugyanakkor a tradíció egyértelmű a es években már rögzült a Római levél is állítja (ötvenes évek vége) Jakab is csak 62-ben halt meg (sok kortárs él még) Feltehetően (de nem biztosan) van alapja: úgy tűnik, Jézus családjában él a dávidi származás hagyománya Ld még: Hegeszipposz elbeszélése: oldal

13 Jézus viszonya a Messiás címhez A dávidi származás kérdése 2.
Milyen jelentőséget tulajdonított neki? Mk 12,35-37: Jézus tette fel a kérdést: „Hogy mondhatják az írástudók azt, hogy a Krisztus Dávid fia? Maga Dávid a Szentlélek erejéből ezt mondja: Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj a jobbomra, s ellenségeidet lábad alá teszem zsámolyul. Ha maga Dávid Urának mondja, hogy lehet akkor a fia?” Tagadja a messiás dávidi eredetét? Inkább: tagadja a kérdés jelentőségét. Ld. még Mk 3,31-35: Amikor anyja és rokonai odaértek, kint maradtak, beküldtek érte és hívatták. Sokan ültek körülötte, szóltak neki: „Anyád és testvéreid kint vannak, és keresnek.” Így válaszolt: „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, s csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és testvéreim! Aki teljesíti az Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám.”

14 Az ősegyház és a Messiás
Az ősegyház már nem tartózkodó a Messiás név használatával a szinoptikusok és Pál is gyakran alkalmazza, de meg él az eredeti értelem, ezért jelzős szerkezetben: a Krisztus Jézus a hellenista környezetben már tulajdonnév (Jézus Krisztus): a zsidó elképzeléseket már levetette. Miért vált e cím annyira fontossá? a zsidók miatt: ez jelzi a Jézusba vetett hit lényegét teológiai okok: Jézus beteljesítette és átvette Izrael szerepét Az Ósz és az Úsz közötti folytonosság: Jézus Dávid fia Isten népe már az egyház, ennek királya Jézus Jézus királysága a jövőben jelenik meg (ld. Jel: kiliazmus) A beteljesedés fényében immár az eredeti tartalom is érvényes Jézusra!


Letölteni ppt "Jézus, a Messiás."

Hasonló előadás


Google Hirdetések