Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

KPSZTI BUDAPEST DECEMBER 4.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "KPSZTI BUDAPEST DECEMBER 4."— Előadás másolata:

1 KPSZTI BUDAPEST 2012. DECEMBER 4.
NAPKÖZI- ÉS ISKOLAOTTHONOS NEVELÉS I. SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS ALSÓ TAGOZATOS TANÍTÓK SZÁMÁRA PEDAGÓGUSOK KIÉGÉSÉNEK MEGELŐZÉSE   KPSZTI BUDAPEST DECEMBER 4.

2 Mottóm: „Nem létezik olyan filozófia, meggyőződés vagy elvrendszer, amelynek elsajátítására bárkit rábeszélnék. Csak arra vállalkozhatom, hogy az én tapasztalatom pillanatnyi jelentőségét én értelmezzem, és aszerint éljek. És igyekszem másoknak lehetővé tenni és megadni a szabadságot, amellyel a maguk belső szabadságát létrehozhatják, s ezzel a maguk számára értelmezhetik.” (Carl Rogers)

3 amely a legszebb anyagon dolgozik, ami csak ember elé kerülhet,
„Munkánk művészet, amely a legszebb anyagon dolgozik, ami csak ember elé kerülhet, magán az emberi lény alakulásán és fejlődésén.”                        (Rudolf Steiner )

4

5 hogy a tanár személyisége a tanulás legfontosabb eleme,
”Hiszek abban, hogy a tanár személyisége a tanulás legfontosabb eleme, fontosabb, mint a tudása, fontosabb, mint azok a módszerek, amiket használ.” (Carl Rogers)

6 Mentálhigiéné=pszichológiai immunrendszer
„Célja az egészségesség, ezen belül - a lelki egészség megőrzése, - a pszichikai jólét fokozása, - a lelki jellegű (vagy eredetű) betegségek és problémák megelőzése, - az enyhébb magatartási zavarok stigmatizációtól mentes rendezése, - az ember egészségben tartásának elősegítése.” (Bagdy Emőke)

7 „A lelki egészség pozitív életérzéssel járó belső folyamategyensúly
és ebből következő viselkedés, amellyel az egyén biztosítja belső stabilitását és a társadalomban elfoglalt megfelelő helyét szüntelen változások –nehézségek, zavarok, terhelések, sőt olykor szomatikus betegségek és fenyegetettség – közepette is.” (Tomcsányi Teodóra)

8 Tanári munka jellegzetessége: munkatevékenység köré szerveződnek
magányos tevékenység Egymástól elkülönülten végezzük Informális kapcsolataink nem a közös munkatevékenység köré szerveződnek 3. Alacsony szintű az együttműködés 4. Nevelés-tanítás „személyiségfogyasztó” foglalkozás, ha nem teszünk ellene

9 Burnout szindróma:kötelességeink hálójában
KIÉGÉS Burnout szindróma:kötelességeink hálójában „Burnout (kiégés) szindróma krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.” H. Freudenberger Kiégett , akinek : - idealizmusa, energiája, céltudata nagymértékben megcsappant; fizikai, lelki erőforrásai kiapadtak az egyén vagy a társadalom által megkövetelt irreális célkitűzések érdekében kifejtett, túlzott erőfeszítés következtében

10 Kiégés specifikus jellemzői:
Szervezetpszichológiai jelenség, az egyéni és a szervezeti sajátosságok összjátékának „eredménye”: Az egyén ég ki, de adott intézmény körülményeinek hatására Munkahely szervezeti sajátosságai hiányos teljesítménymérés (kontroll) visszajelzés hiánya megerősítés hiánya alacsony jövedelem extra igénybevétel mellett nagy felelősség gyakori krízishelyzet elégtelen adminisztratív támogatás adminisztratív terhek korlátozott előrejutási lehetőségek határaink rugalmas kezelése Kiégésre hajlamosító személyiségjegyek áldozatkész és elkötelezett személyiségtípus; túlzottan elkötelezett személyiségtípus, akinek nincs kielégítő magánélete; autoriter (erős kontrollt gyakorló, melegség, gondoskodás, kétoldalú kommunikációt nélkülöző és/vagy lekezelő személyiségtípus

11 A bizonyítani akarástól a bizonyítási kényszerig
Kiégés fázisai A bizonyítani akarástól a bizonyítási kényszerig Lelkesedés – lángoló lelkesedés (Ha nincs tűz, nincs kiégés sem) Nagy remélyek, felfokozott segítő szándék, sok energia, irreális elvárások saját magunkkal szemben, önként vállalt túlórák, túlmunkák,”semmire sincs időm” érzés…) Stagnálás – szembesülés a realitásokkal Család,szabadidő, pénz, barátok stb. fontosabbá válnak, mint a munka. A hangsúly a személyes igények kielégítésére esik. Frusztráció – egyén megkérdőjelezi saját hatékonyságát, munkájának értékét Emocionális (érzelmi)zavarok, testi tünetek, viselkedési problémák Apátia – válasz, védekezés a frusztrációval szemben Krónikusan frusztrált, de szüksége van az állásra. Közöny, a „munka az csak munka, semmi több. Jellemzője:min. munkavégzés, kerüli a kihívásokat, csak a pozíció megőrzése a cél.

12 A kiégés jellegzetes hullámzása
Beavatkozás: munka szeretete fázisa kiegyensúlyozott szemlélet, melyben a számára fontos munka- és magánéleti értékek, szükségletek, motivációk harmonikusan elrendeződnek, életöröme, életereje nem veszik el; higgadtabbá válik, a túlzott lelkesedés kiegyensúlyozott elköteleződésbe fordul; kooperatív együttműködés kialakítására képes kollégáival , nyitott a kreatív tervek, kezdeményezések iránt.

13 A kiégés elkerüléséhez ezekre a tünetekre figyelek magamnál
és másoknál A foglalkozással kapcsolatos elégedettség fokozatos megszűnése „Ma legszívesebben be sem mennék dolgozni.” A kisebb egészségügyi panaszok szaporodása (fejfájás vagy migrén, émelygés, hányinger és emésztési zavarok, hátfájás, megfázás, alvási zavarok) A munkahelyi feladatok teljesítésével kapcsolatos zavarok (fokozott érzékenység, ingerlékenység a munkahelyen, szaporodó konfliktusok a munkatársakkal, majd visszahúzódás a társas kapcsolatoktól) Csökkenő önbizalom és önértékelés (Úgy érzem, rosszul dolgozom, szaporodnak a konfliktusok, valóban csökken az elvégzett munka színvonala) A testi és érzelmi tünetek fokozódása (az előző két pont problémái okozta feszültségek miatt) Gyorsuló spirál (rosszabbodó munkateljesítmény, a depresszió és az apátia állandósulása)

14 „Korunk legnagyobb felfedezése, hogy az
emberek megváltoztathatják életüket, hozzáállásuk megváltoztatásával. „ Williem Jones

15 „Hagyd, hogy eljuss arra a szent helyre önmagadban, ahol azt a kincset tartod, amelyet a Te neveddel illetnek.” (Virginia Satir)

16 ÖNISMERET

17 MIRE FÓKUSZÁLJUNK?

18 Joseph Luft és Harrington Ingram
A JOHARI-ABLAK ÉN Ismerem Nem ismerem Ismerik NYÍLT terület „ARÉNA” VAK terület M Á S O K REJTETT ZÁRT terület ISMERETLEN SÖTÉT terület Nem ismerik Joseph Luft és Harrington Ingram

19 Munkaerő piaci Család helyzetem „karosszéria” Személyes stílusom Iskolázottságom Képességek Emberek készségek észlelése Értékeim Érdeklődési köröm

20 A TISZTA KOMMUNIKÁCIÓ K Ó D O L ÁS D E K Ó O L Á S Fogadó Üzenő
VISSZACSATOLÁS MEGERŐSÍT VAGY CÁFOL mimika, arc: % testnyelv: % hangsúly, szín: % verbális, szavak: %

21 Értelem Érzelem

22 Értelem Érzelem

23 Marine Drilling egyik olajfúró-torony ügyvezetojétol jött St
Marine Drilling egyik olajfúró-torony ügyvezetojétol jött St. Johnsból, Newfoundlandról. Nekik ilyen hegyeket kellett eltéríteni a fúrótorony közeléből hajók vontatásával. Ebben a különleges helyzetben a víz nyugodt volt és a Nap egyenesen rásütött, ezért a búvárok képesek voltak a vízbe menni, hogy elkészítsék ezt a képet. Tiszta víz, mi?! Becslések szerint a súlya tonna. És most már tudjuk, miért mondják, hogy egy kép többet mondd ezer szónál..... és azt is tudjuk, miért süllyedt el a Titanic!

24 JÉGHEGY TEÓRIA DÜH HARAG tehetetlenség sértettség kiszolgáltatottság
félelem bizonytalanság féltékenység megalázottság sarokba szorítottság becsapottság hitetlenség elveszettség eszköztelenség erőtlenség fáradtság aggódás

25 Önmegvalósítás önbecsülésem Identitásom egyediségem eredetiségem
pótolhatatlanságom kreativitásom Önmegvalósítás

26 Teljesítmény megbecsülés teljesítés: - munka - tanulás
megfelelés: - szerepek - kompetencia Teljesítmény

27 Társas valahova tartozás, kötődés elfogadottság, szeretet
Ismertség, presztízs izoláció elkerülése Társas

28 Biztonság lakás, megélhetés tartalékok, rend, méltóság
emberi kiszámíthatóság fizikai és érzelmi biztonság Biztonság

29 Az emberi szükségletek hierarchiája
( MASLOW - piramisa ) Túlélés optimális hőmérséklet, étel , ital, oxigén biológiai szükségletek, sex, alvás, mozgás

30 Az emberi szükségletek hierarchiája
( MASLOW - piramisa ) lakás, megélhetés tartalékok, rend, méltóság emberi kiszámíthatóság fizikai és érzelmi biztonság Biztonság Túlélés optimális hőmérséklet, étel , ital, oxigén biológiai szükségletek, sex, alvás, mozgás

31 Az emberi szükségletek hierarchiája
( MASLOW - piramisa ) valahova tartozás, kötődés elfogadottság, szeretet Ismertség, presztízs izoláció elkerülése Társas lakás, megélhetés tartalékok, rend, méltóság emberi kiszámíthatóság fizikai és érzelmi biztonság Biztonság optimális hőmérséklet, étel , ital, oxigén biológiai szükségletek, sex, alvás, mozgás Túlélés

32 Az emberi szükségletek hierarchiája
( MASLOW - piramisa ) megbecsülés teljesítés: - munka - tanulás megfelelés: - szerepek - kompetencia Teljesítmény valahova tartozás, kötődés elfogadottság, szeretet Ismertség, presztízs izoláció elkerülése Társas lakás, megélhetés tartalékok, rend, méltóság emberi kiszámíthatóság fizikai és érzelmi biztonság Biztonság optimális hőmérséklet, étel , ital, oxigén biológiai szükségletek, sex, alvás, mozgás Túlélés

33 Az emberi szükségletek hierarchiája
( MASLOW - piramisa ) önbecsülésem Identitásom egyediségem eredetiségem pótolhatatlanságom kreativitásom Önmegvalósítás megbecsülés teljesítés: - munka - tanulás megfelelés: - szerepek - kompetencia Teljesítmény valahova tartozás, kötődés elfogadottság, szeretet Ismertség, presztízs izoláció elkerülése Társas lakás, megélhetés tartalékok, rend, méltóság emberi kiszámíthatóság fizikai és érzelmi biztonság Biztonság optimális hőmérséklet, étel , ital, oxigén biológiai szükségletek, sex, alvás, mozgás Túlélés

34 IGÉNYEK

35 Időkerék zajló idő

36 Időkerék magán idő zajló idő

37 Időkerék magán idő zajló idő intim idő

38 „..amint a tapasztalat számára nyitottá válunk,
amint szabadabban tudjuk átélni érzéseinket, jelentősen megváltoznak az értékeink, az életünk.” Klein

39 Ne légy szívbajos! 1. Levezetési módok:  Rúgj! Futballozz!
Ne légy szívbajos! 1. Levezetési módok:  Rúgj! Futballozz!  Üss! Fallabdázz, teniszezz, kosárlabdázz, fedezd fel a küzdősportok szépségét!  Vágj! Apríts fát, végezz kerti munkát, áss, kapálj!  Kiálts! Drukkolj kedvenc csapatodnak, énekelj!  Fuss el! Fuss, kocogj!  Dobj! Labdázz, tollasozz!  Táncolj! Ugrálj, dobbants, kurjants!

40 Ne légy szívbajos! 2. Megküzdési módok:
2. Megküzdési módok:  Nevess a saját hibáidon, tökéletlenségeden, emelkedj felül az apróbb bosszúságokon, a humor, a vicc szó szerint „szívderítő”!  Ha problémáid adódnak, oszd meg azt valakivel, mondd ki, mi bánt, támaszkodj azokra, akik közel állnak a szívedhez!  Vegyél részt különböző versenyjátékokban – a közös tevékenység szépsége mellett a győzelem öröme is sokat segít a stressz elleni küzdelemben.

41 3. Oltsd ki a haragot a szeretet erejével!
(Megfigyelték, hogy azoknak, akik szeretteikről beszélnek, érfalaik tágultak, ellazultak, vagyis a szeretet bizonyítottan szívkoszorúér-tágító hatású!) Szeress! Öleld meg gyakran azokat, akik fontosak Neked! Gondolj valakire szeretettel! Oldozd fel a dühöt megbocsátással! Bagdy Emőke

42 Szunyókálás Testedzés Relaxálás Erősítés Szaladás Sokadalom
Feszültségoldás Szunyókálás Testedzés Relaxálás Erősítés Szaladás Sokadalom Zenehallgatás Bagdy Emőke

43 Öt természetes szabadságjog   LÁTNI ÉS HALLANI  azt, ami bennem van, és nem azt, aminek lennie kéne; ELMONDANI  azt, amit érzek és gondolok, és nem azt, amit mondanom kéne; ÉREZNI  amit érzek, és nem azt, amit éreznem kéne; KÉRNI  azt, amire szükségem van, és nem várni, várni, várni, amíg engedélyt kapok; MERNI  hogy azt tegyem, amit szeretek ahelyett, hogy mindig a biztosat választanám. Megpróbálom. Virginia Satir

44 „Adj Uram türelmet, hogy elviseljem, amin nem tudok változtatni!
Reinhold Niebuhrnak tulajdonított fohász:  „Adj Uram türelmet, hogy elviseljem, amin nem tudok változtatni! Adj erőt, hogy képes legyek változtatni azon, amin lehet! És adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tegyek!”

45 Köszönöm a figyelmet! Kalóné Gabi Elérhetőségeim: Tel.30/510-20-38


Letölteni ppt "KPSZTI BUDAPEST DECEMBER 4."

Hasonló előadás


Google Hirdetések