Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A mentálhigiéné szerepe és helye a civil szektorban.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A mentálhigiéné szerepe és helye a civil szektorban."— Előadás másolata:

1 A mentálhigiéné szerepe és helye a civil szektorban.
Bruttó Nemzeti Termék (gross national product GNP) Bruttó Hazai Termék (gross domestic product, GDP) Bruttó Nemzeti Boldogság Bruttó KisKözösségi Boldogság Bruttó Személyes Boldogság "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." (Tamási Áron)

2 „Az emberi erőforrásokba való komoly beruházás nélkül ; a közegészség,
a közbiztonság, a lelki egészség, sőt a közhangulat terén sem várható javulás.” Dr. Veér András 1996

3 Bruttó Nemzeti Boldogság
Mi a mentálhigiéné? A Bruttó Személyes Boldogság, azaz a testi, lelki, szellemi és szociális jól-lét állapota! Ezt a személyek és a kis közösségek hozzák létre az élettereiken keresztül! Mi egy ország mentálhigiénéje? Az egyének és azok kisközösségeinek mentálhigiénéje. Azaz a családok, falusi , városi helyi közösségek, egyházak, sportkörök és más önszerveződő közösségek mentálhigiénéje.

4 Élettereink: Gazdasági Wellness Munkahelyi Wellness
Mentális és Motivációs Wellness Környezeti Wellness Szociális és Kapcsolati Wellness Spirituális Wellness Fizikai, Egészségügyi Wellness Kisközösségi Wellness Egyéni Boldogság – ÖrömForrás Wellness Nemzeti KisKözösségi Egyéni

5

6 Lengyel László: Korunkba zárva (1994)
„Nehéz korban élünk. Nem tarthatunk a nagy diktatúráktól, de félhetünk az aprócskáktól. A szellemi tisztán maradás és a szellemi tisztálkodás az a mentálhigiéné, amelyre ma nekünk értelmiségieknek a legnagyobb szükségünk van…” Lengyel László: Korunkba zárva (1994)

7 Mentálhigiénés Irányzatok
Pozitív Mentálhigiéné (Humanisztikus Lélektan) Klasszikus Medicinális Pszichiátria (Rendszerszemlélet, Interperszonális Dinamika, Ökoszisztéma) Ökológiai Közösségi Mentálhigiéné (Kognitív pszichológiai, Egészség lélektani, Magatartás Orvostani) Szociobiológiai Koevoluciós (Alternatív Medicina + Spirituális Holisztika) New Age

8 A Mentálhigiénés koordináció feladatai:
Információgyűjtés Felvilágosító és információ közlő tevékenység PR Szervezés Oktatás Lobbizás (szakmai, közösségi, önkormányzati, politikai…) Found Leasing (források felkutatása) Pályázatok (források kihasználása és formálása)

9 „Én alig hiszem, hogy a test, még ha egészséges is, a maga kiválóságával jóvá tudná tenni a lelket.
Fordítva: a jó lélek tudja csak a testet a maga erényével a lehető legjobbá tenni.” Szókratész

10 A lelki egészség ismérvei
Konstruktív együttműködés Empátia Indulatok szabályozása Interperszonális kompetencia Előfeltételek: Az én-ideál és az önkép koherenciája Kimunkált világkép Az egyéni lét értelmezése Azonosság-tudat

11 A hazai többlet-deviancia tényezői
Társadalmi szinten: A politikai rendszertől és a politikától való elidegenedés Szociálisan öröklődő kulturális történeti magatartásminták Ambivalens (elfogadó – elutasító) társadalmi attitűdök a devianciákkal szemben A deviancia-szabályozó intézményrendszer fejletlensége, elégtelensége és hiánya

12 2. Mikroszociális szinten:
Diszfunkcionális család Deviáns szubkultúrák Diszfunkcionális iskola, óvóda Diszfunkcionális helyi közösségek (művelődési ház, egyház, klubok, sportkörök, stb.) 3. Individuális szinten: Identitás bizonytalanság Fejletlen én-védő mechanizmusok Kialakulatlan világkép

13 Jelen civil helyzet A civil társadalom azt érzi, hogy politizálnia kell, hogy elérhesse céljait Nincs egységes mentálhigiénés rendszer, a régit felszámolták, újat nem építettek Részterületek kiemelésével a rendszer szétzilálódott a pénzforrások aránytalan elosztása miatt Hiányzik az egységes nemzeti mentálhigiénés stratégia

14 Hiányzik a koordináció a civilek között egy konszenzuson alapuló stratégia alapján Pl.: Nemzeti Drogstratégia Hiányoznak az ún. Módszervásárok, amelyek konkrét támogatást nyújtanak és bemutatkozásra adnak lehetőséget Nincs azonos elvek alapján működő monitorozás (szakmai konszenzus – politikai fenyegetettség) Kevés a használható infrastruktúra (Skócia) Hiányzik az oktatásból a mentálhigiénés szemlélet megvalósítása – csak írott malaszt

15 Ma Magyarországon az öt fő mentálhigiénés probléma közgazdasági terhei egyenként
dohányzás 96,7 Milliárd Ft, alkohol 69,7 Milliárd Ft, drog 16,3 Milliárd Ft; depresszió 45,6 Milliárd Ft; öngyilkosság 13 Milliárd Ft. Ez összesen 241,3 Milliárd Ft. (Rupp Ágnes Ph.d.1996)

16 Az állam feladata lenne!?!
Jogszabályi támogatás, kiskapuk lezárása Helyi közösségek támogatása, Helyi Szociális és Civil Kerekasztalok létrehozása A multiknak kötelezően befizetni egy segítő alapba a jövedelmük 1-3 %-át, mint Amerikában, Ahol szerzik a profitjukat, ott kell fejleszteni pl.: Románia, Erkölcsi elismerést pártmentesen Civil Támogatói Központ létesítése és működtetése a régiókban

17 Lengyel László: Korunkba zárva (1994)
„Nehéz korban élünk. Nem tarthatunk a nagy diktatúráktól, de félhetünk az aprócskáktól. A szellemi tisztán maradás és a szellemi tisztálkodás az a mentálhigiéné, amelyre ma nekünk értelmiségieknek a legnagyobb szükségünk van…” Lengyel László: Korunkba zárva (1994)

18 Ahazai deviancia kutatás eredményei (
A deviancia problémák elhallgatása károsabb, mint a feltárásuk következményei, A közvélemény tájékoztatása az epidemiológiai, gazdasági válságról és az abból való pozitív kiútról, A deviánsak inkább áldozatok, mint bűnösök, segítségre szorulnak A gyermekkori szocializáció jelentőségének bizonyítása, használata a döntésekkor PL: gyermeki jogok ombucmana

19 A devianciák halmozódása a szegény rétegekben
A devianciák együttes előfordulása A deviáns megnyilvánulás tünet A családsegítő és mentálhigiénés szolgálatok jelentősége a devianciák hosszú távú kezelésében Andorka,1994

20 A lehetséges jövő 1. Ugyanolyan koordináció kialakítása, mint a drogterületen Kötelező órai és szabadidős mentálhigiénés programok az iskolában pl.: önismereti, tolerancia, nemzetiségi, kulturális csoportok, egészségfejlesztési, helyi közösségi, szexuális felvilágosítás, … (Kanada) Új szakmai rendszerek felépítése pl.: deviancia ambulanciák kialakítása és működtetése, kapcsolati és szülői oktatások szervezése, (jegyes oktatás?) Dánia Speciális betegközösségek visszavezetése támogatása (depresszió, cukorbetegség, stb.)

21 A lehetséges jövő 2. Alapfeladatok finanszírozása min. 50%-ban állami kötelezettséggé tenni (Anglia) Új feladatok megoldási lehetőségeinek közös kimunkálása ( Norvégia, Dánia)– igazi párbeszéd, nem pár(T)beszéd Önsegítő csoportok támogatása (Kanada) Szabadidő Központok felszerelése (Skócia) Krízisközpontok és önsegítő helyek létesítése (Németország) Szakmai műhelyek támogatása (Svédország) Idősek – Fiatalok összehozása (Németország, Anglia)

22

23 Az irodai stressz jelensége
Az irodai dolgozók több mint négyötöde – 83% - szemtanúja volt már valamely munkatársa kiborulásának A dolgozók csaknem 9%-a állt már bosszút valamilyen irodai eszközön Európában a munkából való kiesések 50%-ért a munkahelyi stressz okolható a 2007-es évben az Európai Unió már több mint 20 milliárd eurót fordított a stressz kiváltotta betegségek kezelésére

24 A Canon megvizsgálta ezt a gazdaságilag is káros jelenséget
Független kutatóintézet - ICM Research 18 európai ország – Magyarország részvételével 1.857 irodai dolgozó 2007. augusztus 3. és 8. között online felmérés

25 A dühkitörések okai 50% - hosszadalmas, értelmetlen megbeszélések
48% - munkahelyi faragatlanság és gorombaság (a legvalószínűbb oka a tettlegességig fajuló kirohanásoknak) 36% - a főnök vagy a kollégák támogatásának hiánya, 31% - irodai politika 30% - nyomtató- és informatikai (IT) problémák 20% - hosszú időt vesz igénybe megtalálni a dokumentumokat a vállalati hálózaton

26 A dühkitörések elszenvedői
19% - A legtöbben a Magyarországot is magában foglaló kelet-európai régióban és az Egyesült Királyságban folyamodtak erőszakhoz a környezetükben lévő eszközökön 26% - A dolgozók leggyakrabban az íróasztalra vagy az íróasztalon található dolgokra csapnak le, úgy mint a tűzőgépre, a tollakra 16% - Kiemelt célpont még a mobiltelefon és a billentyűzet is 12% - Bevallotta, hogy az irodai nyomtatót rugdosta, vagy éppen összetörte 2% - A legkevésbé veszélyeztetettek a szobanövények

27 A stressz csökkentő tényezői
48% gondolja, hogy az iroda elrendezése befolyásolja az általános stressz-szintet Feng Shui elvek 33% szerint sokkal kevesebb stressznek lenne kitéve egy jobb IT infrastruktúrával, amellyel megelőzhető a rendszer leállása 25% új vezető kinevezésével csökkenne az általános stressz 24% úgy véli, hogy a szükséges anyagok gyorsabb, egyszerűbb megtalálása és elérése a hálózaton jelentősen hozzájárulna az irodai körülmények fejlesztéséhez 22% szerint ha a nyomtató sosem hibásodna meg, akkor kevesebb stresszel járna a munka

28 A stressz leküzdésének lehetőségei a munkahelyen:
Pozitív gondolkodás: gondolat, szó , cselekedet, tanulás elfogadása, Saját erősítő környezet (családi képek, virág, kabala, bútorok képernyővédő, célok, jó élmények, Nyugalom elérésének technikái, relax, Relax szoba – pihenő szoba, játékok – csavarós foci, darts, Zenehallgatás, feladatnak megfelelő zenék használata, Óránkénti változatosság a munkában - dohány pihenő? Kreativitás helyei a munkahelyen: kávézó, könyvtár, tárgyaló

29 A flow az örömteliség nyolc jellemzője „Csíkszentmihályi Mihály : A Flow; azaz Az áramlat” szerint
Olyan feladatot vállalunk, amelyet el tudunk képzelni és így el tudunk végezni. Képesek vagyunk arra összpontosítani, amit akarunk, amit csinálunk. Világos célok meghatározása és elképzelése. Azonnali visszacsatolás részenként és az egészre nézve. Erőlködés nélkül, elkötelezettséggel cselekszünk, azt tesszük amit akarunk. Amit nem akarunk, annak nincs helye: tehát félelem, frusztráció és aggodalom mentes állapotot hozok létre. Örömteli, múltbeli és jelenlegi élményekkel (örömforrásokkal; örömforrás katalógus készítés, relaxáció) elő kell segíteni saját cselekedetek feletti kontroll elérését. Csak az áramlat van, a léttel való foglalkozás megszűnik! Megváltozik az időérzékünk, az órák úgy telnek, mint a percek!

30 A zóna közös tényezői Az élmény, az érzés autoletikus, azaz érdemes önmagáért az élményért végigcsinálni … Egyhegyűség ; Megmaradni a jelen pillanatban, a teljes figyelmünket; az éppen végzett tevékenységünkre összpontosítani. Minőségi teljesítmények helyett, egy dolgot csinál, de azt teljes egészében, maradéktalanul teljesíti… „Nem gondolni semmire” összpontosítani a belső ürességre, (a 7. vagy a 3. csakrára). Megtalálni a zónában a lehető legtöbb közös nevezőt, a tapasztalatok alapján növelni az ismert tényezők (külső, belső) számát és elsajátítani a biztos megvalósításukat. Pl.: kabalák, zene, A korábbi sikerek újraélése, vizualizálása az egyik legfontosabb lehetőség Rossz teljesítmény után megfigyelni, majd kizárni az életünkből az összetevőket, amelyek a sikertelenséghez vezettek …

31 Jó nap, rossz nap!? Be kell látnunk, hogy milyen napunk van; Egyedül és kizárólag Tőlünk függ…
Rossz napunk olyankor van, amikor szabad utat engedünk ellenérzéseinknek, elhatalmasodnak a kételyek és a félelmek… Napindítás; mielőtt felkelsz hálát adsz azért, ami történni fog ma Veled, ami történt eddig, a kezdő lökés döntő! STOP! Leállítani minden cselekvést, új irány mutatása, új irányba való tovább menet… Olyan dolgot kezdjünk csinálni, amit nagyon tudunk! Pozitív irányultság, a kezdő lökés, pozitív eredményhez vezet. Napzárás: elalvás előtt hálaadás, hogy éjszaka pozitív rezgésekkel aludjunk! Bármikor meg lehet fordítani, bármit, sosincs késő! Örömforrás megélése és a nap folytatása. Örömforrás Bank: olyan cselekvések, tárgyak, események, zenék, képek stb., amelyek átélése magas rezgéshez vezet.

32 Köszönöm a megtisztelő figyelmüket!
Stemler Mihály Telefon:


Letölteni ppt "A mentálhigiéné szerepe és helye a civil szektorban."

Hasonló előadás


Google Hirdetések