Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek"— Előadás másolata:

1 Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek
Mai előadásunk: Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják

2 Mit jelent irgalmasnak lenni?
Definíció: Eleos - görög szó (31 alkalommal szerepel az Új Szövetségben) Jelentése: a baj felismeréséből fakadó jóakarat, kedvesség, megértés a bántalmazottal, gyengével, stb. szemben, mely érzés társul a segíteni akarással, a segítségnyújtás lehetőségének a keresésével. Magyarul azt jelenti: belebújni a másik ember bőrébe. Megérteni helyzetét, mert csak akkor tudok rajta igazán segiteni. Nem csak annyi, hogy sajnálom. Sajnálat és irgalom az két dolog.

3 Az irgalmasság, mint melléknév
Az irgalmas szamaritánus Hogyan viselkedett a szamaritánus? IRGALMASAN Leirja tulajdonságát, másokhoz képesti viselkedését. Beleélte magát a másik helyzetébe, azt tette, amit hasonló esetben ő is szeretett volna, hogy vele tegyenek.... KISFIÚ ESETE - KENYÉRBOLT - NEM JÖTT IDŐBEN - LÁTOTT EGY MÁSIKAT ÉS EGYÜTT SÍRT VELE..

4 Az irgalmasság, mint íge
Együttérzés, melynek alapja lehet: közösen megélt események Baj, gondok felismerése, cselekvési kényszer érzete Az irgalmasság először látást jelent! Victoria királynő példája Mrs Tulloch-al (özvegység) – Jézus is ezt tette – emberként jött hozzánk. FILMJELENET: Automobiles, Trains, Plains...utolsó előtti részlet Utána: az irgalmasság látást jelent.

5 Az irgalmasság, mint jelző
Állítmányhoz kötödő, tulajdonságot leíró szerkezet. Isten jellemzője, tulajdonsága - Ő irgalmas Soha ne akard Isten igazságát, mindig irgalmáért esdekelj! Efézus: 2, 4-5. Isten, aki gazdag az irgalmasságban, (kegyelemben) ..nagy szeretete miatt, stb. Az irgalmatlan szolga....elengedték tartozását, ő pedig nem tette ugyanezt. Zakariás éneke: Isten irgalmassága látogatta meg a földet

6 Gyakran felcserélődnek a szavak
Irgalom, vagy kegyelem? Gyakran felcserélődnek a szavak 23. zsoltár: „Bizonyára jóságod és kegyelmed (valójában: irgalmad) követnek engem életem minden napján” A kegyelem ment meg - az irgalom tart fenn Az irgalom elveszi a fájdalmadat – a kegyelem meggyógyítja a bajt Az irgalom kivált minket a büntetés terhe alól, – a kegyelem megbocsátja magukat a bűnőket. Robert G. Ingersoll példája: Ha van Isten, csapjon engem agyon 5 perc alatt...úgye, hogy nincs Isten....

7 Kérdés: Irgalmasak vagyunk-e? Bosszúvágy Gyengék elnyomása Abortusz
Önzés 1. Kaini örökség - harapós, veszett férfi... 2. Seneca, Platon, Arisztotelész a gyengéket megölni. Hilarion levele - Drága szerelmesemnek....végtelen szerelemmel köszönt, férjed 3. Ugyanazt csináljuk, csak másképp nevezzük - választás, döntés. 4.

8 Az irgalmasság jelei Miben mutatkozik meg az irgalmasság?
1. MEGBOCSÁJTÁS Legtöbb esetben IGAZSÁGOT akarunk, nem MEGBOCSÁTÁST. Igazság a kereszten szolgáltattatott – mindannyiunk számára. A mi dolgunk az irgalmasság cselekvése.... ILLUSZTRÁCIÓ: Elásni a csatabárdot....de a nyele azért kinnmarad.

9 Az irgalmasság jelei Miben mutatkozik meg az irgalmasság?
2. SEGÍTSÉGADÁS, TÖRŐDÉS Nézz magad köré! Hány ember nyomoruságát veszed észre? Anne, elvált nő - Teréz anya - Calcutta. Válasz: menj, keresd meg a magad Calcuttáját.

10 3. ÖNZETLENSÉG, FELELŐSSÉGVÁLLALÁS
Az irgalmasság jelei Miben mutatkozik meg az irgalmasság? 3. ÖNZETLENSÉG, FELELŐSSÉGVÁLLALÁS Együttérzés, a másik ember helyzetének felismerése, úgy érezni, ahogy ő érez, úgy látni dolgokat, ahogy ő látja. Ellenkező esetben - ha csak magunkat látjuk – képtelenek vagyunk az irgalmasságra. FILMRÉSZLET ,35 dhw

11 Az irgalmasok, irgalmasságot nyernek.
Mire van a legnagyobb szüksége a világnak: IRGALMASSÁGRA, KÖNYÖRÜLETRE Az irgalmasság a (tiszta) szívből fakad. Istentől kapott kegyelmi ajándék. Kérni kell, imádkozni kell érte...! Aki elfogadja, hogy Jézusban Isten irgalmasságot cseledett velünk, az új szívet nyer, melyből irgalmasság fakad embertársai felé is. Isten mindent elkészített - nics szükség igazságra, jogokra, stb. Alázatra, elfogadásra van szükség. Hitre, az Isten fiában.

12 Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják

13 Mit jelent: tiszta szív?
Katharos – görög szó Jelent: fizikai, lelki és erkölcsi (etikai) tisztaságot Fizikai: - megtisztitott, érett, kiforrott Lelki: papi értelemben, amit szabad használni, ami nem ért tisztátalanhoz Etikailag: nem korrupt, bűntelen, mentes minden bűntől KATARZIS SZERŰ TISZTULÁS KELL

14 Ami a szívben van - irányit! Mi, vagy ki lakik a Te szívedben?
„A szívből származnak a gonosz gondolatok” (Mk. 7, 21) „Ezek az emberek a szájukkal dícsérnek engem, de a szívük távol van tőlem” (Mt. 15, 8-9) Ami a szívben van - irányit! Mi, vagy ki lakik a Te szívedben?

15 Miről beszél Jézus? Osztatlan, hamisítatlan szívről, melyben nincs
helye: Bosszúnak Irigységnek, Szeretetlenségnek, Paráznaságnak Több isten imádásnak És a többi Hollókői, vagy székely ház oromfala – kereszt és csillagok... Paráznaság - porneo

16 Tiszta szív nélkül nincs tiszta ember!
Jézus nem azt mondja: Légy tiszta Légy olyan, mint én (Jézus) EZ TELJESÍTHETETLEN LENNE!

17 Tiszta szív nélkül nincs boldog ember!
Az a szív, mely terhelve van a: Bűntől A kettősségtől Képmutatástól Önigazolástól És a többi... nem tudja befogadni Istent, így nem is engedelmeskedhet Neki. FILMRÉSZLET –DHW ,33

18 Jézus azt mondja: Boldogok, akiknek a szívük tiszta!
Róma 3, 10 – nincs igaz ember egy sem! Mind megromlottak....! Mi erre a válaszod? Elfogadod, vagy mentegetődzöl? Senki se jobb a másiknál....helyettesitsd be a filmbe a magad bűneit.

19 Akkor mit jelent Jézus szava?
A tiszta szív: Engedelmes szív, osztatlan szív, imádkozó szív, - mely hasonlóvá akar lenni Jézushoz: Olyanná teheti Isten, amilyenné Ő akarja... A változás belülről kezdődik! Ádám Éva – mezitelen - tiszta és átlátszó – Beszélgettek Istennel - ez romlott meg - ezért nem elég a külső vallásosság Belülről kell változni - a szívnek.... ILLUSZTRÁCIÓ – MASZATOS ÜVEGPOHÁR....

20 Mit jelent Istent meglátni?
Idou (Ideo) - megpillantani Teorei - (oraó igéből) – látott, elképzelt dolog, Opszao - valami mögé látni, látni a valóságot, túllátni a felületen....- Jézus ezt használja Az övéi meglátják Jézust, amint van...1János 3,2

21 Mit jelent Istent meglátni?
Színe elé lehet járulni – leborulni előtte Megpillantani az ő dícsőségét Meglátni Őt mindenben Mózes és a fáraó. Ha elibem jössz, meghalsz. Orvoshoz menős példa - Kincső időpontja... Fény a sötétből..Jób... Aki így lát, csak az tud hinni igazán.

22 Mi történik azzal, aki látta Istent?
Aki Istent látta: meg-, és átváltozik Aki Istent látta: erőt és bátorságot nyer Aki Istent látta: „hasznossá” lesz Aki Istent látta: megosztja ezt az élményét másokkal Lehetetlen Istent látni és nem sugározni tovább az Ő jelenvalóságának csodáját.

23 A tiszta szív a keresztyén élet forrása
Tiszta szívből hívjuk segítségül az Urat - 2 Timóteus 2, 22 Krisztus hit által a szívetekben lakozik... Efézus 3, 17 Szívünkben mondunk dícséreteket Istennek Efézus 5, 19 Szívvel imádjuk Istent Máté 15,8 Szívből kell megbocsátanunk Máté 18, 35 Mi teljes szívvel szeretünk Máté 22, 37 Szeretetünk tiszta szívből kell fakadjon 1 Timóteus 1, 5

24 ISTEN IMÁDÓK ÖNIMÁDÓK TISZTA SZÍV NÉLKÜL ÉS NEM VAGYUNK
Tiszta szív nélkül - Nem értjük, látjuks, halljuk Istent. Értsd: önimádó és a magad készitette Istent imádó

25 Szeretettel várunk a jövő héten is!
UTOLSÓ ELŐADÁS Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak. Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mert övék a mennyeknek országa.

26 A Da Vinci Kód tévedéseiről, hazugságairól
PROGRAMAJÁNLÓ Jövő vasárnap délután 4 órakor KONFERENCIA A Da Vinci Kód tévedéseiről, hazugságairól

27 HITELES-E A BIBLIA? PROGRAMAJÁNLÓ Július 30-án, délután 2 órakor
Keresők Órája: HITELES-E A BIBLIA? Bereczki Tünde előadása


Letölteni ppt "Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek"

Hasonló előadás


Google Hirdetések