Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Gyógyítás határok nélkül a Körös-Maros közben-

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Gyógyítás határok nélkül a Körös-Maros közben-"— Előadás másolata:

1 Gyógyítás határok nélkül a Körös-Maros közben-
Arad-, és Békés megyei egészségügyi ellátás közös alapjainak megteremtése projekt

2 Előzmények 2008 december 3-i dátummal HURO/0802 néven kétfordulós pályázati felhívás jelent meg a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretén belül. 2-es prioritási tengely: „Társadalmi és gazdasági kohézió erősítése a határ menti térségben”. 2.4-es beavatkozási területet: „Egészségügy és közös veszélyelhárítás” 2.4.1-es tevékenységi területet: , „Közös egészségügyi infrastruktúra fejlesztése, veszélyelhárítás”. Feltételek: Rendelkezésre álló ERFA forrás EUR Pályázatot olyan partnerség nyújthatott be, melyet legalább 2, de legfeljebb 5 partner alkotott, és abból legalább egy a határ túloldaláról való. Egy pályázat maximálisan elnyerhető támogatása EUR. Az igénybe vehető támogatás megoszlása: Partner ERFA támogatás % Állami társfinanszírozás % Önrész % Magyar 85 10 5 Román 13 2

3 LEHETŐSÉG!!! A pályázati kiírásban meghatározott „Közös egészségügyi infrastruktúra fejlesztése, veszélyelhárítás” tevékenységi terület elméletileg lehetőséget kínált arra, hogy intézményünk fejlesztési forrást nyerjen valamely megoldandó problémájához, és egyúttal hozzájáruljon a program célkitűzéseinek megvalósításához.

4 Felvetődtek a kérdések.
Kit kérjünk fel határon átnyúló partnernek? Milyen fejlesztést a legésszerűbb ebből a forrásból végezni az adott helyzetben, mi az a probléma, amit legelőször meg kell oldani? Válaszok: Az első kérdésre adódott a válasz: Intézményünk a betegellátásban megyei szinten meghatározó. A határ túloldalán, a szomszédos Arad megyében pedig az Arad Megyei Sürgősségi Kórház rendelkezik ilyen szereppel. A második kérdés megválaszolásához alaposabb helyzetértékelésre volt szükség. Helyzetértékelésük eredményeként az elsődlegesen megoldandó problémát azonosítottuk.

5 A probléma megoldása és várható előnyök:
A lakosság határokon átnyúló egészségügyi ellátása bizonyos mértékig már ma is napi gyakorlat. Nagyságrendje azonban a valós igényektől és a potenciális lehetőségektől elmarad, annak ellenére, hogy a jogszabályi környezet és a két megye önkormányzata közötti megállapodás biztosítaná a keretet. A továbbfejlődés legfőbb akadálya a korszerű betegellátáshoz nélkülözhetetlen információáramlást biztosító informatikai rendszerek hiánya, illetve részleges hiánya. A probléma megoldása és várható előnyök: Projekt keretében kialakítandó egymással kommunikálni képes intézményi informatikai rendszerek alapul szolgálnának a sürgősségi ellátás koordinálásához a két kórház által ellátott határ menti területeken. Támogatnák egymás erőforrásainak és a felhalmozott szakmai tudás kölcsönösen optimális kihasználását különös tekintettel a diagnosztika, a sürgősségi ellátás és járványügyi feladatok, az idegsebészet, a haemodinamika, és az onkológia/radiotherápia területén.

6 Mi legyen a projekt címe?
Az ötlet fogadtatása: Az ötletet a kiszemelt partner intézmény és a fenntartó önkormányzat pozitívan fogadta. Mi legyen a projekt címe? A kialakítandó informatikai rendszer minden további együttműködés és közös betegellátás alapjaként is szolgálna. Gyógyítás határok nélkül a Körös-Maros közben- Arad-, és Békés megyei egészségügyi ellátás közös alapjainak megteremtése Dilemma: A kiírás szerint közös egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére lehetett pályázni. Tekinthető-e infrastruktúrának a pályázati kiírás fogalomrendszere szerint egy informatikai rendszer. Sikerült meggyőzni magunkat még néhány ellenvélemény mellett is, hogy igen.

7 Az informatikai rendszer kialakításánál figyelembe veendő szempontok és elvárások:
A rendszer teljes mértékben támogassa az intézményen belüli betegellátási folyamatokat. A digitális képi információk tárolását (elsősorban radiológia) és elérését is oldja meg. A két intézmény eltérő nyelvi és jogszabályi környezetben működik Intézményközi kommunikációra van már számos helyi vagy regionális próbálkozás, de nincs még hivatalosan elfogadott szabvány. Kitüntetetten kell kezelni az adatvédelmet. A két kórház ellátási területén működő háziorvosok is tudjanak pácienst előjegyezni, illetve azok vizsgálati eredményeit elérni.

8 Az intézményközi informatikai infrastruktúra modellje
Intézményközi kommunikációs rendszer Kórelőzmény megtekintése, Távleletezés, Konzultáció Intézményi Informatikai rendszer Intézményi Informatikai rendszer Gyulai Kórház Aradi Kórház Előjegyzés, vizsgálatkérés, vizsgálati eredmény lekérése az adott intézményi rendszer webes felületén Román háziorvos Magyar háziorvos

9 A projekt ötlet a 2009 február 16-i határidőre beadásra került 2 000 000 EUR költségvetéssel.
Értesítés az ötlet elfogadásáról, a második forduló indítása: 2009 október 6. A kidolgozott pályázati dokumentációt az utolsó, 2010 július 6-i határidőre adtuk le, 2011 január 1 és 2012 december 31 között tervezett projekt megvalósítással. A pályázat elfogadásáról és a támogatásról szóló értesítés 2011február 25-én érkezett meg. Elfogadott költségvetés: EUR. A végrehajtási időszak módosult: 2011 április december 31. További feltétel: A kialakítandó informatikai rendszerhez a projekt partnereken kívül a térségből más egészségügyi szolgáltatók csatlakozását is lehetővé kell tenni.

10 Az intézményközi informatikai infrastruktúra módosított modellje
Intézményközi kommunikációs rendszer Intézményi Informatikai rendszer Intézményi Informatikai rendszer Aradi Kórház Gyulai Kórház Kórelőzmény megtekintése, Távleletezés, Konzultáció Román háziorvos Magyar háziorvos Előjegyzés, vizsgálatkérés, vizsgálati eredmény lekérése az intézményközi rendszer webes felületén, vagy illesztett intézményi rendszerből Intézményi Informatikai rendszer Más, térségi Egészségügyi szolgáltató

11 A megvalósítás részletei Gyulai kórház intézményi rendszere:
Induló állapot: - A medikai rendszer a központi telephely, a Tüdő és Gyerekkórház alkotta központi hálózatban integráltan működik a labor és radiológiai rendszerrel, de technológiája elavult, a projekt céljainak megvalósításához nem alkalmas. - Néhány szakmai rendszer, mint tüdőgondozói, mammográfiai szűrő program, fogászati rendszer önállóan működik. - A többi külső telephely külön adatbázist használ. - A radiológia csak részben digitális, a hagyományos felvételek informatikai kezelése, továbbítása nem lehetséges. - A digitális képtároláshoz rendelkezésre álló tárolókapacitás a jelen állapot szerint is szűkös. - A labor rendszer megfelelő. - A gazdasági és gyógyszertári rendszerek megfelelőek, de nincsenek illesztve a medikai rendszerhez. - A számítógépes munkaállomások a jelen környezetben használhatók, de körülbelül 15%-uk nem alkalmasak egy korszerű rendszer használatára. - A hálózat a központi aktív elemek cseréje szükséges.

12 Tennivalók: - Medikai rendszer cseréje;
- Eddig önállóan működő szakmai rendszerek medikai rendszerbe való integrációja vagy kiváltása; - Labor és radiológiai rendszerek magasabb szinten történő integrációja; (labor eredmények átvétele feldolgozható formában, röntgen képek elérhetősége medikai rendszerből) - Szétszórt adatbázisok integrációja, régi adatok konvertálása; - Az új medikai rendszerhez szükséges hardver feltételek biztosítása; (Csak az okvetlenül szükséges hardver kerül beszerzésre.) - Digitális radiológia kiterjesztése a teljes intézményre; - PACS rendszer háttértár bővítés; - További képi modalitások illesztése;

13 Medikai rendszerrel szemben támasztott főbb elvárások:
- A rendszer tárolja egyetlen közös páciens törzshöz kapcsoltan, logikailag egy adatbázisban az intézmény valamennyi telephelyén és ellátási formában ellátott betegek ellátás során keletkezett adatait. - Feleljen meg minden jogszabályi előírásnak, a szállító biztosítsa a követést. - Támogassa a betegellátás folyamatait, biztosítsa az elektronikus Betegút-követést. - Támogassa az orvosi és ápolási dokumentációt. Ehhez rugalmasan kialakítható dokumentum formátumokat lehessen szerkeszteni. - Valamennyi finanszírozási, és előírt szakmai adatszolgáltatásra legyen alkalmas. - Beépített és felhasználó által összeállítható lekérdezésekkel támogassa a döntéshozói munkát. - Az egyes szakmai modulok mellet, felhasználó által kialakítható szakmai Űrlapok szerkesztését biztosítsa. - Felhasználói felülete legyen könnyen kezelhető, az adatrögzítés során hajtsa végre a formai és tartalmi, elsősorban finanszírozási szabályok szerinti ellenőrzést. - A külső telephelyek esetében, a jelenlegi Internet sávszélesség mellett is a felhasználói felület legyen eléggé gyors.

14 Digitális radiológia kiterjesztésével kapcsolatos tevékenységek
- Két direkt digitális röntgen készülék beszerzése és üzembe helyezése a Diagnosztikai tömbben; - A rendelőintézeti jobb állapotú analóg röntgen készülékek áthelyezése a Tüdőkórházba; - Egy képdigitalizáló készülék áthelyezése a diagnosztikai tömbből a Tüdőkórházba; - DICOM szerver kialakítása a Tüdőkórházban; - A tüdőkórházi és a központi DICOM szerver közötti kommunikáció kialakítása; - Egy képkiértékelő munkaállomás beszerzése;

15 A tevékenységek ütemezése
Tervezet idő Közbeszerzés 2011. jún. – szept. Medikai rendszer előkészítése 2011. okt. – jún. Medikai rendszer oktatása 2012. jún. – szept. Átállás új medikai rendszerre 2012. szept. Direkt digitális röntgen készülékek beszerzése, beüzemelése 2011. okt. – feb. PACS rendszer háttértár bővítés Tüdőkórházi röntgen digitalizálása 2012. ápr. – aug.

16 Aradi kórház intézményi rendszere:
Induló állapot: - A medikai rendszer nem fedi le a teljes betegellátási folyamatot, és nem is érhető el minden munkahelyen, ahol szükséges lenne. Kommunikál a labor rendszerrel. A külső telephelyeken nem működik. - A radiológia direkt digitális, eszközökkel rendelkezik, de egyáltalán nincs PACS rendszer. - A labor rendszer a vizsgálatkéréseket nehézkesen kezeli. - A használható számítógépes munkaállomások száma messze nem elég az igények kielégítésére. - A hálózat ad-hoc jelleggel épült, teljesen új hálózat kialakítása szükséges.

17 Az új rendszer moduljaival szemben támasztott főbb elvárások
Tennivalók: - Strukturált, korszerű hálózat kiépítése és szerverterem kialakítása; - Új medikai és labor rendszer bevezetése; - Az eddig összegyűlt adatok migrálása az új rendszer alá; - PACS rendszer kialakítása; - Labor és PACS rendszerek magas szinten történő integrációja; (labor eredmények átvétele feldolgozható formában, röntgen képek elérhetősége medikai rendszerből) - A szükséges hardver feltételek biztosítása; Az új rendszer moduljaival szemben támasztott főbb elvárások ugyanazok, mint a gyulai kórház esetében.

18 A tevékenységek ütemezése
Tervezet idő Közbeszerzés 2011. jún. – szept. Hálózatépítés 2011. szept. – máj. Medikai, labor, radiológia rendszer előkészítés 2011. szept.– jún. Hardver infrastruktúra beszerzése, beüzemelése 2012. jan. – júl. Oktatások 2012. jún. – 2012.szept. PACS rendszer indítása 2012. máj. – júl. Medikai és labor rendszer indítása 2012. szept.

19 Intézményközi kommunikációs rendszer
Nehézségek: Az OEP projektünket jóváhagyó nyilatkozatában előírta, hogy az adatvédelmi biztossal szükséges véleményeztetni a rendszert bevezetés előtt. Az adatvédelemi törvényeknek megfelelő hozzáférési szabályok beépítése jelentősen bonyolítja az egyszerűnek tűnő feladatot. Az intézményközi kommunikációra nincs központilag, hivatalosan kiadott szabvány. (Bár előbb, de inkább utóbb, lesz.) Nincs olyan működő minta, amit változtatás nélkül át lehetne venni. A létező megoldások vagy megfelelnek az adatvédelmi szempontoknak, de túl bonyolultak, vagy egyáltalán nem felelnek meg. A működő (vagy elméletileg működő) rendszerek lényegesen nagyobb költségvetéssel készültek, mint ami esetünkben rendelkezésünkre áll erre a célra. A két ország eltérő nyelvi és jogszabályi környezetet jelent.

20 A nehézségek áthidalása
Szűkös költségkeret: Csak olyan funkciókat valósítunk meg, ami az egészségügyi szolgáltatók kommunikációjához okvetlenül szükséges. Például, nem biztosítunk szolgáltatást közvetlenül a páciensek felé. Eltérő nyelvi környezet: Kétnyelvű felhasználói felület, kódolt értékek (diagnózis, beavatkozás) Nyelvi megfeleltetése; Adatvédelem: Jelszavas hozzáférés, naplózás; Kritikusabb műveletek csak illesztett intézményi rendszerből indítva végezhetők.

21 Alapelvek Működés: Adatvédelem:
Működés: Az intézményközi kommunikációs modul továbbítja az egyes egészségügyi szolgáltatóktól kiinduló, más szolgáltató intézményi rendszerében tárolt, vagy más szolgáltató által feldolgozandó páciens-adatokra vonatkozó adatkezelési kéréseket, szolgáltatja a kért adatokat. Az intézményi rendszerek abban az esetben tudják fogadni és feldolgozni a kéréseket, válaszként továbbítani az adatokat, ha megfelelő illesztő felülettel rendelkeznek az intézményközi rendszer felé. A modul szolgáltatásai elérhetők az intézményi rendszerből indítva, de korlátozott funkcionalitással önállóan, böngészőből indítva is. Adatvédelem: A jelszavas hozzáférés védelem és a tevékenységek naplózása mellett egy beépített, korlátozásokat magában foglaló szabályrendszer segíti annak az elvnek a betartását, hogy egy adott intézményben tárolt beteg-adathoz más egészségügyi szolgáltató csak abban az esetben férjen hozzá, ha az adott körülmények között a beteg ellátása érdekében az adatok elérése elméletileg szükséges lehet. Például, csak az ellátás alatt álló páciens kórelőzményét engedi lekérni a rendszer.

22 Funkciók -          Kórelőzmények megtekintése: Az „A” egészségügyi szolgáltatónál ellátás alatt álló beteg korábbi vizsgálati eredményeit, záró dokumentumait kéri le az ellátó orvos „B” egészségügyi szolgáltató adatbázisából. -  Távleletezés, vagy konzultáció kérése: Az „A” egészségügyi szolgáltatónál végzett diagnosztikai vizsgálat (elsősorban képalkotó) eredményét küldik a „B” egészségügyi szolgáltatónál dolgozó szakértőnek leletezés, vagy konzultáció céljából. A leletező orvos ilyenkor további információkat kérhet le az „A” szolgáltató adatbázisából. Mindezt úgy kell megoldani, hogy a beteg személyazonossága ne váljon ismertté a leletező számára, ugyanakkor a keletkezett leletet, véleményt a rendszer hozzá tudja kapcsolni a beteghez az „A” szolgáltató adatbázisában. -         Előjegyzés: A háziorvos vagy valamely szakrendelő, kórház munkatársa elektronikusan beteget jegyez elő vizsgálatra, vagy ellátásra más egészségügyi szolgáltatóhoz időpont-foglalással. -         Vizsgálatkérés mintából: A háziorvos vagy valamely szakrendelő, kórház munkatársa elektronikusan kér vizsgálatot beküldött mintából, vagy helyszíni mintavétellel más egészségügyi szolgáltatótól. (labor, citológia, szövettan) -         Kért vizsgálatok, illetve ellátások eredményeinek, záró dokumentumainak lekérdezése a kérő részéről: Háziorvos illetve valamely szakrendelő, kórház munkatársa lekérdezi az általa, illetve az adott szolgáltatótól beutalt beteg vizsgálati eredményeit, a vizsgálatot végző egészségügyi szolgáltató adatbázisából.

23 A rendszer megvalósítása
Magát az intézményközi rendszert terveink szerint a gyulai medikai rendszer Beszállítója valósítja meg. A beszállító a fejlesztés elején ki kell, hogy dolgozza az intézményi rendszer felőli illesztő felület tervét és pontos leírását, amit az Aradi intézményi rendszer fejlesztője és a későbbiekben az együttműködéshez Csatlakozni kívánó egészségügyi szolgáltatók részére rendelkezésre kell, hogy bocsásson. A rendszer bevezetésére az intézményi rendszerek üzembe helyezését követően Kerül sor a projekt utolsó lépéseként.


Letölteni ppt "Gyógyítás határok nélkül a Körös-Maros közben-"

Hasonló előadás


Google Hirdetések