Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Fogságban tartott madarak életkora

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Fogságban tartott madarak életkora"— Előadás másolata:

1 Fogságban tartott madarak életkora

2 A fogságban tartott madarak életkora
A fogságban tartott papagájok átlagéletkora sokkal rövidebb, mint szabadon élő társaiké. Ez szoros összefüggésben áll a táplálkozási hiányosságokkal és az esetleges betegségek korai felismerésének és kezelésének elmulasztásával. A madarak mindent megtesznek azért, hogy eltitkolják betegségüket, mígnem eljutnak addig a pontig, hogy már túl betegek a felépüléshez. A következő felsorolás a különböző madárfajok átlagéletkorát mutatja be (ne feledjük, hogy a madár életkilátásait nagyban befolyásolja, hogy egészségesen tápláljuk-e és hogy milyen rendszeresen visszük állatorvosi ellenőrzésre):

3 Hullámos papagáj A hullámos papagájok átlagosan 7-10 évig élnek, de 1-1 példány a 15 éves kort is megéri.

4 Ara Ismertek olyan arák, amelyek még fogságban is több mint 50 évig éltek. Megfelelő táplálással és rendszeres állatorvosi ellenőrzéssel mi is elérhetjük, hogy madarunk megérje a éves kort. A kisebb, "mini" arák átlagéletkora inkább a 30-hoz van közelebb.

5 Kakadu igazi éke 12 centiméter hosszú bóbitája, mely izgalmi állapotban koronaszerűen veszi körül fejét.  Úgy tartják, hogy a kakaduk fogságban is több mint 40 évet élnek. Megfelelő táplálással és madárgyógyászi felügyelettel biztosan elélnek évig.

6 Amazonpapagáj Az amazonpapagájok elérhetik az 50 éves kort vagy akár még magasabb életkort is, ha az igényeiknek megfelelően gondozzuk őket. Az átlagéletkoruk azonban nem sokkal több mint 20 év. Nagyon hajlamosak az elhízásra és a zsírmáj kialakulására, melyek halálosak lehetnek.

7 Nimfapapagáj A nimfák akár 20-25 évig is élhetnek.
Átmeneti fajnak számít a kakaduk és a laposfarkú papagájok között. Korábban a papagájfélék családjába sorolták, de bizonyos anatómiai tulajdonságai és viselkedésükben fellelhető sajátosságok miatt a kakadufélék közé sorolták át. Testhossza 32 centiméter. Alapszíne szürke, némelyik madár sötétebb vagy enyhén barnás árnyalatú. A domesztikált egyedek között albínó, lutínó és izabellaszínű egyedek is akadnak. Az eredeti, vadon élő alak és a háziasított egyedek színezete között sok átmeneti alak létezik. Homloka, feje tetejének elülső része, a pofa- és a toroktájék sárga. Arcrészén rózsaszínű folt, szárnyán fehér szárnyfolt található. Felálló tollbóbitát visel. 

8 Jákópapagáj A jákópapagájok fogságban akár 50 évig is elélhetnek. Megfelelő étrenddel és gondoskodással, valamint rendszeres állatorvosi felügyelettel legalább 25 évig élnek. Nagyon intelligensek, azonban hajlamosak - az unalomnak vagy stressznek betudható - tolltépkedésre és öncsonkításra, ami hozzájárulhat élettartamuk csökkenéséhez. Ékfarkú papagáj Ezek a zajos, bajkeverő kis papagájok általában 15-20, de az is előfordulhat, hogy akár évig is élnek. Pionus A pionusuk megfelelő gondoskodás mellett több mint 30 évet élnek. Átlagéletkoruk körülbelül 15 év. A kanári évig él

9 Lóri és lóripapagáj Általában évig élnek. A nőstények átlagéletkora alacsonyabb, mint a hímeké. Ez a szaporodási problémáknak - ilyen például a krónikus tojásrakás - tudható be.

10 A sándorpapagájok nagyon meghálálják a gondos ápolást és az állatorvosi felügyeletet, ilyen esetben több mint 18 évig élnek. Fajtájuktól függően az átlagéletkoruk 15 és 18 év között mozog. Verébpapagáj A verébpapagájok körülbelül 15 évet élnek, de nem ritkán előfordulhat, hogy megünnepelhetjük a 20. születésnapjukat is.

11 Törpepapagáj A törpepapagájok átlagéletkora 10 év körül van. Időnként találkozhatunk 15 vagy akár 20 éves egyeddel is. Hajlamosak az elhízásra és az ezzel együtt járó betegségekre.

12 Az első vedlés után - ami körülbelül 15 hónaposan következik be - a kifejlett kori tollazatuk jóval pigmentáltabb, mint korábban. Az idős madarakat a durvább tollazatukról lehet felismerni, amely különösen a szárny és farok tollazaton szembetűnő. A láb és a lábszár a kor előrehaladtával pikkelyesebbé válik. Kanári Kanárik évig is elélhetnek, átlagéletkoruk azonban év. Egy éves kor alatt könnyen megkülönböztethető a fiatal kanári a felnőtt madártól. Amikor a fiatal madarak elhagyják a fészket, puha pihés tollazatuk van és halvány rózsaszín lábuk.

13 Papagájok Hullámos papagáj: Hossza 18cm, szárnyhossza 9,6cm, farka 10cm, csőre 0,9-1cm. Élőhelye Ausztrália. Szaporodása: évente 3-szor is költhet, fészekalja 4-6 tojásból áll. Odú mérete 18x18x25. Tartása kolóniába vagy külön is tarthattyuk. Tápláléka köles, napraforgó magot ne aggyunk neki, gyümölcs, sajt, répa. Más madarakkal is megmarad, de a legjobban nimfával marad meg. Átlag életkora 10-15év.                                                          Énekes papagáj: Hossza 26cm, farka 13-15cm, csőre 1,1-1,2cm. Élőhely Délkelet-Ausztrália. Mutációk a sárga színű, és izabellaszinű. Tápláléka magvak, és növényi részek. Szaporodása: fészekalja 4-7 db tojás is lehet. Odú mérete 25x25x35cm. Egy évben kétszer költ.                                 Rozella papagáj: Hossza 30cm, szárny 15,5cm, farka16cm, csőre 16cm hosszú. Élőhely Délkelet-Ausztrália. Szaporodása: fészekalja 4-9 db tojásból is állhat, egy évben álltalába kétszer költ. Az ajánlott odúméret, 22x22x60cm. Tápláléka magvak, gyümölcsök és zöldségek.                                    

14 Sándorpapagáj: Hossza 58 cm, szárny cm hosszú, farka cm, csőre 3-3,5 cm. Élőhely Dél-India. Tartás: célszerű volierben tartani, télen fagymentes helyen kell tartani, kolóniában jobban érzik magukat. Tápláléka magvak, virágok, nektár és lárvák. Tenyésztése általába nem szokott gondot okozni, fészekalja 2-4 db tojásból áll. Ódú mérete 40x40x60 cm-es legyen. Egy évben álltalába egyszer szokott költeni.                       Hegyi papagáj: Hossza 40cm, szárny cm, farka 22 cm hosszú. Élőhely Délkelet és Délnyugat-Ausztrália. Szaporordása: Kotlási időszak január és augusztus közé esik. Fészekalja 3-6 db tójásból áll. Odú mérete 30x30x150, 8 cm röppnyílással. A fiókák napos korba önállóak. Évente két költés is lehetséges. A tojók egy éves korukba ivarérettek, a hím egy picit később ivarérettek. Két éves kor elött ne engedjük költeni. Tartása volierben célszerű, hideget jól bírja hosszú életü madár. Tápláléka magvak, köles.  

15 Katalin papagáj: Hossza 16 cm, szárnya 10,5 cm, farka 5,5 cm, csőre 1,2 cm hosszú. Élőhelye:  Dél-Mexikó. Tenyésztése nem szokott gondot okozni. Kotlási idő 20 nap, nimfapapagáj odúja megfelelő számára. Fészekalja 3-4 db tojásból áll. Az odú belsejét korhadó fadarabkákkal kell megtölteni. Évente három költés is lehetséges. Tartása: Nem igényel nagy helyet, álltalába más madarakkal is megfér, nem hangos madár. Tápláléka többféle magkeverék, sok gyümölcsöt  nagyon szeret pl (alma, szőlő,) persze a zöldséget is szereti. Kerti volierbe vagy fedett helyen áttelelhető. Kéksapkás papagáj: Hossza 45 cm, szárnya cm, farka cm, csőre 1,5 cm hosszú. A tojó szine halványabb mint a hímé. Élőhelye, Nyugat, és Közép-Ausztrália. Tenyésztése kolóniába célszerü, évente két költés is lehetséges. Fészekalja 4-6 db tojásból áll. Kotlási idő 23 nap. Ennél a fajnál gyakori a tojástörés. Hangja rendkívül éles.                                          

16 Rózsásfejű törpepapagáj: Hossza 15 cm, szárnya 10 cm, farka 4-5 cm, csőre 1,70 cm hosszú. A tojó és a him egyforma, csak szeméremcsont hézag segítségével különböztethettyük meg. A fiatalok 4 hónapos korba szinesednek ki. Élőhelye: Namíbia, Ngami-övezet, tengerpartokon vagy tőle délre él. Tápláléka: magvak és bogyók, vadonba nagy károkat tesz a földeken. Tartása: Volierbe célszerü több párat együtt tartani. A hőmérséklet ne csökkenjen 15°C álá. Tenyésztése, nem nehéz feladat. Fészekalja 4-5 db tojásból áll. Odúmérete a hullámospapagájéval megeggyezik, az odút fűzfavesszővel szokta megrakni. Egy évben két költésnél többet ne engedjünk.                         Ékes papagáj: Hossza 20 cm, szárnya cm, farka 10 cm, csőre 1 cm hosszú. Élőhelye, Délkelet-Ausztrália. Tartása, volierbe célszerű elhelyezni. Tartható más madarakkal, csak költéskor különiccsük el, még saját fajtársátol is. A hím saját családjára is veszéjes lehet. Tenyésztése nem szokott gondot okozni. Évente két költésné ne engedéjezzünk többet. Fészekalja álltalába 4-5 db tojásból szokott állni. Kotlási idő napból áll. A tojó egyedül költ. Tápláléka, többféle magvak, keveset iszik, nagyon szeret fürödni.  

17 Kanári jellemzése Sikeresen betelepítették a Hawaii szigetekre. Számos sikertelen betelepítési kísérlet történt szerte a Földön, így Ausztrália, az Egyesült Államok, a Bermuda-szigetek, Új-Zéland, Anglia és Olaszország területén is megpróbálták meghonosítani ezt a kedvelt madarat. Hossza centiméter, szárnyfesztávolsága centiméter, testtömege gramm. A vadon élő madarak tollazata felül szürkésbarna, míg melle és fara zöldessárga. Sokféle színváltozata van mint, kalitkamadárnak.

18 Pinty A pintyek akár évig is élnek; az átlagéletkoruk azonban közelebb van az 5-10 évhez.

19 Gould amandina Étrendje: Javasolt magkeverék: 50% fehérköles, 25% fénymag, 25% muhar. Egyéb apró magvak, úgy mint néger köles stb. A fürtös kölest csomókban akasszuk eléjük, rákapaszkodva minden mennyiséget elfogyasztanak belole. Kiegészítésként nyugodtan adhatunk madarunknak tojásos eleséget, almát, salátát (óvatosan).

20 Fürj

21 Japánfürj keltetés

22 Japánfürjek

23 A Japán fürj tenyésztése tartása
Fürjet tarthatjuk zárt és nyitott helyen. A nyitott helyet inkább nyáron alkalmazzuk. A zárt helyiséget egész évben. Minden épület illetve építmény szóba jöhet. Mentes legyen minden nemű külső támadásoktól víztől és huzattól. Nem jöhet szóba a pince, nyirkos és sötét tulajdonságával. Helyiség jól zárható és könnyen megközelíthető legyen. Az épület vagy építmény felújításakor vagy hozzá- építésekor, törekedjünk arra hogy rést ne hagyjunk, esetleges kis ragadózóknak, és patkányoknak, utolsó sorban a fürjeknek is, hiszen azon keresztül is eltűnhetnek. Nyitott helyiség ami a szabad ég alatt van, rengeteg változata ismert. A fürjet olyan helyre rakjuk ahol árnyék is van, a lezúduló eső a leggyorsabban távozik az udvarából, és nincs viharzónában, és szél mentes helyen legyenek. Külső hatásként említeném a nagy ragadozók (kutya, macska, héja stb) kizárását. Ha van villanypásztor, utána rendes erős kerítés, végül csibe háló, tetejére madár háló. Ezeket feltétlenül használjuk, ha nem akarnak meglepetést. Télre minden szabadon tartott fürjet, a számukra kialakított zárt helyiségbe kell vinni.

24 Etetés   a kedveltetésből tartottaknál egyszerűbb és olcsóbb. Kisebb kiszerelésben kapható fürjeknek gyártott eleség. Nagyobb számban tartottaknál a fürjtáp már drágább. Ezért vagy magunk vagyunk készíteni, vagy olcsóbb beszerzés után nézünk. A fürjek étrendjében a legfontosabb összetevőknek kell tartalmaznia. * vitaminok * nyomelemek * ásványi anyagok * fehérjék * sók Étrendjükben főtt tojásfehérje, őrölt tojáshéj, túró, liszt és csontkukacok rovar lárvák, hangyatojás, gabona és olajos magvak szerepelnek. Nem hiányozhat a zöldeleség, mely fehérjét illetve vitaminokat tartalmaz. 

25  Mikor kezd el tojni?  Az első tojás, normális körülmények közt, kelésük után 4.hónapban várható. De ha télen nem fűtünk és nem adjuk meg a napi 16 órás világítást, akkor tavasszal újult erővel egy fürjtyúk 3 illetve ritkán 4 ciklusban tojik. Ha fent említett téli körülményt biztosítjuk, a tojás nem szakad meg. hátránya az lesz, hogy a fürj tojáshozam kapacitása egy év múlva erősen lecsökken. Egyes rosszindulatú fürjtenyésztő ilyenkor megszabadulni készül az állományától, felszámolás címen. Vásárláskor érdemes rákérdezni, hogy télen tojtak-e és milyen körülmények közt voltak tartva. Mennyi idő után lesz fürjhús? Negyedik hónaptól folyamatosan. Először a többségben lévő fürjkakasokat szelektáljuk ki, majd, egy év után a leselejtezésre váró fürjtojókat.

26 Galamb A galambok általában évet élnek.

27

28 Kacagó gerle Eredeti élőhelye: Északkelet-Afrika és India, de előfordul a Balkán-félszigeten is. Fészekalj: 2 tojásdad, fényes fehér tojás. Kotlási idő: 14-16 nap. Kirepülési idő: 15-17 nap. A szülők kb. egy hónapos korukig etetik a fiókákat. Átlagos élettartam: 8 év. Méretük: kb. 28 cm. Elhelyezésük minimum 80x90x90-es kalitkában, de legjobb számukra egy tágasabb röpde. A röpdében egy, három vagy annál több párt tartsunk, sosem kettőt mert abból csak harc lesz. A domináns pár kiszorítja a gyengébbet. Tarthatjuk őket együtt pintyekkel, kisebb papagájokkal, fácánokkal együtt. Télen enyhén fűtött helyen teleltessük őket. Ivarérettségüket  kb. 8 hónapos korukra érik el. Nagyon szapora fajta, ha jól érzik magukat, évente 12 fiókát is felnevelnek.

29 Gyémántgalamb Elterjedése: Közép-és Észak Ausztrália.
Fészekalj: 2 tojásdad, fehér tojás. Kotlási idő: nap, mindkét nem kotlik. Kirepülési idő: nap. Átlagos élettartam: 8 év Mérete :19 cm. A gyémántgalambocska a legkisebb tenyésztett galambok egyike. Nevét apró, ék alakú, fehér szárnyfoltjáról kapta. A gyémántgalamb rendkívül jámbor, csendes jószág. Más madarakkal együtt azért nem ajánlatos tartani, mert még a mellette törpének tekinthető zebrapintyek is képesek megkopasztani és tollait fészekanyagnak felhasználni, ugyanis a gyémántgalamb ellenállás nélkül mindent eltűr. Valamiféle agresszivitás esetleg akkor tapasztalható, ha több madárkát tartunk közösen és a hímek vetélkednek a tojók kegyeiért. Etetés-itatás Eleség tekintetében a gyémántgalamb nem válogatós, szívesen fogyasztja a készen kapható pintykeveréket vagy kanárieleséget egyaránt. Fiókaneveléshez a lágyeleség adagolása elengedhetetlenül szükséges. Tavasztól a kertünkben található tyúkhúrt is szívesen fogyasztja. Fészkelőhelynek megfelelő számára egy kis kosár, vagy a kanáriknál is használt nyitott fészek. Ellenálló faj, gyakran egész télen kint tartható, ha méretes, huzatmentes védőházikót bocsátunk rendelkezésükre, ahová a nyírkos idő elől elhúzódhat. Elterjedése: Közép-és Észak Ausztrália. Élőhelye: nyílt, füves síkságok, száraz cserjések, szántók, kertek, parkok.

30 Tőkésréce Cigányréce

31 Tőkésréce család

32 Kacsa és hattyú Fajtól függően a kacsák és a hattyúk életkora valahol 10 és 30 év között helyezkedik el.

33 Récék Balra fent kanalas réce (Anas clypeata), alatta üstökösréce (Netta rufina), az előtérben nyílfarkú réce (Anas acuta), valamint egy csörgő réce (Anas crecca) látható a részleten.

34  előtérben tőkés réce (Anas platyrhynchos), mögötte kendermagos réce (Anas strepera), jellegzetes vörösbarna fejjel és nyakkal barátréce (Aythya ferina), mellette böjti réce (Anas querquedula) látható, a repülő alak pedig egy cigáynréce (Aythya nyroca).

35 Mandarinrécék

36 Hattyúk életkora valahol 10 és 30 év között helyezkedik el.

37 Gondozás, ápolás Foglalkozzunk rendszeresen madarainkkal, lehetőség szerint éljünk közöttük. Utóbbi, még ha kevés idő jut is rá nagyon fontos, mert az eredményes tenyésztés egyik alapfeltétele, hogy az ember és a madár „bizalmi kapcsolatba" kerüljön egymással, a madarak befogadják gazdá­jukat. Mikor ezt sikerül elérni, természetessé válik minden szükséges be­avatkozás, (takarítás, fészekellenőrzés, fészekcsere, tojások elszedése-visszarakása, gyűrűzés, csőr- karom kurtítás stb.), de az sem lényegte­len, hogy ily módon azonnal észrevesszük a legkisebb változást is, ha­ladéktalanul beavatkozhatnak, ha szükséges. A madarak ellátásánál vannak napi és ritkábban, vagy alkalomszerűen elvégzendő feladataink.

38 Naponta:  lehetőleg reggel mossuk ki az itatókat, (ha szükséges az etetőket is) etessünk, itassunk. Nyáron, nagy melegben nap közben is cseréljük a vizet, a lágyeleség maradékát dobjuk ki, pótoljuk frissel. Az egészséges, ápolt tollazat kialakításához nagyon fontos a madarak rendszeres fürdetése, amit igényelnek és akár minden nap élnek a fel­kínált lehetőséggel (5. kép). A fürdető edényt ne hagyjuk állandóan a kalitkában, vagy röpdében. Gyorsan megszokják, és nagyon szeretik a kanárik, ha állott vízzel virágpermetezőből lepermetezzük őket. Zuhanyozási szándékukat egyértelműen kifejezik. Ne erőltessük a dolgot, ha félrehúzódnak, vagy idegesen röpködnek a vízpermet elől. A fürdetésnek ez a módja egyenértékű a lubickolással, de nem okoz tócsákat, és kevesebb időt igényel. Fürdő. A madarak tollazatuk tisztántartása érdekében szoktak fürödni, porban és vízben egyaránt. Nagy melegben hűsítik is a testüket a vízben. A jó madárfürdő az, amelyiket kívülről lehet a kalitka ajtajára akasztani, ez ugyanis kevésbé szennyeződik, mint ha csak egy tál vizet tennénk a kalitka aljába. A trópusi esőerdőkből származó madarak a fürdőn kívül szívesen veszik a langyos vizes lepermetezést is, ezek a madarak ugyanis élőhelyükön naponta megáznak az esőben.

39 Hetente végezzük el  a kalitkák, röpdék gyors takarítását. Kalitkában az általában ajánlott szitáit sóder helyett használjunk papírt. Legjobb a hullámpapír, de bármilyen jó nedvszívó képességű papír megfelel. Kerüljük a napilapok használatát, mert a tojó - különösen fészeképítéskor - szívesen tépkedi az aljzatot, a festék problémát okozhat. A papír alkalmazásával a gyors takarítás valóban gyorsan elvégezhető. Semmi nem ragad, lé a fiók aljára, a méretre szabott papír a szeméttel együtt pillanatok alatt összetekerhető, cserélhető.

40 Havonta, hathetente szükséges
 a kalitkák és tartozékok, röpdék fertőtlenítése. Erre a célra - a használati tájékoztatóban előírt hígításban - tökéletesen megfelelnek a háztartásban használatos tisztító-fertőtlenítő szerek. A felületeket, rácsokat alaposan mossuk le, a tartozékokat, ülőpálcákat áztassuk percig, majd mossuk át. A tartozékokat ajánla­tos tiszta vízzel öblíteni. A fertőtlenítés lényegesen nagyobb tortúrával jár, mint a heti takarítás, de különösen a tenyész szezonban és nyáron elkerülhetetlen. Munkánkat lényegesen megkönnyíthetjük, ha az azonos rendeltetésű kalitkákból van legalább egy-egy tartalékunk, mert így a madarakat komolyabb háborgatás nélkül - akár kotlás, vagy fiókanevelés közben is - folyamatosan a rendbetett kalitkába átpakolva elvé­gezhetjük a munkát. 

41 Évente egy alkalommal feltétlenül el kell végezni
 a madárház, a röpdék falazatának festését, meszelést. Szerencsés, ha erre az időre állományunkat - ha szűkösebb körülmények közé is - át tudjuk helyezni valahová. Amennyiben erre nincs mód a felújítást a tenyész szezon előtt végezzük, amikor a legkevesebb madarunk van. Ez az időszak általá­ban késő ősz - telelő, tehát az időjárás nem teszi lehetővé, hogy a munkák alatt az ablakok, vagy ajtó állandóan nyitva legyen. A falak fertőtlenítő lemosását, festését szakaszosan végezzük, mert a hirtelen megnövekvő páratartalom újabb vedlést válthat ki!

42 Alkalomszerűen végezzük
a csőr és karmok kurtítását. A szarurészek túlnövése nem kóros elváltozás, de bekövetkezésekor feltétlenül be kell avatkoznunk. A hosszú felső csőrkáva akadályozza a madarat a táplálék felvételben, a fiókák gondozásában. A hosszú karmok beakadhatnak, leszakadhatnak, akadályozzák a stabil rúdfogást, elősegítik a frissen kikelt fiókák fészekből való kihurcolását is. A kurtítás rendkívül egyszerű. Fordítsuk a madár lábát fény felé, így jól láthatóvá válik a karomban levő vérerecske. Ennek végétől kb. l mm-re éles manikűr ollóval ferdén vágjuk le a túlnőtt részt. Ha a műveletet körültekintően végezzük, akkor nem történik baj, de ha mégis belevágnánk az érbe, ak­kor gázlángon felhevített tűvel „süssük el" a vérző karomvéget, mert ez a típusú vérzés nehezen csillapodik. A csőr kurtítását az alsó csőrkáva vonalában ívesen végezzük. A művelet nem okoz különösebb „megrázkódtatást" a madaraknak, ha a vágás „darabosra" sikerült, finom körömreszelővel korrigálható.

43 Selyemtyúk A selyemtyúk a házityúk egyik fajtája, amelynek egyedi a tollazata, tapintása olyan selymes, és puha, mint a selyem. Tulajdonságai Ennek a fajtának a bőre, a húsa és a csontja sötétkék színű, világoskék a fülcimpája, a szemei feketék, és a lábain 5-5 ujj található, a többi baromfi fajtának csak 4-4. Általában a selyemkakas 1,4-1,7 kg és a selyemtyúk 1,1-1,4 kg. A sötétkék hús miatt Európában inkább csak díszbaromfiként tartják. A tyúkok közül ez a fajta a legnyugodtabb és legbarátságosabb, hamar megszokja az emberi kezet. Engedelmes fajta. A tyúk rendkívül jó kotlós, remek anya. Kb. három tojást tojik egy héten.

44 A hint horoz viador egy törökországi viador tyúkfajta.
Fajtatörténet  Eredetük Indiában keresendő. Törökországban nagy jelentősége van a kakasviadaloknak, mindenütt rendeznek kisebb-nagyobb kakasviadalokat. Nagyobb városokban meglehetősen nagy rendezvényeket szerveznek, ahol közeli és távoli tenyésztők is találkoznak, üzletelnek, tapasztalatot cserélnek. A hint horoz nagyon kitartó és kedvelt harcos, akár 2 óráig is eltarthat egy küzdelem. Fajtabélyegek, színváltozatok  Háta rövid, széles, erősen lejtő. Farktollai esőek, rövid, keskeny farktollakkal. Melltájék széles, izmos. Szárnyak előrenézőek, párhuzamosak a hátvonallal. Feje erős, rövid, kicsi, széles homlokkal. Arca piros, szemek nagyok és lehetőség szerint fehérek. Csőr ragadozó madárszerű, rövid, erős, enyhén görbült, sárga. Taraja fejletlen, rövid borsótaraj. Füllebenyek jelentéktelenek, pirosak. Nyaka enyhén hajlított, nem túl hosszú. Széles terpeszben áll, combok rövidek, nagyon izmosak. Csüd rövid, erős csontozatú, sárga. Tollazata nem sűrű, erős és testhez simuló. Színváltozatok: Vöröstarka, vadas, fácánbarna, búzaszínű, feketetarka, fehér, kéktarka, kék, kék-ezüst. Tulajdonságok  A hint horoz valószínűleg az egyik legelterjedtebb viadorfajta. A viadorok egy nagyon különleges tyúkfajta csoport. Kakasaik szembeszállnak és igyekeznek védelmezni csapatukat ragadozó madarakkal, varjúfélékkel szemben.

45 A hint horoz viador Általános tulajdonságok: Súlyakakas 3 - 4,5kg,
tojó 2,5-3 kg Gyűrűmérete kakas 22, tojó 20 Tenyésztojás tömege: 55 g Tojáshéj színe: barnás Éves tojáshozama: 60 db

46 Általános tulajdonságok:
A yokohama egy Japán kitenyésztésű dísztyúkfajta. Fajtatörténet Keletkezésének pontos története nem tisztázott. 1869-ban került Németországban. Fajtabélyegek, színváltozatok Háta hosszú, nem túl széles. Farktollát vízszintesen hordja, tollai szélesek, olykor elérhetik az 1 métert is. Melltájéka magasan hordott, kissé lekerekített. Szárnya közepes méretű, magasan hordott. Feje közepes nagyságú, hússzukás, lapos, nem túl széles. Arca piros, kicsi. Szemei vörösek. Csőre középhosszú, sárga.  Taraja kicsi dudoros- vagy epertípusú. Füllebenye kicsi, piros. Toroklebenye kicsi, csupasz. Nyaka sovány, kinyújtott. Combok soványak, csüd igen finom csontozatú, sárga. Tollazat tapintása finom, piha. Színváltozatok: Vörös-nyerges, fehér. Tulajdonságok Viador megjelenésű, nyújtott, hosszú farktollazatú tyúkfajta. A tojók viszonylag jó kotlósok. Yokohama Általános tulajdonságok: Súlya kakas 1,7–2 kg, tojó 1-1,5 kg Gyűrűmérete kakas 18, tojó 16 Tenyésztojás tömege 40 g Tojáshéj színe agyarszínű Éves tojáshozama 80 db

47 Papagájok egészségvédelme
A helytelen étrend tünetei:  a toll a tokban maradhat (B vitaminnal megelőzhetjük ezt a problémát) vedlést követően abnormális tollak kinövése (pl. jákóknál a szürke toll helyett világosbarna tollak nőnek) Ennek oka a hiányos táplálkozás lehet. Helyes étrenddel ez elkerülhető és helyreállítható a normális színezetű tollak kinövése. hírtelen színváltozás. Pl ha a zöld papagáj sárgára vagy vöröses színre színeződik, esetleg máj, vagy vesebetegséggel küzd.

48 Tollcsipkedés Miért kopasztja meg a madaram saját tollazatát? A tolltépés vagy magatartási probléma, vagy egészségügyi oka van. Állatorvos segítségével ajánlatos kizárni az egészségügyi okokat, gyakoribb azonban, hogy magatartásbeli probléma az ok. Ez könnyen megszokássá válhat, ami ha egyszer kialakult, nehéz megszüntetni. Íme néhány tanács, ahogy megpróbálhatod megakadályozni a tolltépkedést: 1. A papagájaidnak legyen mindig csípnivalójuk! Erre kiválóan alkalmas egy kis faág a kertből. Különösen megfelel a fűzfa, alma és a körteág. A kisállat szaküzletekben is számos játék kapható, ilyen például a hinta. 2. Megfelelő táplálékot kell biztosítani a madárnak, különösen fontos a kielégítő kalciumellátás. Kiváló kalciumforrás a szépia. 3. Rendszeresen fürdesd a madarad! 4. Próbáld megvédeni a fizikai behatásoktól és amennyire lehetséges, próbálj stresszmentes környezetet biztosítani madaradnak. 5. Biztosíts megfelelő pihenési lehetőséget. A tolltépés oka talán a zsúfolt, zajos, túlságosan aktív környezet, ami miatt madarad nem tud eleget pihenni.


Letölteni ppt "Fogságban tartott madarak életkora"

Hasonló előadás


Google Hirdetések