Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

„A peptid bioregulátorok az orvostudomány jövője”

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "„A peptid bioregulátorok az orvostudomány jövője”"— Előadás másolata:

1 „A peptid bioregulátorok az orvostudomány jövője”
(Professor Khavinson)

2 „létezik reális lehetőség az ember öregedési folyamatának irányítására”
Az öregedés jellegzetes tünete, hogy a szervezet kevésbé tud adaptálódni. Ennek oka a test sejtjeinek, szerveinek és rendszereinek csökkenő funkcióiban keresendő. Az öregedés során a különböző szervek és rendszerek kölcsönhatásában szabálytalanságok keletkeznek, amelyek a szervezet belső környezetének csökkenő ellenőrzéséhez, az immunrendszer és önszabályozás gyengüléséhez vezetnek. A kutatók kiemelt figyelmet fordítanak az öregedési folyamat során előforduló változásokra szervezetünk főbb rendszereiben (az immun, szív és ér, központi ideg - és endokrin rendszerben) Megállapítható, hogy az öregedő szervezet ösztönzéséhez használt élettani eszközök alkalmazása tudományosan alá van támasztva az öregedési folyamatokról alkotott korszerű elképzelésekkel, ami azt jelenti, hogy létezik reális lehetőség az ember öregedési folyamatának irányítására. Nem más állítja ezt, mint a Szentpétervári Intézet professzora, Dr. Khavinson, a világszerte méltán elismert gerontológus. Dr. Khavinson több évtizede kutatja az öregedés folyamatát. E témában több száz tanulmányt publikált és több könyvet jelentett meg, 26 monográfia és 165 szabadalom tulajdonosa. Az ő megközelítése a szervezet sejtmediátorok (peptidek) által működtetett bioregulációs rendszerén alapszik. A peptidek funkciói közé tartozik az információcsere az immun, ideg, endokrin és más rendszerek sejtjeinek kölcsönhatása során. A szervezet patológiai állapotában az információcsere folyamata megbomlik. Ennek következtében a torzított információkat szállító peptidek szintézise és felhalmozása gátolja a szervezet rendszereinek harmonikus működését. Az élettanilag aktív rövid peptideket bármilyen korban célszerű használni az anyagcsere-folyamatok normális szint-tartásához, a megelőzéshez és különböző betegségek gyógyításához, a súlyos betegségek, sérülések, műtétek utáni rehabilitációnál, a szervezet öregedési folyamatának lassítása érdekében.

3 Komoly tudományos háttér
Khavinson professzor, a Szentpétervári Egyetem világhírű gerontológusa volt az a tudós, akinek a világon először sikerült természetes úton peptidet előállítania. Felfedezésért november 28-án Nobel díjra jelölték. Az általunk forgalmazott bioregulátor termékek az ő munkájának gyümölcsei. (Nobel Prize Laureates Robert Huber, Yuan Lee, Ivar Giaever and Associate Member of the Russian Academy of Sciences Prof. V.Kh. Khavinson at the St. Petersburg Meeting of Nobel Laureates «Science and Progress of Mankind», 2003)

4 A peptidek jelentősége
A peptid bioregulátorok szerepe, a szervek és szövetek újjáépítése, megbomlott funkcióinak visszaállítása, és a génaktivitás szabályozása. Hogyan dolgoznak a peptidek? A rövid peptidek összekötődnek a megfelelő gének pontosan meghatározott részeivel, előidézve a DNS molekulák kibontását és a bennük lévő adatok leolvasását. Így jön létre a szövetek korrekciója, azaz a rendellenesség nélküli sejtosztódás.

5 Fontos… A Szentpétervári Bioregulációs és Gerontológiai Intézetben létrehozott teljesen új, nagy hatékonyságú technológia, amely a fiatal állatok (borjak) szervezetéből és szövetéből nyeri ki a kis molekulatömegű peptid frakciót, lehetőséget nyújtott arra, hogy kizárólag cégünk részére létrehozásra kerüljön Dr. Khavinson munkája által, a 7 egyedülálló peptid készítményt magában foglaló bioregulátorok új osztálya, a világon egyedülálló folyékony peptidek lánca, a mesotel termékcsalád, és sejtkozmetika termékcsalád. A termékeknek nincs mellékhatásuk, és gyorsan dolgoznak. Bátran állítjuk, hogy e termékek a Dr. Khavinson tudományos munkájának eredményeképpen, igazi értéket képviselnek, és valódi szövet-újjáépítő hatásuknál fogva, egész egyszerűen utánozhatatlanok. Dr. Khavinson egyedülálló munkája cégünkön keresztül jut el az emberekhez. (A képen Dr. Khavinson a NPCRIZ megnyitó ünnepségén)

6 Fontos megjegyeznünk:
A tudósok munkáját segítő fiatal borjak nem kísérleti állatok, és semmilyen körülmények között nem okoznak nekik fájdalmat. Egy állatot egyszer műtenek meg, mégpedig altatásban. A rövid műtét természetesen nem egy egész szervet érint, hanem egy nagyon apró, mikro-nagyságú szövetet. A műtét után az állatokat számukra a legmegfelelőbb, humánus körülmények között, nyugodt, steril környezetben tartják.

7 PEPTID BIOREGULÁTOROK
Az ember öregedési folyamatának irányítása tehát a tudomány mai állása szerint reális, mely megközelítés a szervezet sejtmediátorok (peptidek) által működtetett bioregulációs rendszerén alapszik. A peptidek funkciói közé tartozik az információcsere az immun, ideg, endokrin és más rendszerek sejtjeinek kölcsönhatása során.

8 TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTIDEK
A NPCRIZ besorolása alapján a 2. osztályú geroprotektorok közé tartozik a természetes rövid peptidek által alkotott, a különböző szervek és szövetek újjáépítőinek, sejt bioregulátorainak lánca. Ezek a kapszulás étrend kiegészítők - a peptidekből, aminosavból, vitaminokból és mikrorészecskékből álló komplexumok -, valamint az új, természetes folyékony peptidek.

9 A természetes rövid peptidek
Legújabb ismereteink szerint, a szövet specifikus rövid peptidei összekötődnek a megfelelő gének pontosan meghatározott részeivel, előidézve a DNS molekulák kibontását és a bennük lévő adatok leolvasását. Az idővel és az élet múlásával kialakuló peptidhiány jelentősen felgyorsítja a szövetek elhasználódását és a szervezet öregedését. A helyzet az, hogy a sejtek és szövetek adekvát működéséhez adekvát peptid mennyiség szükséges, amelyek fenntartják a gének működését optimális üzemmódban. A különböző sejtekben működő peptidek azokban is szintetizálódnak. Ezért az életkor előrehaladtával a sejtek működése megbomlik, ezáltal megbomlik a peptidek újratermelése, aminek következtében a sejtfunkciók újfent kárt szenvednek. A szövetek degenerációja erősödik, ami végső soron klinikai esetet jelent. Ezért a rövid peptidek használata az egyik legfontosabb innováció a gyógyászatban és jelentősen képes lassítani az öregedés folyamatát, köszönhetően a szövetek proliferációjának és regenerációjának ösztönzése, valamint sejtszám növelésük révén. Még egy fontos előnye a peptideknek a daganatellenes hatás.

10 Jelenleg a peptidek használata a legjobb kompromisszum nélküli megoldás a daganatos betegségek revitalizációja és megelőzése területén, mivel lehetőséget teremt a sejtek és szövetek megújítására. Nemcsak a ciklikus folyamatok szabályozásával és összehangolásával éri ezt el, hanem a szövet-újjáépítő rendellenesség nélküli sejtosztódás bővülő lehetőségével is.  Gyakorlatból tudjuk, hogy a rövid regulátor peptidek nem transzformálódnak az emésztő rendszerben, ezért könnyen és nyugodtan használhatja szinte bárki, mivel a szernek nincs mellékhatása. A természetes peptidek hatásukat egyenletesen fejtik ki, mivel a szövetek irányából jövő visszajelzésekhez bizonyos mennyiségű peptid felhalmozásra van szükség (homing hatás) a hiány feltöltése céljából. A sejtek csak ezután kezdik visszaállítani normális működőképességüket „megállítva a hintázást és az összes folyamatot az arany középútra terelve” (V. Kh. Khavinson, 2009)

11 VENFORT TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID
Fiatal állatok ereiből nyert peptid frakciók komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív hatással vannak az érfalak különböző sejtjeire, regenerálják, újraépítik a sejtszöveteket és optimalizálják sejtek anyagcseréjét, valamint az érrendszer funkcióit. Ajánlás: magas vérnyomás, agyi erek és agyi keringési zavarok, agyi érelmeszesedés, ér-elmeszesedés a végtagokban, visszér, aranyér, szívkoszorúér-betegség, különböző eredetű angiopáthiák (kis és nagy verőerek károsodása), endarteritis (szemben lévő erek elzáródása, érszükülete következtében keletkezett gyulladás) Használat: naponta 1, maximum 2 kapszula ajánlott, étkezés közben

12 SZIGUMIR TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID
Fiatal állatok porcos és csontos szöveteiből nyert peptid frakciók komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív hatással vannak a porcos és csontos szövetek sejtjeire, újjáépíti, korrigálja és szabályozza a porc, ízület és csontszövetek sejtjeit, optimalizálja a szövetek sejt-anyagcseréjét, funkcióját, valamint az ízületek és gerinc funkcióit.   Ajánlás: Gerincbetegségek, reuma, csontritkulás, köszvény, ízületi gyulladások (arthritis), ízületi kopás és gyulladás, osteochondrosis Használat: naponta 1, maximum 2 kapszula ajánlott, étkezés közben

13 VLADONIX TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID
Fiatal állatok csecsemőmirigyéből nyert peptid frakciók komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív hatással vannak az immunrendszer sejtjeire, korrigálják és szabályozzák az immunrendszer sejtjeit, optimalizálják a szövetek sejtanyagcseréjét, funkcióját, valamint az immunrendszer funkcióit. Ajánlás: primer és secunder immundeficiencia (első és másodlagos immunhiányos állapotok), daganatos betegségek preventív és utókezelésénél, krónikus mérgezések, szívroham és stroke utáni rehabilitáció, műtét utáni rehabilitáció, kúraszerű szervezet fiatalítási programok esetén Fiatal állatok porcos és csontos szöveteiből nyert peptid frakciók komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív hatással vannak a porcos és csontos szövetek sejtjeire, újjáépíti, korrigálja és szabályozza a porc, ízület és csontszövetek sejtjeit, optimalizálja a szövetek sejt-anyagcseréjét, funkcióját, valamint az ízületek és gerinc funkcióit. Használat: naponta 1, maximum 2 kapszula ajánlott, étkezés közben

14 SZVETINORM TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID
Fiatal állatok májából nyert peptid frakciók komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív hatással vannak a máj sejtjeire, újjáépítik, korrigálják és szabályozzák a máj sejtjeit, optimalizálják a szövetek sejt-anyagcseréjét, funkcióját, valamint a máj funkcióit. Ajánlás: különböző máj- epe anyagcserezavarok korrekciója, csökkent májfunkció, különböző eredetű krónikus májgyulladások, mérgezés, krónikus mérgezések, különböző eredetű bőrbetegségek, sárgaság, korrigálja a kórós zsíranyagcserét, ezáltal gyógyítja az érelmeszesedést, elhízást, cukorbetegséget Használat: naponta 1, maximum kapszula ajánlott, étkezés közben

15 CERLUTEN TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID
Fiatal állatok agyából nyert peptid frakciók komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív hatással vannak az agy és az idegrendszer sejtjeire, újjáépítik és szabályozzák az agy és az idegrendszer sejtjeit, optimalizálják a szövetek sejt-anyagcseréjét, funkcióját, valamint az agy és idegrendszer funkcióit. Ajánlás: Az összes idegrendszeri és agyi eredetű betegség megelőzésére, kezelésére ajánlott. Normalizálja az agyi aktivitást, szabályozza működését. Károsodott memória és koncentrálóképesség zavara, agyi érelmeszesedés, stroke utáni kezelés, Alzheimer-és Parkinson, krónikus fáradtság szindróma, depresszió, idegfájdalmak és ideggyulladás. Használat: naponta 1, maximum kapszula ajánlott, étkezés közben

16 TIROGEN TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID
Fiatal állatok pajzsmirigyéből nyert peptid frakciók komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív hatással vannak a pajzsmirigy sejtjeire, újjáépítik és szabályozzák a pajzsmirigy sejtjeit, optimalizálják a szövetek sejt-anyagcseréjét, valamint a pajzsmirigy funkcióit.   Ajánlás: Az összes pajzsmirigy betegségre és az ezekből eredő másodlagos betegségek kezelésére jó. Anyagcserezavarok, metabolikus zavarok (hormonális problémák, hormonszabályozás visszaállítása), pajzsmirigy csökkent vagy fokozott működése (hypo-és hyperthyreosis), golyva, autoimmun pajzsmirigy-gyulladás, pajzsmirigy betegségek megelőzése. Használat: naponta 1, maximum kapszula ajánlott, étkezés közben

17 SZUPREFORT TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID
Fiatal állatok hasnyálmirigyéből nyert peptid frakciók komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív hatással vannak a hasnyálmirigy sejtjeire, újjáépítik és szabályozzák a hasnyálmirigy sejtjeit, optimalizálják a szövetek sejt-anyagcseréjét, valamint a pajzsmirigy funkcióit. A hasnyálmirigy minden betegségére jó, kifejezetten: hasnyálmirigy funkció zavar krónikus hasnyálmirigy-gyulladás, hasnyálmirigy-elégtelenség, a lipid és szénhidrát anyagcsere normalizálása, cukorbetegség, emésztési folyamatok korrekciója Használat: naponta 1, maximum 2 kapszula ajánlott, étkezés közben

18 A szintetikus peptidek fogalma
A szintetikus rövid peptidek gyakorlatilag a természetes peptidek teljes analógja, de egyszerűbbek, mert a „szintetika” nem egy egész bioregulátor peptid hasonmása, hanem csupán a peptid és a DNS legfontosabb, „cölöpös” részén történő összekapcsolódásának mása. Vagyis a szintetikus peptidek fogalma alatt a természetes peptidek molekulájában meglévő aminosav „cölöpös” sorrendiség hasonmását értjük. Az ilyen finomítás nagyon rövid időn belül lehetővé teszi az érzékelhető hatás elérését. A „szintetika” gyorsan és keményen dolgozik, ezért az is előfordulhat, hogy a szövet nem tud gyorsan átépülni és a paciens kellemetlen érzésekre panaszkodik azon megcélzott szerveknél, ahol a peptid elkezdi kifejteni szövet korrigáló hatását. Ez nem mellékhatás, hanem egy teljesen normális és átmeneti jelenség, de igényli az adagolás dinamikus beállítását.

19 A természetes folyékony peptidek
Még bonyolultabbá válik a helyzet, ha ez nemcsak egy belső használatra szánt szintetikus peptidek csoportja, hanem egy külső használatú peptideket, aktív összetevőket és transzdermális végrehajtókat tartalmazó szintetikus egyvelegről van szó. Ezért, a munkatársak tapasztalataira támaszkodva, 2008 végén az alábbi feladat állt a kutatók előtt: új természetes peptid komplexumok létrehozása, amelyek legalább olyan gyorsan műkődnek, mint a „szintetikák”, de kellemetlenségek nélkül. Dr. Khavinson munkájának eredményeképpen rendkívül nagy tisztaságú peptid frakciókból származó konfigurációk kerültek létrehozásra, amelyek képesek áthatolni szinte bármilyen fiziológiai akadályon közvetítők (végrehajtók) nélkül. Így született meg Khavinson professzor újabb alkotása, a külső használatú természetes folyékony peptid regulátorok új nemzedéke. Az új peptid vonal mottója: „gyorsaság, hatékonyság, biztonság” A peptid komplex (PK) felvitele az alkar belső vénás részére történik és bedörzsölésre kerül teljes felszívódásig perc elteltével a peptidek összekapcsolódnak a dendrit sejtekkel, amelyek eljuttatják őket a nyirokcsomókhoz, ahol a peptidek „átszállnak” és a vér áramlatával eljutnak a szükséges szervekhez és szövetekhez és elkezdik kifejteni szövethelyreállító hatásukat.

20 PK-01 Szív- és érrendszer
Komplex peptid a szív- és érrendszer kezelésére Újjáépíti a szív- és érrendszer sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja a szív- és érrendszeri betegségeket. Korai öregedés megelőzése megelőzésére, érelmeszesedés, magas vérnyomás, szívinfarktus és a stroke postinfarct rehabilitáció és post-stroke betegségek. Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.

21 PK-02 Periférikus és központi idegrendszer
Komplex peptid a periférikus és központi idegrendszer kezelésére Újjáépíti a a periférikus és központi idegrendszer sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja a periférikus és központi idegrendszer betegségeit. Korai öregedés megelőzése , agyi szklerózis és stroke, stroke rehabilitáció, az idegrendszer gyulladásos és degeneratív betegségei Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.

22 PK-03 immunrendszer Komplex peptid az immunrendszer kezelésére
Újjáépíti az immunrendszer sejtjeit, megelőzi vagy Gyógyítja az immunrendszerrel kapcsolatos betegségeket. Ajánlott a szervezet összes sejtjének korai öregedése ellen- a várható élettartam emelkedésére, az immunrendszer erősítésére, immun-rendellenességek korrekciójára. Bejutva a szervezetbe megtalál, regenerál és újjáépít minden károsodott szövetet és helyreállítja azok funkcióit. Ezért nagyon fontos szerepe van a rák megelőzésében is. Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.

23 PK-04 Ízületek Komplex peptid az ízületi betegségek kezelésére
Újjáépíti az ízületek sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja az ízületi betegségeket. Korai öregedés megelőzése, arthrosis (porckopás), arthritis (ízületi gyulladás), osteochondrosis (csontritkulás), reuma Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.

24 PK-05 CSONTOK Komplex peptid a csontok kezelésére Újjáépíti a csontok sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja a csontozattal kapcsolatos betegségeket. Kifejezetten ajánlott a csontsejtek korai öregedése, ellen és csontritkulás, törések esetén. Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.

25 PK-06 pajzsmirigy Újjáépíti a pajzsmirigy sejtjeit, megelőzi vagy
Komplex peptid a pajzsmirigy kezelésére Újjáépíti a pajzsmirigy sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja a pajzsmirigy- betegségeket. Pajzsmirigy sejtek korai öregedésének megelőzése, anyagcsere és hormonális problémák, strúma, golyva, csökkent vagy fokozott pajzsmirigyműködés, Hashimoto-thyreoiditis (a pajzsmirigy alulműködése amely a pajzsmirigy krónikus és fájdalommentes gyulladásához és végeredményben pusztulásához vezet), pajzsmirigy ciszta, mastopathia (pajzsmirigy-ciszta). Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.

26 PK-07 hasnyálmirigy Komplex peptid a hasnyálmirigy és a rák kezelésére
Újjáépíti a hasnyálmirigy sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja a hasnyálmirigy- betegségeket. A hasnyálmirigy sejtek korai öregedésének megelőzése, krónikus hasnyálmirigy-gyulladás, diabetes mellitus (cukorbetegség), csökkent glükóz tolerancia, a cukorbetegség, szív- és érrendszeri szövődményei esetén alkalmazható. Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.

27 PK-08 Máj és epe Komplex peptid a máj kezelésére
Újjáépíti a máj és epe illetve epeutak sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja a máj és epe- betegségeket. A máj és eperendszer sejtek korai öregedésének megelőzése, anyagcserezavar, elhízás, akaratlan mozgások, cholecystitis (epehólyag-gyulladás), mérgezés, krónikus mérgezés (vegyi anyagok, gyógyszerek, alkohol), májcirrózis, krónikus vagy akut májgyulladás, egyéb májbetegségek esetén alkalmazható. Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.

28 PK-09 FÉRFI reproduktív rendszer
Komplex peptid a férfibetegségek kezelésére. Újjáépíti a férfi reproduktív rendszer sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja betegségeit. Korai öregedés megelőzése, krónikus prosztatagyulladás, BPH (a prosztata jóindulatú megbetegedése), meddőség, merevedési zavar, egyéb nemi zavarok Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.

29 PK-10 Női reproduktív rendszer
Komplex peptid a női betegségek kezelésére. Újjáépíti a női reproduktív rendszer sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja betegségeit. Korai öregedés megelőzése, krónikus adnexitis (gyulladás), menstruációs funkció, klimax, csökkent libidó, meddőség, petevezeték-mióma, mastopathia (ciszták) Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.

30 Pk-11 vese és húgyuti szervek
Komplex peptid a vese és hugyuti szervek kezelésére. Újjáépíti a vese és húgyuti szervek sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja betegségeit. A vese és húgyuti szervek sejtjeinek korai öregedése ellen, krónikus vesemedence-gyulladás, interstitialis nephritis, glomerulonephritis (a glomerulusok gyulladásos elváltozásaival járó gyulladás), vesekő, krónikus Veseelégtelenség Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.

31 Pk-12 tüdő- és légzőszervrendszer
Komplex peptid a tüdő- és légzőszervrendszer kezelésére. Újjáépíti a tüdő- és légzőszervrendszer sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja betegségeit. A tüdő- és légzőszervrendszer sejtjeinek korai öregedése ellen, krónikus bronchitis (krónikus hörghurut) tüdőgyulladás, tüdőtágulás, légúti allergia, asthma bronchiale, egyéb légúti betegségek. Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.

32 PK-13 BŐR Komplex peptid a bőr kezelésére.
Regenerálja a bőr sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja betegségeit. A bőr korai öregedésének megelőzése, minden bőrbetegség, bőr tónusának, szerkezetének javítása, bőrhibák "kijavítása" Újjáépíti a bőr szöveteit és tökéletes szerkezetű bőrszövetet képes kialakítani. Ezért ajánlják kozmetikai kezelésként is. Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.

33 PK-14 Vénák Komplex peptid a vénák kezelésére. Újjáépíti a vénák sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja betegségeit. A vénák sejtjeinek korai öregedése ellen. trombózis, visszér, aranyér, thrombophlebitis (mélyvénás trombózis), véna trombózis miatt kialakult fekély esetén. Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.

34 mezotel termékek BELSŐ HASZNÁLATRA
A belső használatra szánt MEZOTEL termékcsalád folyékony alapú termékei, professzor Khavinson és Gorgiladze immunológus professzor közös munkája, az 1-es osztályba tartozó geroprotektorok azaz bioregulátorok közé tartoznak. Eddig 3 termékkel rendelkezünk. Az első a MEZOTEL, amely tartalmaz kolint, kolloid ezüstöt-, valamint gotu kola-t és Gojit. A második – MEZOTEL BEAUTY, amely a fentieken kívül tartalmaz még nagy tartalomban cinket és vitaminokat. A harmadik, a MEZOTEL NEO, amely a cinken kívül tartalmazza az összes fenti összetevőt és még resveratrolt is. A mezothelium szó jelentése: sejthártya. A Mesotel termékcsalád olyan ritka összetevőket tartalmaz, amelyek erőteljesen hozzájárulnak az öregedés lelassításához, a szervezet méregtelenítéséhez, az ideg-és immunrendszer működésének erőteljes javításához, és a fizikai szellemi teljesítmény fokozásához, erős antioxidáns és revitalizációs hatással bírnak.

35 Mezotel A Mesotel egy sor alapkomponenst tartalmaz, többek között-az Oroszországban egyedüliként hivatalosan bejegyzett, belső használatra szánt- az acetilkolin elődjének tartott és a revitalizációhóz elengedhetetlen kolin-bitartarátot, amely a Mesotel termékek fő aktív összetevője. A MEZOTEL összetevői a peptidek mellett, a kolin, az ezüst kolloid, a gotu cola és a goji. Használat: naponta 1 teáskanál, étkezés elött vagy közben. Kiszerelés: 120 ml, másfél hónapig elegendő.

36 kolin 1.Normalizálja és erőteljesen növeli az idegsejtek energia potenciálját, így optimalizálja az agyi tevékenységet. 2.Javítja a memóriát, koncentrációt és fokozza a kognitív funkciókat az agyban 3.Növeli az ellenállást a túlterheltséggel, stresszel, kimerültséggel szemben 4.Erőteljesen fokozza a szellemi és fizikai aktivitást 5.Lassítja az öregedés folyamatát A kolin számos fontos biológiai folyamatban vesz részt. Foszfatidil-kolinként megőrzi a sejthártya épségét, és olyan alapvető élettani működésekben működik közre, mint a sejtek információ-átadásai, energiaellátása, illetve a sejten belüli kommunikáció. Nem megfelelő kolin bevitele ezeket a folyamatokat hátrányosan érintheti. A kolin ezenkívül részt vesz a sejtstruktúrák és -funkciók megőrzésében is. Figyelemre méltó, hogy a kolin hiány a sejtkultúrában apoptosishoz (a sejthalál egy formája) vagy programozott sejthalálhoz vezet. Ha ugyanis a sejthártya kolin tartalma a szükségesnél alacsonyabbá válik, ez fokozza a ceramid kibocsátást, és úgy tűnik, a ceramid felgyülemlése aktivál egy enzimet, a kaszpázt, ami apoptosist indukál.

37 Erőteljes sejtszintű fiatalító hatás, kisimítja a ráncokat, eltünteti a pigmentfoltokat.
A pigmentfoltok a lizoszomális ( nagy zsírtartalmú) táplálkozás következtében kialakult, az emésztés zsírtartalmú maradványának tartott barna foltok. Ezek az un. öregedési vagy ,,elhasználódási" pigmentek,melyek megtalálhatók a bőrön, májban, vesében, szívizomban, mellékvesében és ganglionsejtekben. Minél több a pigmentfolt annál gyorsabb az öregedési folyamat is. A kolin képes eltávolítani a sejtekből a lipofuscint, az öregedési pigmentet, amely felgyülemlése a sejtekben gyorsítja a szervezet elöregedési folyamatát. Ezáltal jelentős mértékben sejtfiatalító hatást gyakorol a szervezetre, és jelentős mértékben meghosszabbíthatja az életet. A már több mint 35 éve tartó, az acetilkolin elődjeinek hatékonyságát rendszeresen vizsgáló kutatások arra engednek következtetni, hogy az acetilkolin életkori hiányának visszaállítása lehetővé teszi az átlagéletkor %-os növelését. Ezen kívül a kolin a szabad gyökök gátlószere, ráadásul a mezotelek összetételében az antioxidációs aktivitása többszörösére nő az ezüstkolloiddal történő együtthatás következtében.

38 A kolloid ezüst Minden kórokozót elpusztít. Az ezüst kolloid áthatolva az egysejtű élőlények sejtfalán (baktériumok, gombák, vírusok, paraziták) gátolja azokat a tiol-enzimeket, amelyek a kórokozók anyagcseréjében részt vesznek, és azok pusztulását okozza. A vírusok fehérjeburkának szerkezetét károsítja, és szaporodásra képtelenné teszi őket. A vastagbélben lévő bélflórát nem károsítja, mivel legkésőbb a vékonybélben kerül felszívódásra. A Science Digest magazin közlése szerint (1978 márciusi szám) a vizsgált kb. 650 féle mikroorganizmus közül az ezüst kolloid kémcsőben hat percen belül minden kórokozót elpusztított. Egy szintetikus antibiotikum jó esetben 6-12 baktériumtörzset képes hatástalanítani.

39 A kolloid ezüst a leghatásosabb méregtelenítő
A kolloid ezüst  tiszta, természetes formáját használjuk, amely egy millimikron nagyságú részecskékből álló rendszer. A kolloid oldat, ellentétben az ezüst sóval, nem halmozódik fel a szervezetben, és ezért teljesen ártalmatlan még a rendszeres alkalmazása mellett is. A kolloid ezüst nem lép kölcsönhatásba más gyógyszerekkel, és nem befolyásolja azok hatását. 1.Legbiztonságosabb és leghatékonyabb természetes fertőtlenítő 2.Több mint 650 fajta kórokozót képes elpusztítani 6 perc alatt 3.Elpusztítja és gátolja a baktériumok, vírusok, gombák, paraziták szaporodását.

40 A kolloid ezüst szinte mindenre jó
A kolloidális ezüst oldat gyakorlatilag az összes testfelszínen lévő, illetve a test belsejében megbúvó fertőzések, gyulladások esetén használható. Alkalmazható torokgyulladás, nyelvgyulladás, szájnyálkahártya gyulladás és sérülés, fogínypanaszok, fogszuvasodás, légzőszervi és orrüregi fertőzések, influenza, tüdőgyulladás, fülgyulladás, szemgyulladás, kötőhártya gyulladás, gyomorfekély, bélpanaszok és candida fertőzés kezelésére. Használatával kivédhető többek között a láb, a köröm, a körömágy, a fül, a hónalj, a hüvely és egyéb testrészek gombásodása. A fejbőrbe masszírozva segít megszüntetni a korpásodást, és a fejbőr viszketését. Beszámolók szerint hatásosnak bizonyult az AIDS, őzkullancs okozta Lyme-kór, agyhártyagyulladás, nyirokérgyulladás, ízületi gyulladás esetében is. Az allergia és szénanátha esetén gyorsan megszünteti a megfázásos jellegű tüneteket, a szemviszketést percek alatt elmulasztja. Felülfertőződés nélkül orvosolja az égési sérüléseket, vágott sebeket, horzsolásokat. Napégésre, pattanásos bőr kezelésére fantasztikus. A jó minőségű kolloidális ezüstnek - betartva az ajánlásokat - nincsenek káros mellékhatásai, mivel testazonos részecskékről van szó.

41 Gotu kola Gotu Kola, az egyik legerősebb fiatalító növény. Bár a jógik arra használták, hogy meditációjuk során a koncentrációjuk még jobb legyen, ezzel összefüggő hatásai folytán eredményesen javítható a mentális visszamaradottság és az IQ szint is növelhető. A Gotu Kola bizonyítottan növeli az intelligenciát, javítja a memóriát, kiiktatja a fizikai kimerültséget, mentális fáradtságot és a depressziót. Megsokszorozza az életerőt, felturbózza az immunrendszert, és ezáltal jelentősen növeli az élettartamot. Ez az indián növény, az ájurvédikus orvoslás legfontosabb eszköze, a legfontosabb eszköz, hogy ösztönözze és erősítse az ideg- és agysejtek működését.

42 A gotu kola hatása a bőrre
A gotu kola fiatalító hatása az összetételében megtalálható biopolimereknek, a szövetvisszaállitás erős ösztönzőinek köszönhető. Azon ritka növények közé tartozik, amelyek jelentős mértékben tartalmaznak kollagént, így képes erőteljesen javítani a kötőszövetek állapotán és a bőr rugalmasságán még idősebb korban is. Nemcsak a kötőszövetet, a bőrt is jelentős mértékben erősíti és még képes regenerálni, helyrehozni a károsodott szöveteket is. Ez egyedülálló asiaticosid tartalmának köszönhető, amely feloldja a lapra a kórokozók viaszos borítórétegét, lehetővé téve az immunrendszer számára, hogy elpusztítsa azokat. Így megszünteti még a krónikus és kezelhetetlen bőrbetegségeket is, beleértve a leprát, szifiliszt, ekcémát és pikkelysömört, különböző bőrkiütéseket, égési sérüléseket, sebeket, hegeket, belső és külső fekélyeket, gyulladásokat. Egy francia kutatás során, 1966-ban kimutatták, hogy császármetszés után alkalmazva igen hatékonyan segíti elő a gyógyulást. A seb jóval gyorsabban gyógyult, mint hagyományos kezelés esetén. A hajhullást, amely szintén bőrbetegség, képes leállítani, sőt, fokozni a haj és a körmök „erejét”

43 Nagyon erős méregtelenítő
Erős vértisztító, segít eltávolítani az agyból a lerakódott toxikus anyagokat, valamint szervezetünkből a nehézfémeket és a különféle drogokat is.

44 goji Nagyon erős természetes antioxidáns. Erősíti az erek szerkezetét, javítja a vérellátást, megelőzve ezáltal a trombózist. Elősegíti az újrahasznosítás folyamatát, és növeli a bevitt vagy újrahasznosított anyagok hatékonyságát. Hatalmas mennyiségű hatóanyagot tartalmaz: poliszacharidok, fenolsavak, vitaminok (Bl, B2, C, E, karotin, riboflavin, nikotin), xanthines, leucin, fitoszterol - daukosterin (β-sitosteril-β-D-glükozid), betain, lefoglalják, fizalin, alkaloidok, fehérjék, taurin, 19 aminosavat, ásványi anyagok és nyomelemek (kalcium, magnézium, vas, réz, mangán, cink). A béta-karotin koncentráció a goji bogyóban nagyobb mint a sárgarépában, és a kollagén illetve fehérje tartalma magasabb mint a méhpempőé. Ezért nagymértékben képes erősíteni az immunrendszert, lassítani az öregedési folyamatot. Szerotoninaktiváló hatásánál fogva javítja a hangulatot, segíti az alvást, enyhíti a fáradtságot és kirobbanó energiát ad. Klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy a goji erősíti a sejtfalakat, amely hozzájárul növekedésükhöz és a regenerációjukhoz.

45 Mezotel beauty A fent már megemlített összetevőkön (Kolin, Kolloid ezüst, Gotu Cola, Goji) kívül, nagy mennyiségben tartalmaz cinket. Használat: naponta 1 teáskanál, étkezés előtt vagy közben. Kiszerelés: 120 ml, másfél hónapig elegendő.

46 cink Ha van nyomelem, amely létfontosságú és emellett igazi fiatalítónak lehet nevezni, akkor az a cink. A legfőbb hormonok testünkben -tesztoszteron, növekedési hormon, inzulin és az inzulin-szerű növekedési faktor 1 (IGF-1) - nem léteznek nélküle. E hormonok a cinket, mint fő enzimforrásukat használják a legfontosabb funkcióink betöltésére. A cink összesen 200 ilyen enzimet aktivizál, és az egyik legfontosabb antioxidáns szerepét tölti be. Növeli a szervezet ellenálló képességét Optimalizálja a spermium termelést és a tesztoszteron-szintézist Vitaminok tekintetében: biztosítja a megfelelő anyagcserét Szabályozza a peptidek működését, a DNS szintézist,ezáltal pedig a sejtosztódási folyamatokat Segíthet a meddőség gyógyításában. Segít a prosztatapanaszok elhárításában. Meggyorsítja a belső és külső sebek gyógyulását. Eltünteti a körmökről a fehér foltokat. Megkönnyíti az izérzésbeli zavarok rendeződését. Fokozza a növekedést és a szellemi frissességet Csökkenti a koleszterinlerakódásokat. Hozzájárul a mentális zavarok kezeléséhez.

47 Mit tud a cink? A cink úgy működik a szervezetben, mint egy közlekedési rendőr. Ellenőrzi és irányítja az anyagcsere folyamatokat, az enzimrendszereket, fenntartja a sejtek épségét. Nélkülözhetetlen a fehérje színtézishez, a sav-bázis egyensúlyhoz, az inzulinképződéshez, az izmok összehúzó képességéhez, az agyműködéshez (skizofréniában pozitív hatását tapasztalták). Szükséges a DNS szintézishez, sebgyógyuláshoz. Alkoholistáknak és cukorbetegeknek nagyobb cink adagra van szükségük. A cinkhiány a prosztata megnagyobbodását okozhatja, hiánya érelmeszesedést, és a körmökön fehér csíkokat okozhat. A cink segítséget jelent ízlelés-zavaroknál, meddőségnél, prosztatabántalmaknál, növekedészavarnál, impotenciánál, szabálytalan menstruációnál, szenilitásnál. Fokozza a szellemi frissességet, segít a mentális zavarok kezelésében. A javasolt napi felvétele 15 mg felnőttek számára, de a terhes és szoptató nők többet igényelnek. Fontos szerepe van a szaporodási szervek kialakulásában. Erős izzadással naponta akár 3 mg cinket is veszíthet a szervezet, ez különösen igaz a sportolók esetében. Az ételek elkészítése során a cink nagy része elvész vagy felhasználhatatlanná válik a szervezet számára. A cinkszegény talajú vidékeken fontos a cinkpótlás. A cink központi szerepet tölt be az anyagcsere folyamatokban, összehangolja az egyes enzimek működését, megőrzi a sejtek épségét. Alapvető szerepe van a vér PH-értékének beállításában, így segít fenntartani a szervezet belső egyensúlyát. Bizonyos védelmet nyújt a környezetszennyezéssel szemben is, mivel megakadályozza az ólom és a kadmium beépülését a szervezetbe. Meggyorsítja a belső és külső sebek gyógyulását.

48 Mezotel neo A kolin, kolloid ezüst, gotu kola, goji összetevők mellett a ma ismert legjobb zsíranyagcsere-szabályozót a resveratrolt is tartalmazza nagy mennyiségben. Használat: naponta 1 teáskanál, étkezés elött vagy közben. Kiszerelés: 120 ml, másfél hónapig elegendő.

49 resveratrol 1.Erős antioxidáns 2.Csökkenti a vér koleszterinszintjét
A resveratrol legfontosabb tulajdonságai: 1.Erős antioxidáns 2.Csökkenti a vér koleszterinszintjét 3.Megakadályozza az érelmeszesedést 4.Szabályozza, optimalizálja a zsíranyagcserét 5.Jótékony hatással van a bőrre, serkenti a kollagén szintézist 6.A női hormonok funkcióit javítja 7.Csökkenti a csontritkulás veszélyét A resveratrol (trans-3,5,4'-trihydroxystilbene), egy, a vörös szőlőfajták héjában megtalálható anyag. Néhány éve került a tudományos érdeklődés középpontjába, a „Francia Paradoxon” egyik lehetséges magyarázataként, más szavakkal, hogy miért olyan alacsony a szív-és érrendszeri megbetegedések száma az egyébként magas zsírtartalmú étrendet követő franciák között. Ma már hatékony antioxidánsként, rák megelőzőként, és fitoösztrogénként tekintenek rá a tudósok. Úgy is hirdették: „Az üvegbe zárt Francia Paradoxon”.

50 A resveratrol szív és érrendszeri hatásai
Sok kutatás sugallja, hogy az alkoholfogyasztás (különösen a vörösbor) csökkentheti a szív koszorúér megbetegedéseket. Néhány kutatás azt is bebizonyította, hogy a resveratrol hatékony antioxidáns. Megakadályozza az alacsony sűrűségű lipoproteinek (LDL, low-density lipoprotein) peroxidációját, és megvédi a sejteket az oxidálódott LDL káros hatásaitól, valamint a lipidek peroxidációjától. Azt gyanítják, hogy mivel hidrofilikus és lipofilikus tulajdonságokkal rendelkezik, így sokkal hatékonyabb lehet, mint a már régóta antioxidánsként is ismert C-vagy E-vitamin. Ugyancsak bebizonyították, hogy csökkenti a trombociták felhalmozódásának veszélyét is, így csökkentve az érelmeszesedés kockázatát.

51 A resveratrol hatása a rákra
A rák megelőzése tekintetében kimutatták, hogy antioxidáns hatása van, tehát gátolja a szabadgyökök kialakulását, valamint anti-mutagén hatása is van. A jelek szerint a resveratrol csökkenti a tumor fejlődését a ciklooxigenáz-1 enzim gátlásán keresztül – ez egy olyan enzim, mely az arachidonsavat olyan gyulladást okozó anyagokká alakítja, melyek serkentik a tumort növekedését. Egyes kutatások szerint a resveratrol az emberi promileukotikus leukémia sejtek differenciálódását okozza, valamint gátolja a ribonukleotid reduktáz enzim működését – ez az enzim szükséges a burjánzó sejtek DNS-szintéziséhez.

52 A resveratrol ösztrogén hatása
A resveratrol és a dietil-stilbestrol (egy szintetikus ösztrogén) szerkezeti hasonlósága indította el a resveratrol esetleges fitoösztrogén hatását célzó kutatásokat (olyan növényi összetevő, melynek ösztrogénszerű hatásai vannak). Ezek a hormonok a sejtek ösztrogén receptoraihoz kapcsolódnak. Az ösztrogénreceptor komplex a DNS bizonyos szakaszaival lép kölcsönhatásba, hogy így stimulálja az ösztrogén-érzékeny géneket. Ha egy anyag az ösztrogénreceptorokhoz kapcsolódik, és válaszreakciót vált ki az endogén ösztrogénekre, akkor az ösztrogén agonistának, ha megakadályozza az endogén ösztrogén által kiváltott válaszreakciókat, akkor azonban ösztrogén antagonista anyagnak nevezzük. A resveratrol kémiai szerkezete nagyon hasonlít egy szintetikus ösztrogén agonistáéra, a dietil-stilbestrolra, ami azt sugallja, hogy a resveratrol szintén ösztrogén agonistaként működik.

53 mezotel termékek KÜLSŐ HASZNÁLATRA
A külső használatra szánt MEZOTEL termékcsalád folyékony alapú termékei, professzor Khavinson és Gorgiladze immunológus professzor közös munkája, az 1-es osztályba tartozó geroprotektorok közé tartoznak. Tagjai az arcra és nyakra, az egész testre, valamint a hajra és fejbőrre használt készítmények, melyek teljes korrekciós kezelést végeznek el, közvetlenül a problémás területeken. E kezelések hatékonysága ezért is kiemelkedő, mert a hatóanyagok teljes mértékben felszívódnak, képesek behatolni a bőr mélyebb rétegeibe majd a bőrsejtekbe is, így pont oda kerülnek, ahol szükség van arra, hogy szövetregeneráló folyamatokat indítsanak be. E készítmények használata, összetételüket, hatásmechanizmusukat, és kifejtett hatásukat tekintve, jóval célravezetőbb, mintha mezoterápiás kezelésen vennénk részt. A különbség, már az első kezelés előtt- és után, szemmel látható.

54 Fordulópont a kozmetikában
Az anti-aging kozmetikában eddig alapkomponensként használt deanolt  (TNRE) kicseréltük egy jóval hatékonyabb összetevővel, amelyet Neovitollal egészítettünk ki, annak érdekében, hogy fokozzuk eredményességét. Jellegénél fogva az NRE-4, a deanol kettős molekulája, egy nagy hatékonyságú többfunkciós vegyület, melynek hatóereje az eredetinél négyszer nagyobb. Ez az anyag nem mérgező, nem okoz érzékenységet vagy allergiát, biztonságosan használható a szem környékén is. Az NRE-4 és Neovitin együttesen, komplex bőrfiatalító hatást fejt ki, korrigálja a bőrhibákat, kisimítja a ráncokat, visszaállítja a bőr nedvességtartalmát, valamint a bőrszövet sejt-anyagcseréjét, és a mikrocirkulációt. Stimulálja a kollagén, elasztin és fibroblaszt termelést. (E három komponens a bőr rugalmasságáért felelő kötőszövet fő alkotóelemei).

55 A készítmények által kifejtett hatások fokozzák az olyan
Bőr impedancia A készítmények által kifejtett hatások fokozzák az olyan folyamatokat is mint például a bőr impedancia. Bőr impedancia- A szervek kölcsönösen cserélnek elektromos impulzusokat , hogy szabályozzák és szinkronizálják működésüket az optimális eredményesség érdekében. A bőr is egy szerv, amely össze van kapcsolva az összes többi szervvel és részt vesz a hőmérséklet szabályozásában. Az elektromos impedancia amit a bőr felületén mérünk, az érzőideg-információ-átadás hatékonyságát, a szerveket összekötő neurális hálózat elektromos aktivitását méri.

56 Mezotel az arc és a nyak területére
Erőteljesen csökkenti a ráncok mélységét, újjáépíti a bőr szerkezetét. Stimulálja a kollagén, elasztin és fibroblaszt-termelést, ezáltal helyreállítja bőr rugalmasságát. Visszaállítja a bőr nedvesség tatalmát, hatékonyan hidratálja, kisimítja, megfiatalítja az arc és nyak bőrét. Optimalizálja a mikrocirkulációt és a sejt-anyagcserét HASZNÁLAT: Vigyen fel a megtisztított bőrre 2-3 ml mezotelt,és masszírozó mozdulatokkal dörzsölje be teljes felszívódásig  Alkalmazza naponta, 3 hónapon át. KISZERELÉS: 50ml, egy -másfél hónapra elegendő

57 Mezotel body az egész testre
Korrigálja a bőrhibákat, újjáépíti a bőr szerkezetét. Stimulálja a kollagén, elasztin és fibroblaszt-termelést, ezáltal helyreállítja bőr rugalmasságát. Visszaállítja a bőr nedvesség tatalmát, hatékonyan hidratálja, kisimítja, megfiatalítja a bőrt. Optimalizálja a mikrocirkulációt és a sejt-anyagcserét. HASZNÁLAT: Vigyen fel a megtisztított bőrre 4-6 ml mezotelt,és masszírozó mozdulatokkal dörzsölje be teljes felszívódásig  Alkalmazza naponta, 3 hónapon át. KISZERELÉS: 50ml, egy -másfél hónapra elegendő

58 Mezotel a hajra és fejbőrre
Optimalizálja a mikrocirkulációt és a sejtanyagcserét, helyreállítja a nedvesség egyensúlyt. Újjáépíti a fejbőr szerkezetét, ezáltal optimális feltételeket biztosít a haj növekedéséhez. Megakadályozza a korpásodást, erősíti hajhagymákat, megakadályozza a korai őszülést és a hajhullást, serkenti a haj növekedését. Megerősíti és rugalmassá teszi a haj szerkezetét HASZNÁLAT: Masszírozzon a fejbőrbe 2-3 ml mezotelt, és hagyja hatni 30 percig. KISZERELÉS: 50ml, egy-másfél hónapra elegendő

59 fitoteák A legújabb generációjú exkluzív „ Ájurvéda” fitoteák alapját az ájurvéda és a hagyományos füvek, fűszerek alkotják a különböző folyamatok egyensúly megteremtések elvére épülve. A teák szintén a Szentpétervári Intézet egyik tudósának Gorgiladze immunológus professzornak a munkái. A keleti recepturában megpróbálta kicserélni az ájurvéda füveket és fűszereket hagyományosakra, de lélekben, energiában, mikrorészecske összetételükben az eredetihez közeliekkel. Azonban a keleti gyógyászatban létezik egy sor olyan természetében és összetételében egyedülálló növény, melyeknek a klasszikus gyógyászatban egyszerűen nincs alternatívája. Ezek a növények képezik e teák legfontosabb összetevőit. Elősegítik a szervezet önszabályozását, önkitisztulását, immunrendszerének erősítését és az öregedési folyamatok lassítását. Egy filterből két napra elegendő tea készíthető.

60 Agnimax – immunrendszer és méregtelenítés
Érezhető antioxidációs és immunmoduláló tulajdonsággal bír. Felgyorsítja a szervezet energetikai és biokémiai folyamatainak lefolyását. Elősegíti a szervezetben és szövetben a toxinok elégetését. Ösztönzi a regenerációs folyamatokat. Helyreállítja az emésztést.

61 Gelmax - immunrendszer és méregtelenítés
Érezhető immunmoduláló, parazita ellenes tulajdonsággal bír. Elősegíti a paraziták eltávolítását a szervezetből, valamint helyreállítja a gyomor-és bélrendszer, és a máj működését. Ösztönzi a detoxikációs folyamatokat, csökkenti a szervezet parazitái által kiváltott allergia érzékenységet.

62 Amiroton - immunrendszer
Érezhető antioxidációs, immunmoduláló, gyulladásgátló és reparatív tulajdonsággal bír. Javallott krónikus mérgezésnél, súlyos betegség és műtétek utáni időszakban, akut mérgezések esetében, a gyomor-és bélrendszer krónikus megbetegedése során, légúti és húgyúti szervek betegségeinél.

63 AKTOFORSZ – ERŐS méregtelenítés
Elősegíti a máj anyagcsere és méregtelenítő funkcióinak normális működését. Normalizálja a zsíranyagcserét, javítja az érfalak sejtellátását, valamint a szervek és szövetek mikrócirkulációs paramétereit. Antioxidációs és enyhe vérnyomáscsökkentő hatása van. Csökkenti az atherosclerosis kialakulásának kockázatát. Javallat: vasoneurosis, magas vérnyomás, és az atherosclerosis minden fajtája esetén.

64 Korgiton – szív- és érrendszer
Szabályozza az érrendszer működését. Csökkenti a szívizomra nehezedő nyomást. Szabályozza a szívizom és érfal anyagcseréjét. Csökkenti a vérnyomást. Javallott vasoneurosis, atherosclerosis, 1. és 2. stádiumú magas vérnyomás, szívkoszorúér esetén. Elősegíti az infarktus és gutaütés előfordulási kockázatának csökkenését.

65 ALVENORM – tüdő és légúti szervek
Immunmodulációs, görcsoldó és gyulladásgátló hatása van. A légzőszervek működését javítja, hozzájárul a váladék felszakításához és a köpet eltávolításához. Csökkenti a tüdő maradandó károsodásának lehetőségét. Ösztönzi a hörgők csillós hámjának sejtregenerációs folyamatát. Javallat: krónikus hörghurut, tüdőtágulás, tüdőasztma, valamint a tüdőgyulladás utáni lábadozás időszaka.

66 Dianorm – gyomor és emésztőrendszer
Érezhető védő és reparatív hatást nyújt a gyomor és nyombél nyálkahártya számára. Elősegíti a gyomornedv és hasnyálmirigy enzimek kitermelését, javítja az emésztést. Csökkenti a gyomortáji fájdalmakat. Javallott gyomorhurut, duodenitis, gyomor- és nyombélfekély, krónikus hasnyálmrigy-gyulladás esetén.

67 Vedomix - emésztőrendszer
Ösztönzi az emésztést, a kiválasztódás, felszívódás és a gyomor-és bélmozgás folyamatait. Egyensúlyba hozza a biokémiai és energetikai folyamatokat. Elősegíti a béltoxinok elégetését és a salakmentesítést. Érezhető antioxidációs és immunmoduláló tulajdonsággal bír. Ösztönzi a szövet regeneráló folyamatát és lassítja az öregedést. Súlycsökkentő hatású.

68 Defemax - vastagbél Elősegíti a bélmozgás javítását. Csökkenti a medence vénás pangásának szintjét. Megkönnyíti a széklet távozását a végbél és záróizmon keresztül. Csökkenti az aranyér és visszér fejlődésének ütemét. Alkalmazható aranyér és székrekedés esetén.

69 Pangiton - hasnyálmirigy
Csökkenti a hasnyálmirigyre nehezedő nyomást és segíti a szöveteket a glukóza ártalmatlanításában. Enyhe cukorcsökkentő hatást gyakorol. A cukorbetegség kialakulásának ütemét csökkenti és figyelmeztet a diabétesz angiopathy kialakulására. Szabályozza az inzulin és emésztő enzimek kitermelési folyamatait. Enyhíti a hasnyálmirigy-gyulladás lefolyási menetét.

70 Bilinorm - máj és epe A máj méregtelenítő és fehérjeképződő funkcióit javítja. Csökkenti a mérgezettség szintjét, valamint a jobb felső negyed „nehéz” érzését. Enyhe gyulladáscsökkentő, görcsoldó és epekezelő hatással rendelkezik. Lassítja a máj elzsírosodását és a májzsugort. Javallat: májgyulladás, epeúti dyskinesia, súlyosbodás nélküli krónikus epehólyag-gyulladás, postcholecystectomical szindróma, valamint krónikus mérgezés, a vegyszerek, alkohol és gyógyszerek hatása következtében

71 Flonorm – vese és húgyuti szervek
Elősegíti a húgyuti szervek normális működését. Mérsékelt vizelethajtó, görcsoldó és gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik. Helyreállítja a vizelet fizikai és kémiai tulajdonságát, növelve a só és egyéb lerakódások húgyuti feloldását. Javallat : krónikus vesemedence, ciszta és vesekő betegségeknél.

72 Refronorm – női urogenitális rendszer
Görcsoldó, fájdalomcsillapító és vérzéselállító hatással rendelkezik. Elősegíti a női urogenitális rendszer normális működését. Szabályozza a hormonális és érzelmi hátteret. Csökkenti a menstruációs vérzés mennyiségét és fájdalmát. Könnyíti a hőhullám kezelését a másodlagos hormonális változásoknál. Javallott : krónikus petevezeték és petefészek gyulladás, nem rendszeres, nehéz és fájdalmas menstruáció, menstruáció előtti szindróma, mellgyulladás és klimax esetén.

73 Testonorm – férfi urogenitális rendszer
Szabályozó hatást gyakorol a férfi urogenitális rendszerére. Elősegíti a medencében és prosztatában kialakuló torlódások csökkenését. Javítja a prosztata sejttáplálását. Erősíti a libidót és növeli a férfi nemi szervének vérellátottság szintjét. Emeli a szexuális élményt. Javallat: krónikus prosztatagyulladás, merevedési zavar és kezdeti prosztatarák kialakulása esetén.

74 Hodromix- mozgásrendszer
Ösztönzőleg hat a máj működésére. Elősegíti a porcszövetet regeneráló tényezők kitermelését. Elősegíti az ízület sejttáplálását, csökkenti a csontkopás és csontgyulladás okozta duzzanatot. Használható osteochondrosis és minden reumatikus betegség esetén.

75 Relanorm- idegrendszer
Normalizálja az idegrendszer és az emésztőrendszer funkcióit. Az idegrendszer érzékenységi szintjének növelésével védelmet nyújt a különféle külső, zavaró tényezőkkel szemben, mint például a stressz. Növeli a stabilitást a fizikai és pszichoemocionális nyomással szemben. Egyensúyba hozza az idegrendszer ingerlési és tompulási folyamatait Helyreállítja az alvás és ébrenlét ciklikusságát. Megkönnyíti az alvást, egyenletessé és méllyé teszi azt.

76 NASTRONORM – mentális egészség
Nyugtató hatása van,stressz ellenes tulajdonságokkal bír. Növeli a jókedvet és az önbizalmat. Javallat: fizikai és szellemi túlterheltség, elhúzódó stressz állapot, magas ingerlékenység, mentális betegség, neurózis, depresszió és alvászavar.

77 Ájurvédikus teák több ízben
A különféle ízesítésű fitoteák elősegítik az optimális anyagcserét és emésztést. Csökkentik a zsír felszívódását a bélrendszerben, javítják a bélmozgást, salaktalitanak és méregtelenítenek. Enyhe hashajtóhatásuk van. Normalizálják a bél mikroflóra összetételét és korrigálják a test súlyát. Kóstolja meg és válasszon ízlése szerint áfonya, meggy, szamóca, citrom, ananász ízesítésű teáinkból. A különféle ízesítésű fitoteák elősegítik az optimális anyagcserét és emésztést. Csökkentik a zsír felszívódását a bélrendszerben, javítják a bélmozgást,salaktalanítanak és méregtelenítenek. Enyhe hashajtó hatásuk van. Normalizálják a bél mikroflóra összetételét és korrigálják a test súlyát. Kóstolja meg és válasszon ízlése szerint áfonya, szamóca, citrom, meggy és ananász ízesítésű teáinkból. Ájurvédikus teák több ízben

78 Peptides étrend-kiegészítők
A környezetszennyezés és a hiányos táplálkozás okozta legyengült immunrendszerrel rendelkező emberek száma évről évre növekszik. Az egészségügy teljes statisztikája azt bizonyítja, hogy eljött az ideje megváltoztatni a szokásos életvitelt és a gyógyászatról kialakult összkép egészét. Ebben a kérdésben pedig fontos az egyéni hozzáállás. A szakértők szerint, egy modern ember táplálékbevitele több mint 600 különböző anyagból kell, hogy összetevődjön. Nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy helyesen táplálkozik, még kevesebben azt, hogy nincsen kitéve a környezetszennyezés ártalmainak. Ennek megfelelően nagyon kevés az optimális intenzitású immunrendszerrel rendelkező, tökéletesen egészséges emberek száma. Adódik a kérdés: hogyan érjük el az ideális egyensúlyt úgy, hogy nemcsak ma meg holnap gondoskodunk magunkról, hanem egész aktív életünk során?

79 Az idő előtti öregedés megelőzése
A válasz, a NPCRIZ biológiailag aktív étred-kiegészitő családja, mely a Szentpétervári Egyetem immunológus professzorának Dr. Theodore Tsyganovnak a munkája. Ezen étrend-kiegészítők segítenek folyamatosan visszaállítani az egészséget. A bemutatásra került étrendkiegészítő-komplex használata az egyik legfontosabb funkciót tölti be: biztosítja az idő előtti öregedés megelőzését, elősegíti az anyagcsere normalizálását , növeli a szervezett ellenállását és erejét ,mindenféle romboló mellékhatás nélkül. Naponta egy kapszula bevétele (maximum 2) teljesen elegendő a maximális hatás eléréséhez.

80 Cinszil-t Kiválóan alkalmazható: az idő előtti öregedés megelőzésére, az immunitás és antioxidáns státusz erőteljes növelésére, illetve feszültség, stressz, álmatlanság esetén. Segítséget nyújt stroke valamint agy- és fejsérülések, allergia, bőrbetegségek, szénhidrát- és zsíranyagcsere, cukorbetegség, érelmeszesedés, vasoneurosis, magas vérnyomás esetén. Számos más hatóanyagon kívül főbb összetevői a cink, glicin és a B6 vitamin

81 Még pár szóban a cinkről…
A cink elengedhetetlenül szükséges szervezetük összes sejtjének egészséges működése érdekében. Fontos szerepet lát el az anyagcsere szabályozásában, főbb hormonjaink valamint több mint 200 enzim működését szabályozza. Segít beállítani vérünk sav-bázis egyensúlyát. A cink elősegíti a fehérje szintézisét és az egészséges testsúly visszaállítását. Az aszkorbinsavhoz hasonlóan a cink hátráltatja a vírusos fertőzések terjedését, ösztönzi a fehérvérsejt-képződést (immunrendszerünk egyik daganatellenes összetevőjét) - és védi a neutrofilokat, a T-limfocitákat és természetes daganatellenes sejtjeinket. Elősegíti a sebek gyógyulását, az izomműködést, és feltehetőleg az agyműködést is befolyásolja. Szinte az összes bőrbetegség tünete alábbhagy, vagy elmúlik szervezetünk cink készletének növelése esetén. A cink másik fontos tulajdonsága, hogy képes korrigálni a vér cukorszintjét. Az ásvány segít a hasnyálmirigynek kitermelni az enzimet, és védi a vele összekapcsolt területeket azokon a sejtmembránokon, amelyek felelnek a hormon bejutásáért a sejtekbe.

82 glicin A glicin jelentősen javítja a cink feldolgozását és emellett egy sor kiváló tulajdonsággal rendelkezik. Képes csökkenteni a pszihoemiciós feszültséget, az agresszivitást, konfliktus hajlamot, emelni a szociális adaptációt, javítani a közérzetet, segíteni az elalvásban és normalizálni az alvást, növelni a szellemi munkaképességet, csökkenteni a központi idegrendszer működését romboló alkohol és gyógyszer készítmények mérgező hatását.

83 A b6 vitamin A piridoxin (B6 vitamin) különféle feladatokat lát el, melyek közül a legfontosabb, hogy biztosítja az aminosavak anyagcseréjét. Emellett részt vesz olyan neuromediátorok cseréjében, mint a szerotonin és a dopamin. A neurofiziológusok véleménye szerint, a depresszióban szenvedő emberek nagyobb mennyiségben kell hogy szedjék a B6 vitamint. A piridoxin (B6) részt vesz a vörös vérsejtek (eritrocitek) és a hemoglobin újratermelésében. A piridoxin nem csak a fehérje-anyagcserében játszik fontos szerepet, hanem a zsír- és szénhidrát-anyagcserében is. Fontos szerepe van az izmokban és májban összegyűlt szénhidrát vérbe történő eljuttatásába. Ez a folyamat nagyon fontos a több milliárd idegsejt folyamatos glukóz ellátásában. Ebben a folyamatban a szervezetben lévő B6 vitamin közel fele vesz részt. A piridoxin hiány az antitest számának csökkenéséhez, valamint a kórokozókkal szembeni védekező-mechanizmus romláshoz vezet.

84 Kalcil-T A kalsil-T összetétele természetes citrátokat, kalcium- és magnézium karbonátot, A, D3,E vitaminokat tartalmaz, így a kalcium a lehető leghatékonyabban kerül feldolgozásra A kalcium bioelérhetősége és feldolgozottsága a e termékben, eléri a 70%-ot (egy egyszerű kalcium feldogozottsága csupán 2-8 %) Mikor alkalmazható? Elsősorban: idő előtti öregedés, idegrendszeri-agyi problémák esetében: agyi elégtelenség, depresszió, álmatlanság, memóriazavar, szédülés, fülzúgás, fokozott szellemi és fizikai stressz, szembetegségek esetén Szív és érrendszer zavarok esetében: fejfájás, hipertóniás betegség, koszorúér-betegség, véralvadási zavarok. Mozgásszervi betegségek esetén: csontritkulás, törés, reuma, ízületi gyulladás. Hormonális problémáknál: növekedés-lassulás, klimax, cukorbetegség. Kiválóan alkalmazható bőrbetegségek és májgyulladás esetén is.

85 kalcium A különleges fehérjék mellett a kalciumionok biztosítják a bőr keménységét és rugalmasságát. A kalcium jelentős hatást gyakorol az idegrendszer működésére,ezáltal egyensúlyt biztosítva az agykéreg gerjesztési és gátlási folyamatai között. A kalcium részt vesz az idegimpulzusok átadásában és az izmok összehúzódásában. A kalcium biztosítja az izmok megfeszülését és kiengedését. A szervezet kalciumhiánya csontritkuláshoz és törékenységhez vezet. Kalcium hiány esetén álmatlanság, idegesség, növekvő pulzusszám, magas vérnyomás jelentkezik. Megállapítást nyert, hogy az idősödéssel nemcsak a kalcium bélből való felszívódásának csökkenése, hanem a D vitamin bélből való felszívódásának csökkenése is, valamint a bőr D vitamin termelésének csökkenése is bekövetkezik. Emellett, mivel a kalcium és a D vitamin fontosabb táplálék anyagai ugyanazon élelmiszerekben találhatóak meg, a kalciumszegény étel, általában, D vitamint sem tartalmaz. A szerves kalcium még egy fontos aspektusa - a daganat megelőzési szerepe. A kalcium működésével válik aktívvá a kalmodulin - a fehérje sejtjeinek regulátora. A kalcium sejten belüli és kívüli aránya, a kalcium ionok membrán permeabilitása alapvető fontosságú a sejtek mitotikus aktivitásánál.

86 magnézium A magnézium fiziológiai szerepe abban rejlik, hogy koenzimként vesz részt egy sor fontos enzimatikus folyamatban. A magnézium strukturális komponense az enzimek széles körének (kb. 300), beleértve az adenozin-trifoszfát függő enzimeket. Szívvédő hatással rendelkezik, kedvező hatást vált ki ritmuszavaroknál, szívkoszorúérnél, beleértve a szívizom infarktust. Javítja a szívizom oxigén ellátását, és ezáltal korlátozza a károsult területet. Egyidejüleg a magnézium értágító hatással is bír és elősegíti a vérnyomás csökkenést. A magnézium egy stresszoldó makro-részecskeként működik, mely normalizálja idegrendszer működését idegfeszültség esetén. Cukorbetegségnél a magnézium megakadályozza az érrendszeri szövődményeket és javítja a hasnyálmirigy béta sejtjeinek funkcióit. A légúti rendszerek megbetegedésnél elősegíti a hörgök tágulását és a hörgőgörcs elmúlását. Mindkét esetben a magnézium fontos tényező a megelőzésben A magnézium kedvezőleg hat a reproduktív rendszerre. A női klimax időszakában csökkenti a menopauzával járó kellemetlen tüneteket.

87 imusil Az Imusil a ma kapható egyik legjobb immunerősítő. Erősíti az immunrendszert, megvéd a fertőző betegségekkel szemben, illetve kezeli azokat. Kiküszöböli a környezetszennyezés állandó hatásait, kezeli az allergiát és kiválóan alkalmazható fokozott antibiotikum fogyasztás esetén. Alkalmazható krónikus betegségek, emésztőrendszeri betegségek (elhízás, anyagcserezavarok, krónikus gyomor- és bélbetegségek), szív, tüdő és máj betegségek, onkológiai betegségek, kimerültség, stressz, nagy fizikai terhelés, intenzív sportolás esetén. Az Imusil teljesen ártalmatlan, felnőtt és gyermek egyaránt szedheti, mert ahogy a többi termékünknek, az Imusilnak sincs mellékhatása. Az Imusil, a hosszú élet, egészség, a szellemi és fizikai erőnlét záloga.

88 Hogyan működik az imusil?
A születést követő első pár hétben történik meg a bélrendszerben, a természetes baktériumflóra kialakulása. Egy teljesen egészséges felnőtt ember bélrendszere tele van sok millió baktériummal, melyek elősegítik a különféle élettani folyamatok lezajlását. A természetes baktériumflóra elősegíti az emésztést, lebontva az élelmiszerek egyes összetevőit, így gyorsítva a hasznos anyagok mielőbbi felszívódását. E baktériumok szintetizálják a K és C vitaminokat, valamint a B csoport egyes vitaminjait, elősegítik a D vitamin, vas, kalcium és sok más komponens felszívódását. A lakto- és bifidobaktériumok nem kis szerepet játszanak a nyálkahártya helyreállítási folyamatában. Mennyiségük csökkenésének következménye a káros baktériumok bélrendszeri elszaporodása és aktivizálódása. Megbomlik a bél bakteriális egyensúlya, amely dysbacteriosist idéz elő. A dysbacteriosis, a bél mikroflórájának felborult mennyiségi és minőségi egyensúlya A föld lakosságának több mint 50 %-a szenved különböző fokú dysbacteriosis-ban.

89 Tovább… Az antibiotikumok elterjedése és az emiatt kialakult, túlzott antibiotikum fogyasztás következtében, egyre jobban alkalmazkodó-mutálódó vírusok, baktériumok és egyéb kórokozók jelennek meg, melyek további fertőző betegségeket okoznak. A fertőző betegségek számának emelkedése, valamint a vírusos, gombás fertőzések, és az allergia elterjedésével, mind inkább előtérbe kerülnek az ember természetes mikroflóráját támogató, mikroflórás készítmények. A hagyományos antibiotikumos kezelések helyett mind inkább használják az úgy nevezett probiotikumokat, melyek hatékonysága semmivel sem rosszabb. Az Imusil az egyik leghatékonyabb ilyen probiotikum. Összetételében megtalálhatóak az emberi szervezetre teljesen ártalmatlan sejtfal- lakto- és bifidobaktériumok komponensei, amelyek az emberi test számára hasznos mikroflóra normális életterét képesek biztosítani. Ezen kívül a készítmény dúsítva van olyan természetes immunmodulátorokkal, mint a C-vitamin és kasvirág kivonat. Az orvostudomány jelenlegi fejlettségi szintjén Kelet-Európában nincs analógja ennek a készítménynek.

90 olekap Az Olekap hatékonyan erősíti az öregedési folyamat lassulását. Elsősorban szív és érrendszeri problémáknál – trombózis, hipertóniás betegség, koszorúér-betegség – segít, megelőzhető vele a szívinfarktus és a stroke. Anyagcserezavarok esetén - zsíranyagcsere-problémák, cukorbetegség, magas koleszterinszint- hatásos segítség. Kemo- vagy radioterápia utáni alkalmazása nagyban hozzájárul a rehabilitációhoz. Túlzott immunválasz, allergiás reakciók esetén is bevállt. Számos más hasznos komponens mellett az Olekap főbb összetevői az írlazac-olaj, vörös pálmaolaj, szójaolaj.

91 ÍR LAZAC-OLAJ, A ÉS E VITAMINNAL
Az Olekap étrend-kiegészítőben található A és E vitaminok, valamint a többszörösen telítetlen zsírsavak kombinációja elősegíti a véralvadás és vérnyomás helyreállítását, meggátolja a trombózis kialakulását. A lazacolaj komponensei – mint például a nagy koncentrátumban jelen lévő és pótolhatatlan omega3 zsírsav- csökkentik a vér koleszterin szintjét, megelőzik az érelmeszesedés kialakulását, a sejtfalak építőanyagaként szolgálnak, csökkentik a fájdalomérzetet, illetve a krónikus gyulladások kialakulását.

92 Vörös pálmaolaj A vörös pálmaolaj az E vitamin (tokoferolok és tokotrienolok) természetes forrása. Gyakorlatilag, szinte az összes növényi olajban találunk tokoferolt, viszont a vörös pálmaolaj az egyedüli, amely bőségesen tartalmaz tokotrienolt is. A tokotrienol elősegíti az erek megtisztítását a koleszterin lerakódástól, gátolja a trombózis kialakulását, ezáltal jelentősen csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. A tiszta vörös pálmaolaj használata nagyon hatékony cukorbetegség, elhízás, gyomor- és bélpanaszok, fekély, magas vérnyomás, az angina, a szívizom infarktus, a bőrbetegségek, csontgyulladás, katarakta esetén. A vörös pálmaolaj gátolja a torok-, tüdő-, mell-, bél-, és gyomorrák kialakulását.

93 szójaolaj Az összes növényi olaj közül a szójaolaj rendelkezik a legnagyobb biológiai aktivitással és 98 %-ban feldolgozásra kerül a szervezetünk által. A szójaolaj a létszükséglethez nélkülözhetetlenül fontos, többszörösen telitetlen zsírsavat (tokoferolt) tartalmaz, amely egyben természetes antioxidáns is. Tartalmaz még lecitint, amely szabályozza a koleszterin szintet. A szójaolaj javítja az anyagcserét, erősíti az immunrendszert.

94 regenart A Regenart védi a csont- és porcrendszert, ösztönzi a porc helyreállításához szükséges faktorok létrehozását, helyreállítja a sérült ízületeket, de generatív ízületi és gerinc betegségekben is hatásos. Csökkenti az ödémát és gyulladást. Májvédő funkciók: krónikus mérgezés, krónikus hepatitis, csökkent májfunció. Hatásos segítség idegrendszeri problémáknál, mint például a biliáris dyskinesia (akaratlan mozgás), és a gyulladásos tünetekkel járó allergiáknál Számos más összetevő mellett a Regenart főbb komponensei a taraksacin, articsóka, dihydroquercetin, és a kondroitin szulfát.

95 TARAKSACIN A gyermekláncfű gyökér kivonata monoterpén glikozidet, vagyis taraksacint tartalmaz. Az emberi szervezetben a taraksacin kettős funkciót tölt be. Egyfelől hat az ízület belső folyadékának (ami az ízületi porc tápláló környezete) minőségi összetételére, másfelől ösztönzi a porcszövet- helyreállító tényezők kialakulását. Mindez a máj anyagcsere folyamatainak gyorsításával következik be. A Regenart védi és helyreállítja az ízületi felületeket a taraksacin kettős hatásán keresztül (a porcszövet természetes cseréje az ízület belső folyadéka által). Ennek köszönhetően a porcszövet kitisztul és újfent visszanyeri önlétrehozó képességét.

96 articsóka Az articsóka kivonat erős májvédő, a tartalmát képező aktív anyagok védik a májsejteket (a nitrovegyületek, alkaloidák, nehézfémek sói, alkohol okozta) mérgezéssel szemben. Az articsóka kivonat növeli a koinzulin kitermelését , hatással van a lipidek, koleszterin, ketontestek anyagcseréjére és javítja a máj méregtelenítő funkcióját. Az articsóka kivonat ugyanakkor epevédő hatással is rendelkezik. Növeli a kitermelt epe mennyiségét, valamint az epesók kiválasztását. Elősegíti az emésztést, megelőzi az epehólyag-gyulladás kialakulását, csökkenti a gáztermelést és szabályozza a bélműködést. Az articsóka kivonatnak vízhajtó képessége is van, ugyanakkor csökkenti a vér nitrogén-tartalmú vegyületeinek szintjét. Az articsóka kivonat csökkenti a vér koleszterin tartalmát. Az érelmeszesedés megelőzésében és gyógyításában is használják.

97 DIHYDROQUERCETIN Az alkoholos italokhoz hozzáadott dihydroquercetin jelentősen csökkenti az alkohol káros hatásait, csökkenti a másnapossági érzetet és az alkohol további dózisának szükségletét, ezáltal is csökkentve az alkoholfüggőséget. Azon tulajdonsága, hogy csökkenti a vérben - a koleszterin felhalmozásáért felelős anyagok- a magas sűrűségű lipoproteinek számát, lehetővé teszi felhasználását az érelmeszesedésnél, mint megelőző és gyógyító készítmény. A testszövetek fokozott stabilitása a magas vércukorszint okozta káros hatásokkal szemben, lehetőséget teremt csökkenteni a cukorbetegség valószínűségét és könnyíteni a már kialakult különböző formáinak gyógyítását. Anyagcsereszabályozó hatása, az immunrendszer folyamatira és a gyulladásos folyamatokra, lehetővé teszi, hogy allergia- és gyulladás ellenes készítményként használjuk. Képes csökkenteni különféle külső tényezők káros hatásait, kezdve az ipari szennyeződéstől és vírusterjesztőktől, egészen a háztartási allergénekig. A dihydroquercetin meggátolja a normális sejtek átváltozását degeneratív sejtekké, lassítja a daganatos szövetek terjedését, ezért fogyasztása csökkenti a daganatos megbetegedések kialakulásának lehetőségét.

98 KONDROITIN SZULFÁT Az ízületi porc pusztulásának egyik oka a benne lévő kondroitin szulfát csökkenése. A kondroitin szulfát a mukopoliszacharidok osztályába sorolt anyag, a porcszövet legfontosabb strukturális komponense. A kondroitin szulfát részt vesz a csontszövet, ínszalag kialakításában, valamint az érfalak rugalmasságának fenntartásában. Érdekesnek tűnik a kondroitin szulfát még egy tulajdonsága: részt vesz a kolloidok kialakulásában és megakadályozza a savak lerakódását a vizeletben, ezzel gátolva a vizeleti kövek kialakulását. Számos kutatás kimutatta, hogy a kondroitin szulfát nemcsak megakadályozza az ízületi porcszövet pusztulását csontkopás és csont-gyulladás esetében, de ösztönzi a szövet újratermelését is. A kondroitin szulfát használata esetén javul a végtag- és hátgerinc ízületek mozgása, csökken vagy elmúlik a fájdalom valamint az ízületi roppanások száma.

99 REVILINE PEPTID NANOTECH sejt-kozmetika
A NCPRIZ bemutatja a REVILINE egyedülálló peptidalapú celluláris kozmetikai családot, amely cégünk, valamint a Szentpétervári Bioregulációs és Gerontológiai Intézet részéről Khavinson professzor és a "Vita" kémiai-biológiai egyesület közös terméke A REVILINE egy High Tech termék. Összetételének alapját különböző peptid komplex csoportok alkotják, amelyek látható és láthatatlan bőrfiatalító hatást váltanak ki. A felhasznált peptidkomplexek a bőrsejt regenerálásának ösztönzését, az egészségtelen bőrszövet hibamentes bőrszövetté építését, a ráncok eltüntetését, a vérkeringést és mikrocirkulációt, a bőrkeret kollagén-elasztin szintézisét segítik elő. Mindez a bőr rugalmasságában, szerkezet, szín és nedvesség javulásában jelentkezik.

100 Összetevők… A REVILINE összetételében megtalálhatóak az igen erős természetes antioxidáns komplexek (superoxide dismutase), valamint biotechnológiai úton előállított indikátorai. Ezek a komplexek antioxidáns, immunmodulátor, UV-protektor, sugárzásellenes, daganatellenes hatással rendelkeznek, jelentősen felgyorsítják a méregtelenítési folyamatokat, valamint a bőrsejtek regenerálódását. A természetes peptidek és a superoxide dismutase kombinációja - egy új jelenség a revitalizációban és celluláris kozmetikában. Kiszerelés: 55 ml, egy hónapra elegendő.

101 Hibamentes bőr, selymes haj, erős körmök.
A létrehozott peptid komplexek közvetítő anyag nélkül , gond nélkül képesek behatolni a sejtekbe, és behatolva a bőrsejtekbe azonnal megkezdik annak újjáépítését, és erőteljes fiatalító hatást, hibamentes, rugalmas, tökéletes szerkezetű bőrszövetet képesek produkálni. Mindezt nem hónapok, hanem napok alatt, mellékhatások nélkül. A termékcsalád további igen hatásos összetevői méregtelenítik, táplálják, hidratálják, tonizálják a bőr mélyebb rétegeit is. utánozhatatlan…

102 RL-01 REVILINE PEPTID FIATALÍTÓ FOOTCREAM VISSZÉR ELLEN
Újjáépíti a bőr szerkezetét, rugalmasságát, optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a bőrben, csökkenti a duzzanatot és fájdalmat a lábakban, eltünteti a visszereket ÖSSZETÉTEL: PK A-3 és A-4 peptidkomplex, bioantioxidáns komplex Neovitin®, tisztit ott víz, ricinusolaj, emulgeáló viasz, glicerin, varázsmogyoró kivonat, vadgesztenye kivonat, metilparaben, propilparaben, karbamid, menta HASZNÁLAT: Energikus, masszírozó mozdulatokkal vigyük fel a krémet a test problémás részeire. Naponta kétszer használjuk két héten keresztül, az azután következő két hétben pedig naponta egyszer.

103 RL-02 REVILINE PEPTID -ÁLTALÁNOS RÁNCTALANÍTÓ ARCKRÉM
Erőteljesen csökkenti a ráncok mélységét, újjáépíti a bőr szerkezetét, és rugalmassá teszi azt. Eltünteti a sápadtságot és széppé varázsolja az arcszínt. Optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a bőrben, lassítja a bőr öregedését, erősen hidratálja, kisimítja és megfiatalítja a bőrt, csökkenti a duzzanatokat ÖSSZETÉTEL: Peptid komplex A-4, tisztit ott víz, jojóba-, és Oliva olaj, Neovitin®, faggyú, emulgeáló viasz, karbamid, kamilla, édes mandulakivonat HASZNÁLAT: Kis mennyiségű krémet vigyünk fel a tiszta arcbőrre és masszírozó mozdulattal dörzsöljük be a teljes felszívódásig

104 RL-03 REVILINE PEPTID ANTI AGING FIATALÍTÓ ÉJJELI ARCKRÉM
Erőteljesen csökkenti a ráncok mélységét, újjáépíti a bőr szerkezetét, és rugalmassá teszi azt. Eltünteti a sápadtságot és széppé varázsolja az arcszínt. Optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a bőrben, lassítja a bőr öregedését, erősen hidratálja, kisimítja és megfiatalítja a bőrt, csökkenti a duzzanatokat.   ÖSSZETÉTEL: Petid komplex A-6, bioflavolipid komplex Aktivitin®, tisztit ott víz, glicerin, Oliva olaj, ricinusolaj, Ceredin, méhviasz, metil, propil, imidazolidinyl karbamid, hidrolizált kollagén, E-vitamin HASZNÁLAT: Kis mennyiségű krémet vigyünk fel a tiszta arcbőrre és masszírozó mozdulattal dörzsöljük be a teljes felszívódásig

105 RL-04 REVILINE PEPTID ANTI AGING FIATALÍTÓ NAPPALI ARCKRÉM
Erőteljesen csökkenti a ráncok mélységét, újjáépíti a bőr szerkezetét, feszessé és rugalmassá teszi azt. Eltünteti a sápadtságot és széppé varázsolja a bőr színét. Optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a bőrben, lassítja a bőr öregedését, erősen hidratálja, kisimítja és megfiatalítja az arcbőrt. Eltünteti a salakanyagokat és a toxinokat, csökkenti a duzzanatokat, helyreállítja a bőr korral járó változásait. ÖSSZETÉTEL: peptid komplex A-6, olívaolaj és szójaolaj, bioantioksidantny komplex Neovitin ®, tisztított víz, glicerin, faggyú, viasz emulzió, karbamid, kakaóvaj, kollagén gidralizovanny, panthenol, E-vitamin HASZNÁLAT: Kis mennyiségű krémet vigyünk fel a tiszta arcbőrre és masszírozó mozdulattal dörzsöljük be a teljes felszívódásig

106 RL-05 REVILINE PEPTID PURE SKIN ARCKRÉM SZŐLŐMAGOLAJJAL
Az arcon és nyakon kialakult érszűkületi képletek (érhálók) eltüntetésére. Csökkenti a duzzanatokat és sötét karikákat a szem környékén, erőteljesen csökkenti a ráncok mélységét. Újjáépíti a bőr szerkezetét, optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a bőrben, erőteljesen javítja a vérkeringést, erősen lassítja a bőr öregedését, erősen hidratálja, táplálja, kisimítja és megfiatalítja a bőrt, eltünteti a sápadtságot. ÖSSZETÉTEL: peptid komplex A-3, édesgyökér, fakéreg Betulavit ®, tisztított víz, glicerin, boszorkány mogyoró kivonat, szőlőmag-olaj, emulgeáló viasz, karbamid HASZNÁLAT: Kis mennyiségű krémet vigyünk fel a tiszta arcbőrre és masszírozó mozdulattal dörzsöljük be a teljes felszívódásig

107 RL-06 REVILINE PEPTID anti aging FIATALÍTÓ TESTÁPOLÓ
Fiatalító testápoló, mely újjáépíti a bőr szerkezetét, erősen csökkenti annak öregedési folyamatát, segíti a zsírégetést, feszessé teszi a bőrt. Optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a bőrben, erősen hidratálja, táplálja, kisimítja és megfitalaítja a bőrt. ÖSSZETÉTEL: peptid komplex A-6, kaprilil, bioantioksidantny komplex Neovitin ®, tisztított víz, kakaóvaj, olívaolaj, glicerin, emulgeáló viasz, karbamid   HASZNÁLAT: Energikus, masszírozó mozdulatokkal vigyük fel a krémet, a test problémás részeire. Naponta kétszer használjuk két héten keresztül, az azután következő két hétben pedig naponta egyszer.

108 RL-07 REVILINE PEPTID ARCKRÉM ZSÍROS, PATTANÁSOS, AKNÉS BŐRRE
Szabályozza a bőr nedvesség egyensúlyát, normalizálja a zsíros bőrt, megelőzi és eltünteti a pattanásokat, méregtelenít, megelőzi a mitesszerek kialakulását. Újjáépíti a bőr szerkezetét, erőteljesen csökkenti a ráncok mélységét. Optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a bőrben, erőteljesen javítja a vérkeringést, erősen lassítja a bőr öregedését, erősen hidratálja, táplálja, kisimítja és megfiatalítja a bőrt, eltünteti a sápadtságot ÖSSZETÉTEL: peptid komplex A-6, nyírfakéreg kivonat Betulavit ®, tisztított víz, zsálya kivonat, kamilla és körömvirág, homoktövis olaj, viasz emulzió, karbamid HASZNÁLAT: Kis mennyiségű krémet vigyünk fel a tiszta arcbőrre és masszírozó mozdulattal dörzsöljük be a teljes felszívódásig

109 RL-08 REVILINE PEPTID ANTICELLULIT TESTÁPOLÓ NARANCSBŐR ELLEN
Eltünteti a narancsbőrt, elősegíti a zsírégetést, méregtelenít, újjáépíti a bőrt és visszaállítja annak rugalmasságát. Optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a bőrben, erősen lassítja a bőr öregedését, erősen hidratálja, táplálja, kisimítja és megfiatalítja a bőrt ÖSSZETÉTEL: peptid komplex A-7, olívaolaj, bioantioksidantny komplex Neovitin ®, tisztított víz, természetes koffeint, szójaolaj, glicerin, faggyú, viasz emulzió, cayenne borskivonat, karbamid, kakaóvaj, Fucus kivonat, kopolimer, nátrium HASZNÁLAT: Energikus, masszírozó mozdulatokkal vigyük fel a krémet, a test problémás részeire. Naponta kétszer használjuk két héten keresztül, az azután következő két hétben pedig naponta egyszer.

110 RL-09 REVILINE PEPTID ANTI-AGING TESTÁPOLÓ HEGEK, TERHESSÉGI CSÍKOK STRIÁK ELLEN
Eltünteti a narancsbőrt, terhességi csíkokat, hegeket, striákat, elősegíti a zsírégetést, méregtelenít. Újjáépíti a bőr szerkezetét, visszaállítja annak feszességet és rugalmasságát, optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a bőrben, erősen lassítja a bőr öregedését, erősen hidratálja, táplálja, kisimítja és megfiatalítja a bőrt ÖSSZETÉTEL: Peptid komplex A-4, olívaolaj, bioantioxidáns komplex Neovitin ®, tisztított víz, szójaolaj, glicerin, sztearin, viasz emulzió, sütőtök kivonat, karbamid, kakaóvaj, inulin, lauril HASZNÁLAT: Energikus, masszírozó mozdulatokkal vigyük fel a krémet, a test problémás részeire. Naponta kétszer használjuk két héten keresztül, az azután következő két hétben pedig naponta egyszer.


Letölteni ppt "„A peptid bioregulátorok az orvostudomány jövője”"

Hasonló előadás


Google Hirdetések