Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Meglátni és megbecsülni

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Meglátni és megbecsülni"— Előadás másolata:

1 Meglátni és megbecsülni
Don Bosco Általános Iskola Szakiskola Szakközépiskola és Kollégium Kazincbarcika

2 BOSCO SZENT JÁNOS Don Bosco szállást ad az otthontalan árváknak. Megtanítja őket egy szakmára, és arra, hogy szeressék az Urat, együtt énekel, játszik és imádkozik velük. Az első gyermekekből lesznek később az első munkatársai is. Így fejlődik ki az a híres nevelési módszer, amit „Megelőző Módszernek" hívunk: „Legyetek a gyermekekkel, előzzétek meg a bűnt ésszel, hittel és szeretettel. Legyetek szentek, és szentek nevelői. Vegyék észre a gyermekeink, hogy szeretjük őket!" Idővel az első munkatársakból XI. Piusz pápa segítségének köszönhetően létrejön egy Kongregáció, melynek célja a fiatalok megmentése, küzdve a szegénység minden fajtája ellen. TTné-MegyesiM

3 Szalézi közösség Az új, Szent József védnöksége alá helyezett szalézi rendházat szeptember 27-én áldotta meg Seregély István egri érsek. Különösen jelentős missziós tevékenység ez a magyar szaléziak számára. Don Francis Alencherry missziós főnök és Havasi József tartományfőnök európai szintű modern missziós ház modelljévé kívánják tenni Kazincbarcikát. TTné-MegyesiM

4 Iskolaavatás (Részlet a diákoldalról)
Örömteli eseményre új iskolánk avatására gyűltünk össze október 9-én. Felépült a szakképzés új, kétemeletes otthona, városunk egyik legszebb épülete. Sok kedves vendég és a tanulóifjúság körében Don Adrian Bregolin, az iskolánkat fenntartó Szalézi Társaság rendfőnökének helyettese áldotta meg legfiatalabb, de a legmodernebb almamáterét városunknak.  Köszönetünket fejezzük ki a nagylelkű adományozóknak, a szalézi atyáknak, Lux Ambrusnak – iskolánk volt igazgatójának -, aki sokat fáradozott az új épület létrejöttén, és jelenlegi igazgatónknak Kővári Lászlónak, aki befejezte a nagy művet. Hisszük, hogy Isten és Don Bosco atyánk segített iskolánk felépítésében. Tudjuk, hogy Don Bosco mindig azon fáradozott, hogy intézeteket építsen az elhagyott árva fiúknak, templomokat Istennek. Pénze sohasem volt szentünknek, mégis több templomot felépített. Fáradságot nem ismerve koldulta össze a pénzt intézményeire. ….. A mi új iskolánk is Isten és a nagylelkű adományozók segítségével épült fel. … Ígérjük Don Bosco szavait idézve, hogy „szeretetből fogunk dolgozni Isten nagyobb dicsőségére, kitartóan vallási meggyőződésünkben és szilárdan katolikus hitünk szerint.” Bujdosó Anita (Fodrász 12) TTné-MegyesiM

5 Herbolya, ahol elkezdődött
TTné-MegyesiM

6 Herbolya Kazincbarcika egyik peremvidéke.
Egymás után sorakoznak a bedeszkázott ablakú, szétesőfélben levő házak. A nagycsaládok segélyekből tengődnek. Felemelkedni, kilépni ebből az életből alig van esély. TTné-MegyesiM

7 Festő oktatóterem volt
TTné-MegyesiM

8 Festők terme most TTné-MegyesiM

9 Kőművesek lesznek TTné-MegyesiM

10 Hegesztőknek TTné-MegyesiM

11 Mélygarázsban TTné-MegyesiM

12 Fodrászműhely jelenleg
TTné-MegyesiM

13 Nyomdász oktatás TTné-MegyesiM

14 Bérmunka TTné-MegyesiM

15 Varróműhely TTné-MegyesiM

16 Tesi óra TTné-MegyesiM

17 Edit és a „kenőke” Mit jelent a kenőke??
Edit egy általa írt és a Dobbantóban kipróbált projektről mondja el a tapasztalatát. A tanulók által készített képek választ adtak a kérdésre. TTné-MegyesiM

18 „Szaléziak, nevelők és tanárok együtt munkálkodnak azon, hogy széthullott családok, nemkívánt, megalázott fiatalok váljanak hasznos tagjaivá a társadalomnak, és jó polgáraivá a mennyországnak” (Részlet: P. Márkus Zoltán SDB Mustármagnyi reményből írásából. Megjelent a Szalézi értesítő 108. évf. 1. sz február) TTné-MegyesiM

19 Dobóczi Anikó verse (12.o)
Szeretnélek Szeretnélek téged boldognak látni, Szeretném az élet útját veled bejárni. Szeretném, ha neked nem fájna semmi, Szeretnélek téged magamhoz ölelni. Azt kívánom, hogy legalább annyi teljesüljön, Az életben közénk senki ne kerüljön. TTné-MegyesiM

20 Köszönet Köszönöm a lehetőséget és a vendéglátást, hogy megláthattam ezt az iskolát. Csodálattal tekintettem az elhívatott pedagógusokra, akik szívvel-lélekkel teszik a dolgukat, mert ezt nem lehet megfizetni és sajnos nem is teszik. TTné-MegyesiM

21 Ajánlás a kollégáknak „Ha mindig szegény gyermekekhez ragaszkodunk, nyugodtak lehetünk: ha másért nem, mert a világ egyik része együtt érez velünk és elvisel minket, a másik része pedig dicsérni fog. Senki sem fog irigykedni ránk…..” (Bosco, 91.) TTné-MegyesiM


Letölteni ppt "Meglátni és megbecsülni"

Hasonló előadás


Google Hirdetések